Közélet
A járvány váratlan termékslágere: a kampós fogó
Eddig sosem gondoltál arra, hogy egyszer meg akarod fogni a bevásárlókocsi markolatát, vagy az ajtó kilincsét úgy, hogy mégsem fogod meg.
Tízezrek alatt ketyeg a bomba, óriási munkanélküliséget jeleznek előre az eddigi leépítések
Eddig a kölcsönzött dolgozók fele, 70-75 ezer ember veszíthette el a munkáját, de az állományban lévők 30 százalékának sincs feladata. Ez borús jövőt vetít előre.
Sok év múlva is máshogyan fogunk nyaralni a turizmus mostani átalakulása miatt
Az utóbbi évek legnagyobb nyertese volt a turizmus világszerte. Most akkora sokk jött, hogy sok mindent újra kell gondolni.
Korai még teljesen fellélegezni, mert több helyen újra jönnek a lezárások
Nemzetközi példák sora mutatja, hogy milyen nehéz kordában tartani a koronavírust a kijárási korlátozások feloldása után.
Nem csoda, ha téged is kiütnek a videokonferenciák
Akadozó hang, jórészt láthatatlan testbeszéd és mimika – agyunkat nem készítette fel eléggé az evolúció a Zoomra és társaira.
Újraindult az egészségügy, de védőfelszerelés vagy nincs, vagy megfizethetetlen
Elvileg másfél hete újraindult az egészségügy, de sok helyen még most sem teljesen tiszta, hogy mikor, milyen óvintézkedésekkel, és kit láthatnak el.
Lehet még az 5G éve 2020, csak nem úgy, ahogy gondoltuk
Míg öt generáció élete több mint száz évet is felölelhet emberi léptékkel, a mobiltechnológia mindössze három évtized alatt eljutott eddig. Nem csoda, hogy sok még a kérdőjel és a tévhit a már Magy...
Karácsonyi rekordokat döntöttek az e-könyvek eladásai
A járvány legelső napjaitól folyamatosan emelkedtek az e-kötetek eladásai, áprilisban a forgalom a duplájára emelkedett mind a Líránál, mind a Libri-Bookline-nál.
Péntektől megnyílik az osztrák-német határ, Magyarország felé is tárgyalhatnak
Olyan erős a turizmus visszaállítása iránti gazdasági nyomás, hogy a nyár közeledtével egyre több európai ország szeretné lebontani a határzárakat. A helyzetet azonban eléggé bonyolítja, hogy nincs...
Már nem az a kérdés, hogy követi-e majd a mobilunk minden találkozásunkat, hanem hogy hogyan
Lehet aggódni a magánszféra miatt, de sokan elkerülhetetlennek tartják a kontaktuskövető appokat, hogy újranyithasson a gazdaság. Az egyes európai országok közben teljesen más irányba indultak el.









