Ottó egy pásztorfiú, akinek az életét Végh László fotós 2008 óta követi. Magyarországon különösen nehéz megtalálni a megfelelő jelzőt arra, hogy milyen fotós is valaki. Sokan kezdetben fotóriporterek, újságnál dolgoznak. Közülük mindig akad néhány, akit beszippant a képekkel való történetmesélés világa, ők később fotográfusoknak hívják magukat, esetleg fotóművészek lesznek. Aztán még ott vannak a képzőművészek, és vannak, akik az első lépéseiktől fogva fotóművésznek hívják magukat. Én most egyszerűen csak annyit szeretnék állítani, hogy Végh László egy nagyon jó fotós, a szó legigazibb értelmében.
Ottó, az alsósófalvai pásztorfiú és a fotós 2008-ban találkoztak először. Végh László fotóriporternek készült, a MÚOSZ fotóriporteri iskolájába szeretett volna egy anyagot készíteni a felvételire.
A kezdő fotós egyetlen objektívjével látogat az alsósófalvai nagymamájához, a falut járja, és fekete-fehér filmre fotóz összevissza. Tudja, hogy a falu fölött van a pásztorok szálláshelye, felmegy az esztenához, az itt készült képeket viszi a felvételire, amikkel fel is veszik.
Két évvel később dönti el, hogy követi a fiú sorsát. Az érdekli, hogy Ottó hogyan nő fel és miként alakul a család sorsa. Első ránézésre ez egy romantikus világ, de lassanként a nomád pásztorkodás eltűnik erről a vidékről. Ismét egy olyan világot rögzít egy fotós, ami a jelenünk alatt tűnik el, és ami még megtudható erről az életről, azt ennek a sorozatnak is köszönhetjük.
Az állatok nem a család, hanem a gazdák tulajdonában vannak. Ottó családja 800-1000 állatért felel, tavasztól az első havazásokig. A tavasz kezdetét a pásztorok a kihajtáshoz kötik, ez április 24-e, Szent György havának huszonnegyedik napja. Ilyenkor költöznek fel a pásztorok a falu környéki hegyekbe, és ha az időjárás is úgy engedi, Szent Miklós napjáig, december 6-ig maradnak. Ez idő alatt Ottó innen gyalogol be az iskolába.
Nyár végével, az októberi fagyokkal és állandó nedvességgel kezdődik az egészséget is megviselő része az addig csak igen kemény munkának. A nyáj két csoportra osztva legel: a meddő és a fejhető juhok külön vannak napközben. A több száz állatra két pásztor és kutyáik felügyelnek. A kutyák sorsa is kimondottan viszontagságos errefelé, úgy három-, négyévente lecserélődnek. Sok közülük elkóborol, más nyájaknál olyan is előfordult már, hogy a medvék elleni harcban estek el, de sok a betegség is, mert nincsenek állandó állatorvosi felügyelet alatt, mint a hobbiállatok.
A család kezdetektől fogva küzdött a pásztorkodással, évek óta visszatérő téma volt, hogy fel akarnak hagyni vele, végül 2018 után, az édesanya halála után így is lett. A négy testvér közül azóta az egyik férjhez ment, a másik lány cukrász lett, Ottó bátyja meg Csepelen dolgozik építkezéseken. Ottót köti a természet és az állatok, bár két éve már ő sem pásztorkodik. Megpróbált a bátyja mellett dolgozni Budapesten, de nem érezte jól magát, és pár hét után haza is ment. Dolgozott gazdaságban, és szívesen dolgozna állatokkal továbbra is, jelenleg egy fatelepen kapott munkát, ott lett rakodó.
Készültek képek a pásztorélet után is. A fotós és alanya továbbra is állandó kapcsolatban vannak, de a természetben töltött évek után nehéz képileg bekötni a városi és ipari helyszíneket. Lehet, hogy egy nap Ottó majd arra kéri Végh Lászlót, legyen vége a fényképezésnek. De egyelőre ennek a két embernek a sorsa a fotózások miatt közös, az eredmény pedig egy ritka és különleges fotósorozat.
Végh László 1985-ben született Szolnokon, a Práter utcai fényképész iskolában tanult, majd felvették a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporter szakára. 2011-től a lap megszűnéséig (2018) a Magyar Nemzet Magazin fotóriportere és képszerkesztője. 2015 óta a Pictorial Collective tagja. 2018-tól 2019-ig az abcug.hu munkatársa, jelenleg a Magyar Hang fotóriportere és képszerkesztője. Többszörös díjazott a Magyar Sajtófotó pályázaton, két éven át Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas. 2015-ben a Kárpátalja helyzete az orosz–ukrán háború árnyékában című fotósorozata első helyezett a Picture Of The Year International pályázaton.