Az esőerdőben talált egymásra a holokauszt elől elmenekült, félig magyar nő és a népirtás elől menekülő indiánok

Magyarországon elsőként mutatja be Claudia Andujar brazíliai fotóművész átfogó munkásságát a Néprajzi Múzeum az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című tárlatán. Bár a világ számos ismert közgyűjteménye őrzi képeit, és nemzetközi fotográfiai események rendszeres szereplője, az apai ágon magyar származású fotográfus munkáit kevesen ismerik itthon. A tárlat az életmű egy kis szeletét mutatja be a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével: az Andujar Brazíliába érkezése utáni magazinfotós időszakától kezdve jutunk el a janomami indiánok között készített művészi és aktivista képeiig, majd az életmű időskori feldolgozásáig, az 1960-as évektől a 2010-es évekig.

A fotográfiák, amiket ebben a cikkben bemutatunk, Andujar A kapcsolat következményei című sorozatának képei, a sorozat az életmű-kiállítás részeként látható Budapesten.

„A képek középpontjában egy kis amazóniai őslakos népcsoport áll. Andujar azonban nem az etnográfiai jelenségek kimerítő dokumentálására törekszik, fotóin keresztül sokkal inkább egy személyes történetet ismerünk meg saját útkereséséről és a janomamikkal folytatott párbeszédéről” – olvasható a jövő júliusig látható kiállítás leírásában. A kiállítás sok más mellett fontos történetet mond el arról, miként válhatnak a fotók egy közösség, jelen esetben a janomami indiánok megmentéséért vívott aktivista harc eszközévé, emellett az amazóniai esőerdők világáról is megrázó üzenetet hoz.

Harmincezret megközelítő lélekszámukkal a janomamik Brazília legnagyobb őslakos közössége. Andujar 1971-ben találkozott először a venezuelai határ közelében élő törzzsel, amikor fotóriporterként egy brazil magazinnak készített egy cikket. Ez a találkozás akkora hatást gyakorolt rá, hogy felhagyott fotóriporteri munkájával, és innentől elsősorban a janomamiknak szentelte életét: nagyjából fél évszázadon át töltött együtt huzamosabb időt a világtól – kezdetben még – teljesen elszigetelten élő törzzsel, miközben kultúrájukat éveken át fotóesszékben dokumentálta. A jelenleg 92 éves fényképész képei kezdetben kommunikációs eszközként szolgáltak: segítségükkel tudott kapcsolatot kialakítani a janomamikkal, amikor először bemutatta őket az indián közösségnek. A janomamik vallási okokból hagyományosan idegenkednek a fényképezéstől, mégis beleegyeztek Andujar fényképeinek közzétételébe azzal a feltétellel, hogy a fotók révén szerezzen tudomást a világ népük, kultúrájuk és területeik elpusztításáról.

Brazíliában ugyanis régóta folyik a harc a gyakran hagyományos életmódot folytató, nagyjából másfél milliónyi indián őslakos és a területük gazdasági lehetőségeit kihasználni akaró földművesek között, nem ritkán erőszakos eszközökkel. Az őslakosok védelme Brazíliában erősen összefügg a környezetvédelemmel: a földművesek, telepesek és favágók a legtöbbször az esőerdők kiirtásával jutnak hasznosítható földterülethez.

Andujar munkásságának kései korszaka egybeesik Jair Bolsonaro szélsőjobboldali, populista brazil elnök 2019-től tavaly év végéig tartó regnálásával, ami nem csak a janomamiknak hozott sötét korszakot: Bolsonaro zöld jelzést adott az indián területek gazdasági kiaknázására, amivel ellehetetlenített több, a hagyományos létformát őrző közösséget. 2023 év elején járta be a világot a hír, miszerint a janomami törzs tagjait illegális aranybányászok fegyveres bandái zaklatják: több embert meggyilkoltak, másokat megerőszakoltak. Emellett hatalmas területeket kerítettek körbe, és lezárták a térség egyetlen repterét, amelyen keresztül például orvosok tudják látogatni a törzset.

Mindez azután történt, hogy Bolsonaro gyakorlatilag liberalizálta az erdőirtást. A gazdasági fejlődés felpörgetésére hivatkozva védett területekhez nyúlt hozzá, leépítette a szabályozó-felügyelő intézményeket, például a környezetvédelmi hivatalt; szemet hunyt az Amazonas területén 2019-ben egyre szaporodó szándékos gyújtogatások fölött. Önmagáért beszél, hogy környezetvédelmi minisztere ellen illegális fakitermelés engedélyezése miatt indult nyomozás, és az időközben már leváltott Bolsonaro ellen is több eljárás indult.

Mindezek következményeként Brazíliában pont Bolsonaro 2022 végén véget ért elnöksége alatt volt a legnagyobb az erdőpusztítások aránya az elmúlt 15 évben. És mivel az erdők egy része indián területekre esik, regnálása alatt megduplázódott a védett indiánterepekre történt behatolások száma is. Mindez, az erősödő klímaválsággal és a Covid-járvánnyal kiegészülve, aránytalanul nagy áldozatokat követelt az elmúlt években Brazília amúgy is nagyon sebezhető őslakos közösségeitől.

Claudia Andujar és a hozzá hasonló aktivisták tehát erős ellenszélben voltak kénytelenek dolgozni. Arra, hogy egy félig magyar származású nőnek miért vált szívügyévé épp egy esőerdei őslakos törzs, az életrajzában érdemes keresni a választ. Andujar apai ágon magyar, anyja svájci. Bár Svájcban született, élete első tizenhárom évét Nagyváradon töltötte. Amikor 1944-ben a német hadsereg bevonult az országba, és Nagyváradon is elkezdődött a zsidók gettóba zárása, majd deportálása, Andujar az anyjával Svájcba menekült. Apját és teljes családját azonban elhurcolták, majd Dachauban és Auschwitzban megölték. 1946-ban Andujar az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban bölcsésztanulmányokat folytatott, végül 1955-ben Brazíliában telepedett le. São Paulóban fotósként kezdte pályafutását. Első sorozatát a Rio Araguaia környékén élő karazsa őslakos törzsről készítette, majd számos társadalmilag érzékeny témát fotózott Brazíliában. Az ötvenes évek második felétől kezdve olyan művészeti és kulturális folyóiratokban publikálta fotóit, mint a Life, A Cigarra, Jubilee, Esquire és Realidade. A fotográfia mellett egyre inkább nyitni kezdett az aktivizmus felé, néhány évvel később már nemzetközi művészeti intézményekben és galériákban állította ki munkáit. Andujar képei, amelyek a hetvenes évektől kezdve javarészt a janomami őslakosokról készültek, közel hét évtizeden át cikáztak az antropológia, az aktivizmus és a művészet között.

Fehér nőként fogadták be őt maguk közé az indiánok, és ahogyan Alona Pardo, az angliai Barbican Művészeti Galéria fotókurátora fogalmazott a Guardiannek: „Nagyon személyes módon zajlott ez. Elkezdte felfedezni a janomamikat, és női önmagáról is tanulni kezdett tőlük – tanult a holokauszt nőjéről, ami alapvetés neki a janomamikkal való kapcsolatában.” Andujar azt nyilatkozta, hogy a janomami emberek sebezhetősége azokra a rokonaira emlékeztette, akiket nem tudott megmenteni. Egy interjúban arról kérdezték, mit tanulhatnánk a janomamik világából: „Azt hiszem, nagyobb tiszteletet egymás iránt, az ember ember közti kapcsolatokban.” A róla készült dokumentumfilmben arról beszél, hogy azt szeretné, ha halála után a testét a janomamik földjére vinnék, és az indiánok rituáléja szerint bánnának vele.

Andujar sok más téma mellett megörökítette az őslakosok hétköznapjait, a családok pihenését és a természetben elmerülő gyerekeket. „Nyitottság, nagylelkűség és érzékenység rejlik ezekben a képekben, ami mutatja, mennyire jól érezték magukat vele még úgy is, hogy a janomami nép nem szerette, ha fényképezik” – mondta fotóiról Alona Pardo. Andujar eközben különféle technikákkal kísérletezett, mint amilyen az infravörös fotózás, máskor megrázta a fényképezőgépét, és olyan is előfordult, hogy vazelinnel kente be az objektív szélét, ami szürreális dimenziót adott a képeinek. 1998-ban jelent meg a könyve Janomami: a ház, az erdő, a láthatatlan címmel.

1974-ben autópálya épült a janomamik háborítatlan területén, és a külső behatolás következményeként súlyos himlőjárvány tört ki az őslakosok között. A fotográfus ekkor felfüggesztette a fotós tevékenységét, és orvosi segítségért indult. Munkásságában fordulópontot jelentett 1977, amikor a brazil katonai diktatúra kiutasította a janomami területről, mert felszólalt a bennszülöttek területeire behatoló telepesek ellen. Innentől kezdve egyre intenzívebben használta a fényképezőgépét politikai fegyverként, és nemcsak fotózta a janomamikat, aktivistaként is melléjük állt. Amikor a nyolcvanas években, az illegális aranyásók megjelenése miatt újabb járványok törtek ki a területen, egy egészségügyi csapattal tért vissza, amely védőoltásokat adott be az indiánoknak. Az efféle járványok minden esetben a telepesek és favágók megjelenése miatt törtek ki, akik olyan betegségeket hurcoltak be az esőerdőbe, amelyekre az ott élőknek nem volt és a mai napig nincs immunitásuk. Andujar az ekkor összeállított egészségügyi kartonokhoz fotóportrékat készített az őslakosokról. Mivel a janomamik között a nevek kimondása szigorú tilalom alá esik, a nyakukba akasztott és az egészségügyi kartonjukra felkerült számokkal azonosították be őket, a portrék is így készültek.

Andujar fontos szerepet játszott a Janomami Park létrehozásában: társaival folytatott kampányának köszönhetően 1992-ben sikerült elérni a janomami területek lehatárolását. A janomamik száma időközben jelentősen megcsappant: Brazíliában jelenleg körülbelül 27 ezer janomami indián él 360 faluban, a brazil kormány 96 ezer km² védett területet, egyfajta rezervátumot adott a törzsnek. Önmagában ez azonban nem biztosíték semmire, ahogy ezt a közelmúlt szomorú eseményei is mutatták. A telepesek ugyanis nemcsak az őserdőt irtják ki, de az arany kitermeléséhez használt higannyal a vizeket is megmérgezik. Márpedig a janomamik a folyóból isznak, halásznak, és az állataikat is onnan itatják. Ráadásul a telepesek által kiásott árkokban összegyűlik az esővíz, ami kedvez a vírusokat terjesztő szúnyogok elterjedésének, így olyan könnyen gyógyítható betegségek, mint az influenza, végzetesek lehetnek az itt élő emberekre. Hasonló fenyegetettséget jelentett rájuk a Covid-járvány kitörése is, amelyet feltehetően ismét az illegális aranyásók terjesztettek el közöttük, amikor megszállták a janomamik rezervátumát.

Amikor arra bátorította az illegálisan tevékenykedő bányászokat, hogy nyugodtan hatoljanak be az őslakosok területére, Bolsonaro és kormánya politikájával bőven kimerítette a népirtás fogalmát – sok civil és aktivista fogalmazta meg az elmúlt években ezt a véleményt, és Lula da Silva, Brazília régi-új elnöke is egyetért ezzel. A januárban ismét beiktatott baloldali brazil elnök rendszeresen a természet és az őslakosok védelmében foglal állást, és hivatalba lépésekor azt ígérte, hogy 2030-ig végleg megszünteti az erdőirtást az esőerdőkben. A jelek szerint cselekszik is: egy augusztusi hír szerint hat éve nem látott szintre csökkent az erdőirtás Brazíliában.