Bár sokan az ókori római Apicius szakácskönyvét tartják a legrégebbinek, valójában léteznek még annál is ősibb lejegyzett receptek. Már az ókori Babilonból, az i. e. 1600-as évekből is előkerültek olyan agyagtáblák, amiken ételek leírásait találták. A Yale Egyetem babiloni gyűjteményének táblái sokáig a Yale New Haven-i könyvtárában álltak, 2024 tavaszán állították ki őket először a Yale Peabody múzeumban.
Nem éppen Horváth Ilona-i szövegekre kell gondolni, a táblák repedezettek, itt-ott hiányoznak belőlük részletek, és szerepelnek rajtuk olyan szavak, amiket a kutatók nem tudtak lefordítani. Hiányoznak a pontos adatok, főzési idők és mértékegységek, amik, ugye, egy recept lényegi részei lennének, ráadásul holt nyelvről lévén szó, a fordítások pontosságában sem lehetünk mindig bizonyosak. Mégis elég sok minden kiderül belőlük arról, milyen lehetett egy 3600 évvel ezelőtti menü, amivel bőven túlmutatnak magukon, mesélnek az ókori életmódról, étkezési szokásokról és a kultúráról, sőt, az alapanyagok sokféleségéből még a kereskedelmi útvonalakról is képet lehet alkotni.
Van például egy akkád szó, ami több babiloni receptben is szerepel, a suhutinnu, de nem tudni, hogy pontosan micsoda, csak azt, hogy egy gyökérzöldség, amit nyersen fogyasztottak. A régi babiloni recepteknek is megvoltak a legkedveltebb technikáik. Majdnem minden étel elkészítése azzal kezdődött, hogy egy jó nagy adag zsírt tettek forró, lobogó vízbe. Mivel azonban mennyiségek sehol nincsenek feltüntetve, nehéz megmondani, hogy egy levest vagy egy mártást kell-e inkább elképzelni, vagy hogy meddig kell főzni.
Néhány receptet sikerült rekonstruálni abból a pár kósza instrukcióból és felsorolt alapanyagból, ami a szövegekből kivehető. A kezdetleges jegyzetek közt szerepel egy báránycombból készült ragu is, ami a forró vizes-zsíros technikával indul, vad édesgyökér és borókabogyó van benne, sok fűszerrel, korianderrel és köménnyel, illetve háromféle hagymával készül: póré, fokhagyma és vöröshagyma is kerül bele. A végén valamilyen tejtermékkel, joghurttal vagy tejföllel kell összetörni.
A táblákat kiállító múzeum kurátorai több olyan receptet is megpróbáltak elkészíteni, amik végül ehetetlennek bizonyultak. Az egyik tábláról kiolvasott összetevőkből például egy ragacsos, szürkés színű, tejes bárányleves főtt ki, ami egyáltalán nem volt vonzó, de a receptek között vannak még ennél is furcsább megoldások. Az egyik ételhez árpából kell kis, kemény süteményféleségeket készíteni, majd azokat egy vízben főtt raguba morzsolni.
Voltak a sok ezer éves receptkísérleteknek sikerei is, például egy céklás, savanyú sörrel és faggyúval főtt fűszeres báránypörkölt-szerűség, amit már többen elkészítettek, és a mai közel-keleti raguk legrégebbi őseként tekintenek rá.
A babiloni tábla-szakácskönyvekből kiderül az is, hogy a mi tokányaink, pörköltjeink is több ezer éves múltra tekintenek vissza, hiszen a legtöbb recept az ízesítőkkel, fűszerekkel és gyakran hagymával főtt, darabolt húsok alapszerkezetéből indul ki. Vannak köztük olyanok is, amiket kovásszal, kenyérrel sűrítettek-ízesítettek, a mi legrégebbi receptjeinkhez hasonló módszerrel, aminek későbbi leszármazottai a rántások és a habarások.
A Telex gasztrorovatában korábban többször is főztünk már ősreceptekből furcsa ételeket, Apicius halszószos dinnyéjét, főtt uborkáját, Platina körtés gombáját az első nyomtatott szakácskönyvből, és ókori egyiptomi kenyereket is.
