Nagy bajban vagyok, hogy Szily Lászlót kell most idéznem. Volt kollégám írta ezt egyszer rólunk, fotósokról: „A fotósok ugyanis a legérzékenyebb és legönérzetesebb alakok a sajtóban […] felteszem, hogy a művészek és a divatfotósok sem kevésbé érzékeny virágok.” Ebből ugyan még nem következne automatikusan az irigység, de higgyék el nekem, ebben a szakmában ez kéz a kézben jár.
Eszembe jut Woody Allen Midnight in Paris (Éjfélkor Párizsban) című filmjének a művészetek tekintetében legfontosabb jelenete is, amiben Hemingway visszautasítja, hogy elolvassa Gil készülő regényét. A válasza nagyon világos, olvasás nélkül kijelenti, hogy utálja: ha rossz, azért utálom, ha jó, akkor irigykedni fogok, és még jobban utálom. Ne kérje ki egy másik író véleményét – teszi még hozzá. Valahogy így vagyunk mi ezzel mindennap, és pont ezért is kell annyira értékelni a Pictorial Collective közösségét.
„Névválasztásuk eredetének a Picture Of The Year amerikai fotópályázat Pictorial nevet viselő kategóriája tekinthető. Ide tematikai megkötés nélkül lehetett pályázni olyan képpel, amelyben nem a dokumentarista jelleg, nem a hírérték volt az elsődleges, hanem a világ szubjektív és jelentésekben gazdag megragadása egy fényképben”– olvasható a kiállítás ajánlójában a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ oldalán.
Tizenegy évvel ezelőtt ritka dolog történt a magyar fotográfiában, talán nemzetközi szinten sem annyira gyakori. Három fotóriporter összeállt, és letette egy máig működő műhely alapjait. A három alapító, Bácsi Róbert László, Móricz-Sabján Simon és Szabó Bernadett egy olyan közösséget hozott létre, amelyben a tagok egymást inspirálva alkothatnak. Mindannyiuk előképzettsége igen különböző: a fényképész szakmunkásvizsgától a művészeti diplomáig terjed a szakmai múlt. Valamennyien élvonalbeli sajtó- és magazinfotósok, számtalan hazai és nemzetközi díjjal, egyszer egy kocsmázás alatt az asztalnál ülőkét összeszámolták, és az több volt, mint százhúsz, de akkor nem volt jelen a teljes tagság.
A Capa Központban a hétvégéig látható a kiállításuk – nyolc aktív és öt egykori tagé. Aki követi a hazai sajtófotóversenyeket, a tagok több sorozatával is találkozhatott már. Szociálisan érzékeny fotósorozataik a humanista képalkotás hagyományaiba illeszkednek. Szemléletük mai, de munkáik azokat az időket idézik, amikor a sajtófotónak volt ideje témákat kidolgozni, és az újságoknak még volt igényük a fontos kérdéseket a dokumentarista fotográfia felől is megközelíteni, képekben megmutatni.
„Tagjaink hisznek benne, hogy a fotográfusok tanúk és hírvivők. Fontos számunkra a mindennapi helyzetek, a különféle társadalmi problémák bemutatása egyéni véleménnyel és látásmóddal. Mindannyian saját érzéseinkre és benyomásainkra támaszkodva láttatjuk az általunk választott témát – a legkülönbözőbb társadalmi és földrajzi környezetben” – írják a honlapjukon.
Kiállító alkotók: Bácsi Róbert László, Darnay Katalin, Ferenczy Dávid, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Mártonfai Dénes, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Szabó Bernadett, Urbán Ádám, Végh László
Nagybányai pokol, 2019
Elhagyott szárnyashajó a Dnyeszter folyó partján. Napközben gyerekek játszanak rajta, este pedig a fiatalok veszik birtokba, hogy ott bulizzanak, iszogassanak, 2016
Hamarabb jönnek haza, mert kevés a kliensük. A keresett pár százezer forintot előre utalja Ildikó, hogy ne nélkülözzenek a gyerekek – részlet a Zürich expressz című sorozatból
Nyári fürdőszoba – részlet a Zen útja című sorozatból, 2016
Néni gyermekkori babájával a ház védőszentjének képe alatt a hálószobában – A Magyarországi szerbek sorozatból, Medina, 2011
Insta', 2015
Bűnbánó, 2018
Várakozás, 2013
Insta', 2015
Ipszilonok, 2016
Ipszilonok, 2016
Észak-fok, titok, idegenség, 2012
Roma biblia, 2014–2019
Esély. Az aszódi javítóintézet
Reggeli tűz. Részlet az Ottó című sorozatból, 2011