Létezik-e a férfinátha?

2024. szeptember 27. – 04:59

Létezik-e a férfinátha?
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A man flu, avagy férfinátha definíciója a Cambridge-i Egyetem nagyszótára szerint

„Olyan enyhe betegség, például egy megfázás, amit a beteg sokkal súlyosabbként érzékel és mutat be, mint amilyen az valójában. Ez a személy általában férfi.”

Ami ugye arra utal, hogy ilyen dolog nincs is, csak a férfiak eljátsszák. Persze mind tudjuk, hogy az objektív valóság ezzel szemben az, hogy a férfinátha egyáltalán nem tréfadolog, és általában súlyosabb fájdalmakkal jár, mint egy ikerszülés előtti 16 órás vajúdás.

Most, hogy mindenki felpillantott a cikk elejére, és a szerző keresztnevéből meg az előző mondatból megállapította, hogy milyen irányban elfogult, fordítsuk komolyra a szót. Az orvostudomány ugyanis tényleg kutatja a témát, olyan helyeken foglalkoznak egészen komolyan a férfinátha jelenségével, mint a Harvard Egyetem orvosi részlege vagy a mértékadó orvosi szakfolyóirat, a British Medical Journal. Ennek ellenére a mai napig nem született rá megnyugtató magyarázat.

Arra elég erős statisztikai bizonyítékaink vannak, hogy a férfiak egy-egy járvány során általában súlyosabb fertőzésen esnek keresztül, mint a nők. Így volt ez a Covid éveiben, de már a spanyolnátha idején is. Ezt persze legalább részben megmagyarázzák viselkedésbeli különbségek: a férfiak átlagosan kevésbé hajlamosak a fertőzéseket megelőző elővigyázatosságra (lásd maszkviselés, kézmosás és hasonlók), de arra is, hogy orvoshoz menjenek, ha tüneteket észlelnek magukon; és jellemzőbbek náluk az olyan, gyakorlatilag minden betegséget súlyosabbá tevő szokások, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

De emellett biológiai különbségek is vannak, amelyek miatt a nők immunrendszere átlagosan erősebb, mint a férfiaké (ezt egyébként nemcsak az embereknél, de az állatvilágban is megfigyelték). A vírusok vagy baktériumok megjelenésekor az immunválaszuk gyorsabb és erősebb, a szervezetük több antitestet és gyulladáskeltő fehérjét termel, ha fertőzést észlel. Ennek az az oka, hogy az immunrendszer működéséért felelős gének egy részét az X-kromoszóma tartalmazza, illetve a legfontosabb nemi hormonok, a tesztoszteron és az ösztrogén is hatással vannak az immunválaszra, előbbi visszafogja, utóbbi inkább erősíti azt. Arra, hogy ez miért alakulhatott így, csak teóriák vannak, a leginkább elfogadott elmélet szerint a nőknél az jelentette az evolúciós előnyt, ha hatékonyan megküzdenek a betegségekkel, és így fel tudják nevelni a gyerekeiket, míg a férfiaknál az utódnemzés volt a prioritás – az, hogy egyébként sokáig éljenek, és ellenállóbbak legyenek a fertőzésekkel szemben, kevésbé.

Ez így szép kerek háttér lenne a férfinátha létezésének bizonyítására, azonban vannak kutatások, amelyek ennek épp az ellenkezőjét támasztják alá. Ez a tanulmány például azt hozta ki, hogy enyhe légúti fertőzés („nátha”) esetén a nők erősebb tünetekről számolnak be, cserébe gyorsabban felépülnek, mint a férfiak. Egy másik kísérletben önként jelentkező, egészséges tesztalanyokat fertőztek meg az influenza vírusával, és azt figyelték meg, hogy a női betegek szubjektív beszámolói a saját állapotukról súlyosabb tüneteket mutattak, mint a férfiakéi.

Ez amúgy nincs akkora ellentmondásban az eggyel korábbi bekezdésben említett, erősebb és hatékonyabb immunrendszerrel, sőt, tulajdonképpen egészen logikus. Az olyan kellemetlenségek, mint a láz vagy a gyulladás, amiket mi a betegségek tüneteiként érzékelünk, valójában a szervezetünk immunválaszának a részei. Az erősebb immunválasz tehát erősebb tüneteket (és cserébe gyorsabb felépülést) is jelent.

Az orvostudomány tehát egyelőre nem jutott dűlőre a férfinátha létezésének témájában, így itt az ideje, hogy megkérdezzük a legilletékesebbeket, a Telex olvasóit:

Igen, ez a szavazás egyben egy kísérlet annak a teóriának az igazolására, is, hogy ha egy online szavazásban van egy trollkodásra lehetőséget adó válaszopció, törvényszerűen az fog nyerni.

(Források: New York Times, Conversation)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!