Senki nem akart Magyarországon krumplit enni, súlyos propagandára volt szükség, hogy burgonyaimádókká váljunk
Hogy a hús mellé krumplit eszünk, ha pedig nincs hús, akkor is krumpliból készítünk valamit, ősi, alapvető magyar beidegződésnek tűnik. Annyiféle módszerünk létezik a burgonya elkészítésére, annyi szavunk van rá, hogy nép legyen a talpán, ami ehhez fogható mértékben rajong ezért a konyhai alapanyagért. Gondolhatnánk, hogy ez az idők hajnala óta élő hazai szokás, mindig így volt, de nem: csak pár száz éves, és a történetében több csavar is van.
Az talán mindenki számára egyértelmű, hogy a magyar konyha sok, ma alapvetőnek alapanyaga eredetileg nem is volt ismert sem itthon, sem egész Európában, hiszen Amerika felfedezése után került át a föld túloldaláról. Ilyen a paprika, a kukorica, a paradicsom és a krumpli is. Ezek között van, ami nagyon hamar beépült a szokások sorába, mások lassan váltak népszerűvé. Míg a kukoricával együtt már a 17. század közepén ismert volt a burgonya, kétszáz évet kellett várni arra, hogy a konyhákba és a fazekakba kerüljön.
A Magyar Néprajz szerint ennek oka főleg a botanikai adottságaiban rejlett, hiszen a korábbiakhoz képest teljesen különböző módszerekkel kellett termeszteni. Ráadásul a korban annyira szokatlannak és újszerűnek tűnt, hogy különféle hiedelmek kapcsolódtak hozzá, veszélyesnek hitték. Ebben nem is tévedtek, hiszen a termése és a levelei valóban mérgezők, a gumója viszont fogyasztható. Míg a kukoricát a már régóta jól ismert gabonafélék analógiájára termesztették, ez sokkal hamarabb elterjedt, mint a burgonya. Elsőre nem tűnnek rokon alapanyagnak, de több olyan régi magyar étel is létezik, amelyben a kukoricadara, illetve a belőle készült kása helyét vette át a burgonya. Ilyen például a tócsni, ami eredetileg megszilárdult puliszkamaradékból sült lepény volt, vagy a krumplis kenyér, ami azelőtt inkább kukoricás volt. A népszerű kukoricakásák helyét pedig a slambuc, a dödöllék, főzelékek vették át.
Erdélyben már a 18. század végéről vannak utalások rá, hogy egyesek termesztik, de csak elszórtan. Gazdasági szakírók már ekkoriban népszerűsítették mint olcsó, az időjárási viszontagságoknak ellenálló, jól tárolható és tápláló alapanyagot, ami aztán szépen lassan, egyik éhínségtől a másikig vált egyre ismertebbé.
Ahhoz, hogy alapélelmiszer legyen, tudatos, felülről jövő népszerűsítésre volt szükség. II. József idején ingyen osztogatták a krumpli vetőgumóit, és adómentességgel segítették a burgonyatermesztőket. A nyugati országok is tiltakoztak a krumpli ellen, Németországban és Franciaországban is szigorú intézkedéssel erőltették rá a gazdákra a krumplitermesztést, ezzel hozzánk képest kicsivel korábban értek el eredményeket. Így lehet, hogy a burgonya szó végül a franciából került a magyarba (valószínűleg a Burgundia szóból), a krumpli pedig a németből (a Grundbirne, azaz földi körte bajor nyelvjárási formájából, a Krumpelből).
1816-ban a vissza-visszatérő búzahiányt krumplival próbálták megoldani, röpiratok, tanulmányok készültek arról, hogy milyen hasznos növény, de még mindig nem ismerte mindenki, sokan nem tudták, mit kell vele kezdeni a konyhában. Ezért jött létre egy szakácskönyv, amit kifejezetten krumplis receptekkel írtak tele. Búza szükségben felsegéllő jegyzések címmel Rácz Zsuzsanna három füzetkében szedett össze 86 burgonyás ételt. A legfontosabb mind közül a gabonahiány miatt a burgonyakeményítővel készülő kenyér receptje volt ekkoriban, nem köreteket és nem is rakott krumplit készítettek belőle. Indítványozták azt is, hogy a lakosság alkalmazza pálinkafőzésre, ez azonban nem igazán vált nálunk szokássá. A hétköznapi konyhák lassan vették csak át, eleinte sütve, főzve, zsírral megkenve ették, majd puliszkát (tehát kásafélét) készítettek belőle.
Bár később nem a burgonyalisztes kenyér vagy a krumplipálinka vált a legdivatosabb krumplis étellé, nem hiába fáradoztak azon, hogy megkedveltessék ezeket a gumókat a magyarokkal. Azzal együtt, hogy dietetikai szempontból nem számít a legdivatosabb alapanyagnak (bár egyáltalán nem egészségtelen, csak sok benne a keményítő és szénhidrát), még mindig rengeteg formában készítjük és kedveljük a krumplit.
