Elég a hűtőig elsétálni, és ott a minta, amit fotózni lehet

Dr. Márkus Bálint állatorvos tízéves korában kezdett foglalkozni a fotózással, akkor még fekete-fehér filmre dolgozott a korszak kis klasszikusával, a Smena Symbollal. A mikrofotográfiához, vagyis a mikroszkópos fotózáshoz 2009–2010 körül került közelebb, amikor a munkája miatt rendszeresen elkezdte használni a mikroszkópot, és ekkor automatikussá vált számára, hogy a klinikai anyagot dokumentálja is. Az, hogy ennél tovább jusson, vagyis hogy maga és mások szórakoztatására is készítsen mikroszkópos fotókat, úgy öt éve, 2016-ban indult nála.

A biológia nem része az általános műveltségnek, és ez így nincs jól

„Amikor csak »simán«️ fotóztam, akkor is az volt a cél, hogy másoknak meg tudjam mutatni, hogy a világ szép és érdekes. Most már azonban valóban, az ismeretterjesztés is cél, vagy talán inkább a figyelemfelkeltés. Engem nagyon bánt, hogy az oktatásban egyre jobban csökken a természettudományok szerepe, és ezzel félig-meddig párhuzamosan a mindennapi életben is. Lassan generációk nőnek fel úgy, hogy a kémia, fizika, biológia nem része az általános műveltségnek, és szerintem ez nagyon nincsen így jól. Szeretem magamat abba a hitbe ringatni, hogy aki megnézi pár képemet, az rájön, hogy micsoda szépségek rejtőznek a környezetünkben tömegével, akár csak egy kőhajításnyira is” – magyarázta, hogy mi motiválja.

Kedvenc képe, de még csak kedvenc témaköre vagy módszere sincs, mert mint azt a Telexnek mondta, túl sok minden érdekli – így lehet, hogy mostanra többszázas nagyságrendű minta várja, hogy képet készítsen róla. Érdekes mintákból pedig nincs hiány, már csak azért sem, mert Márkus Bálint nemcsak kutyákat és macskákat, hanem egzotikus állatokat is kezel, és így egészen más szőr-, toll- és parazitamintákhoz juthat hozzá, mint a hagyományos orvoslás során.

Rendszeresen használ a munkája során 1000-1200-szoros nagyítást, de fotózni inkább a 30–250-szeres tartományban szokott, az elkészült képeket pedig sosem törli, mert ha az Instagramra nem is teszi fel, vagy nem lesz belőle kiállítása, esetleg nem nevezi be fotóversenyre, arra mindenképpen hasznos, hogy összevesse más példákkal.

Mintagyűjtés, előkészítés, rögzítés, fotózás

És hogy hogyan készül a mikrofotó? Kell hozzá minta, amit be kell gyűjteni, aztán vizsgálatra alkalmas formába kell hozni azt. Ez fél perctől akár több hétig is tarthat, alapanyagtól függően. A cél jellemzően az, hogy az alapanyag átvilágítható, buborék- és szennyeződésmentes legyen, ne legyen se túl vastag, se túl vékony, és legalább a vizsgálat idejére ne mozogjon. A megfelelő módszer, színvilág kiválasztása után jöhet a felvételek elkészítése – ez ritkán egy, többször inkább sok kattintást jelent.

„A kész felvételekkel pedig jön a számítógépes utómunka. Ahol több kép van más éles részletekkel, ott azokat szoftveresen összevarázsolja a számítógép, ezt hívják stackelésnek (focus stacking). Megint másik szoftver kell a több látómezős képek összeillesztéséhez. Gyakran a kettő együtt szükséges, olyankor először stackelek, aztán panorámázok. Így lehet, hogy egy képhez 50–100 alapkép kell, de már volt, hogy 1000 db kellett. Egy harmadik programmal pedig a szokásos fotós utómunkát végzem: élesítés, színek beállítása, porszemek eltüntetése, vágás, stb.” Oldatokat, vegyszereket is szokott használni, ahogy ő írta, rengetegfélét.

Számára ezzel a képpel kezdődött az a periódus, amikor 2016-tól elkezdett maga és mások szórakoztatására is mikroszkopikus fotókat készíteni. Egy szívférges kutyát kezelt, az ehhez szükséges injekciós készítményt, a melarzomint pedig a behigítás napján fel kell használni, és ráadásul heroinárban árulják. „Nézegettem az üvegben maradt fél cseppet, arra gondoltam, hogy ha már ilyen értékes, akkor valamit kéne csinálni ezzel is. Kikristályosítottam, megnéztem polarizált fényben, tetszett, amit láttam. Lefotóztam, megmutattam a mikroszkópos barátaimnak. Szerencsére nekik is nagyon tetszett, ez pedig elég motiváció volt ahhoz, hogy nekiessek a gyógyszerszekrénynek, hátha más is ilyen látványosan kristályosodik.”

Covid c. képén a kikristályosított mRNS vakcina látható, amiről Márkus Bálint kiemelte, hogy az üvegben maradó ún. hulladékanyaggal dolgozott, így senkit sem fosztott meg egy adag oltóanyagtól. Vakcinákkal korábban is próbálkozott, de nem hoztak látványos eredményt. „Az mRNS vakcinák azért mások mikrofotós szemszögből, mert itt nem elölt vagy legyengített kórokozók úszkálnak a készítményben, hanem »csak«️ különböző molekulák. Maga az mRNS egy lipidburokban és a különböző vivőanyagok. Ezek kombinációja szépen kristályosodott, ami nem egy bonyolult folyamat – kicseppentettem tárgylemezre, megvártam hogy az oldószer elpárologjon, a beszáradt maradék pedig felvett egy kristályszerkezetet. Pont ugyanúgy, mint ha csinál az ember egy telített cukor- vagy konyhasóoldatot, aztán megvárja, hogy elpárologjon a víz.”

A fotókat nem képszerkesztő programmal színezi ki a fotós, hanem már a felvételhez különféle optikai, kontrasztfokozó eljárásokat alkalmaz. „Ehhez a félbevágott fosszilis ammoniteszhez egy fémvizsgáló mikroszkópot használtam. Az interferenciaszínek a fémet vizsgáló szakembernek a fém szerkezetéről adnak felvilágosítást, ami alapján méréseket is végezhet, esetemben csak játék a fénnyel.” Ezzel a képével a harmincadik helyet szerezte meg a 2019-es Nikon Small World fotóversenyen.

Vékonycsiszolatot készített egy kondrit meteoritból, majd lefotózta – így készült a fenti kép. A különlegessége nemcsak az, hogy az említett meteorit egyidős a naprendszerrel, hanem az is, hogy a vékonycsiszolathoz olyan vékony szeletet kell hosszú órák munkájával készíteni, amin képes átjutni a fény. Ehhez a mintát előbb megfelelő méretűre vágja, az egyik oldalát tükörsimára csiszolja, majd műgyantával tárgylemezre ragasztja, és végül ismét csiszolni kezdi a szabadon maradt oldalt. „De itt nagyon figyelni kell arra, hogy a teljesen sík felszín teljesen párhuzamos legyen az elsővel, és nem szabad túlcsiszolni, mert akkor egy szempillantás alatt búcsút inthetünk a mintának és több óra munkának.” A végeredmény egy 30 mikron vékonyságú szelet, ami az emberi hajszál átmérőjének fele-harmada.

Nem minden esetben kell órákig csiszolgatni a mintát. „Elég csak elmenni egy közeli tóhoz, vagy akár az esővizes hordóban is találunk rengeteg vízi élőlényt, amelyek általában a legtöbb amatőr természetbúvár első mikroszkópos élményeit jelentik. A képen látható szúnyoglárva-részlet is egy vízgyűjtőből került a tárgylemezre.”

Márkus Bálintnak már több kiállítása is megnyílt a mikroszkopikus fotókból, és mivel rájött, hogy a nézői számára nemcsak vizuális élményt jelentenek a képek, hanem gondolkozni is szeretnek rajta, ezért az első kiállításra nem is írta ki a képek alá, hogy mik szerepelnek rajtuk, hanem helyette arra kérte a nézőket: írják oda ők egy papírra, szerintük mi látható rajtuk. „Erre a képre, a dicinonra (ami egy véralvadást elősegítő szer, az etamszilát kristálya) többek között a következő tippeket kaptam: fűcsomó, tüsszentés, marokkópálcák, tűzijáték, mókusmajom ünnepi farokviselete. Megjegyzem, hogy az első (melarzominos) képre a legjobb tipp a Medveczky Ilona boája volt...”

Ezek a vigyorgó ördögök a vadrózsa levélszárának keresztmetszetéből alakultak ki, ám ahhoz, hogy kellően részletgazdagok legyenek, a fotósnak több trükköt is be kellett vetnie. „Ugyanis itt nem állhatok hátrább a témához képest, hogy több férjen be a keresőbe, a kisebb nagyítású objektívnek pedig kisebb a felbontása. A nagy nagyítás pedig automatikusan csekély mélységélességet is jelent. »Blendézni«️ néha nem is lehet, de ha lehet, akkor is csak módjával, és azt is a felbontás rovására. A megoldás az, hogy több felvételt kell összefűzni, mind élességi síkonként, mind látómezőnként. Néha elég öt kép, néha ezer is kell. Jelen esetben 130.”

Emlékeznek még, hogy a cikk elején azt írtam: a fotó alanyának stabilnak kell lennie legalább a fotózás idejére? Nos, ez nem így volt a víziatka fotózásakor. „A fenti víziatkának sem lehetett megmondani, hogy csak pár másodpercig ne mozgassa a lábait, de így utólag már nem bánom, mert így pont olyan, mintha átsuhanna a látómezőn az algafonalak között.”

Legalább féltucatnyi színt és többtucatnyi árnyalatot meg lehet számolni a fenti, homokról készült képen. Ehhez a homokmintát egy kolléganőjétől kapta, az Indiai-óceán partjáról, és szabad szemmel finom pornak tűnik. Az egyes szemcséket elektrosztatikusan töltött műanyag dobozok segítségével szeparálja.

C-vitamin-kristály látható a fenti képen, ehhez a fotós polarizált fényt használt.

„Mikroszkópos mintát szinte mindenből lehet csinálni. Nem mind lesz látványos, néha csak a minta története vagy származása érdekes. Talán így van ezzel a képpel is. A legtöbb ember a mi éghajlatunkon tarajos sül tüskét soha nem tartott a kezében, a létezésével sem számol. De ha egy mikrofotón látja, milyen szerkezete van a keresztmetszetének, hamarabb szeretné megtudni, mi a különbség a sün és a sül között, illetve hogy mire és hogyan használja a tüskéjét.”

Rendkívül futurisztikusnak hat a fenti kép, talán egy levéllenyomatra hasonlít a leginkább – pedig köze sincs hozzá. Ez itt citromsav, és a fotós szerint mind oldatból, mind pedig olvadékból látványos királyokat produkál, akárcsak a C-vitamin.

„Elég a hűtőszekrényig eljutnunk, mindenféle meglepetést tartogat a konyha is. A vöröshagyma pucolása közben keletkező hulladék mindenféle előkészítés nélkül is kitűnő mikroszkópos minta – jól látszanak a növényi sejtek, szállítónyalábok és a sejtekben található oxalátkristályok.”

Szabad szemmel alig látható, de valójában így néz ki egy bolha – legalábbis mikroszkópos nagyításban. „A munkám miatt sok dologhoz könnyebben hozzáférek, amihez más amatőr mikroszkópos nem. Így van ez a különböző külső-belső parazitákkal is, amik a legtöbb emberből ösztönös viszolygást váltanak ki. Megfelelő megvilágítással azonban ezek is érdekesek, sőt, merem állítani, hogy szépek.”

Lehetne egy virág lenyomata, ha nem mikroszkóp alatt fotózta volna Márkus Bálint: ez ugyanis lizin, a fehérjékben általában megtalálható húsz aminosav egyike.