Az Ariel iskolai jelenség – így emlegetik azt az esetet, amikor 1994. szeptember 16-án a zimbabwei Ruwában található Ariel Iskola 62 diákja ufót látott. A 6 és 12 év közötti gyerekek beszámolója szerint először zajt hallottak, amit egyesek elektromos zümmögésként, mások fuvola hangjaként írtak le, majd amikor a zaj irányába indultak, ezüstös és fényes dolgot láttak leszállni az égből. Ebből néhány, nagyjából egyméteres alak szállt ki, fekete öltönyben, műanyagszerű bőrrel. Az egyik diák szerint úgy mozogtak, mintha a Holdon, vagy legalábbis alacsonyabb gravitációs környezetben lennének. Többen azt mondták, hogy az idegeneknek nagy, fekete, gonosz szemük volt.
A gyerekek szerint nagyjából 15 percig tartott a találkozás, néhányuk arról is beszámolt, hogy telepatikus úton kommunikáltak velük az idegenek, és arról beszéltek, hogy nem bánunk jól a bolygóval, és mennyire fontos a környezetvédelem. Amikor mindezt a tanároknak elmondták, azok kétkedéssel fogadták a történetet, a szülők azonban nem hagyták annyiban az esetet. Az iskola igazgatója egy helyi ufókutató közreműködésével azt kérte a gyerekektől, hogy rajzolják le a látottakat, a rajzok pedig klasszikus ufóészlelésekre hasonlítottak ezüstös csészealjjal és mellette álló kis emberkékkel.
A BBC is foglalkozott az esettel, interjút készített a gyerekekkel, akik nagyon hasonló élményekről számoltak be. Még az általuk készített rajzok is rendkívül hasonlók voltak, így egyes tanárok úgy gondolták, hogy a gyerekek igazat mondanak.
A gyerekekkel egy helyi ufókutató, Cynthia Hind is készített interjút az esemény másnapján. Amit Hind érdekesnek talált, az az volt, hogy a diákok – akik változatos háttérrel bírtak, bár mind gazdag családból származtak, mivel drága volt a tandíj – hasonló történetről számoltak be, annak ellenére, hogy saját neveltetésük alapján meglehetősen eltérően értelmezték a jelenséget. Egyesek úgy gondolták, hogy az alakok zvikwambók (emberi szellemek) vagy tokoloshék (a Shona és Ndebele folklór gonosz goblin lényei).
Hind úgy vélte, hogy ezek a különböző értelmezések, amelyeket hasonló rajzok és leírások kísértek, nagyobb hitelességet adtak annak a gondolatnak, hogy a gyerekek mindannyian ugyanazt látták. Az is megerősítette az elképzeléseiben, hogy szerinte a gyerekek nem jutottak hozzá olyan filmekhez vagy tévéműsorokhoz, amelyekben ufók szerepeltek volna, hogy azok befolyásolják az értelmezésüket. Ezt azóta többen megkérdőjelezték, hiszen az iskola diákjai jó módúak voltak, Ruwa pedig az ország gazdasági központjának, Hararénak az egyik külvárosa.
A Skeptoid szerint a beszámolók részletei sem olyan következetesek, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják, csak az alapok stimmelnek: ezek szerint valahol egy vagy több ezüstgolyó, tárgy vagy csészealj jelent meg az égen, cikázott, vagy lebegve érkezett az iskola területén kívül található kis fás mezőre. Azzal kapcsolatban is megoszlik az elképzelés, hogy hány „űrhajó” szállt le, illetve hogy hány idegen szállt ki ezekből: van, aki azt mondja, hogy egy, van, aki azt, hogy négy. Volt olyan gyerek, aki normál kinézetű férfiként írta le őket, volt, aki kis szürke idegenként, és többek szerint hátra is hagyott néhány idegent a hajó (vagy hajók), amikor távozott. A rajzok közül 22 volt hasonló, a többiben nem volt ilyen mértékű azonosság.
Az eset mindenesetre akkora port kavart, hogy egy harvardi pszichológusprofesszor, John Mack is meglátogatta a gyerekeket. Mack arról számolt be a világnak, hogy az esemény valódi volt, a gyerekek igazat mondtak, és hogy ezen a napon valóban földönkívüliek látogattak Zimbabwébe. Mackról viszont érdemes tudni, hogy ekkorra gyakorlatilag felhagyott a tudományos munkájával, és szinte minden idejét annak szentelte, hogy bebizonyítsa: az idegenek aktívan látogatják a Földet. A Harvard vizsgálatot is indított ellene kötelességszegés miatt, konkrétan azért, mert befolyásolt olyan embereket, akik azt hitték, idegenek rabolták el őket.
Általános szabály, hogy ha valamilyen eseményt több tanú is átélt, a lehető leghamarabb és külön kell meghallgatni őket, hogy elkerüljük a történeteik közötti keresztszennyeződést. Mack ennek az ellenkezőjét tette: két hónapot adott a diákoknak, hogy beszélgessenek egymással, ő csak ezután érkezett Zimbabwéba. Betekintést kaphatunk Mack interjútechnikájába, ha összehasonlítjuk eredményeit Cynthia Hind két hónappal korábban elért eredményeivel: a Föld bolygó védelmét szolgáló telepatikus üzenet még egyáltalán nem szerepelt a Hind által összegyűjtött történetekben. Sejteni lehet, hogy Mack miért rukkolt elő ilyesmivel: amellett, hogy az ufólátogatások szószólójaként tevékenykedett, nukleáris és környezetvédelmi aktivista is volt.
Hind interjúmódszerében is lehet kivetnivalót találni: 2-6 fős csoportokban kérdezte ki a gyerekeket, és többiek is jelen lehettek eközben, így nem csoda, hogy arról számolt be, hogy minden diák nagyjából ugyanazt mondta. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az iskolába járó többi 200 gyerek semmi ilyesmiről nem számolt be, csak ez a 62, akiknek a története végül bejárta a világot.
Persze ezek alapján még nem lehet egyértelmű verdiktet hirdetni, de a Malawi Medical Journalban megjelent tanulmány is inkább a tömeghisztéria irányába hajlik. Ez a kutatás megállapította, hogy az ilyen esetek meglepően gyakoriak az afrikai iskolákban, és arra a következtetésre jutott, hogy a pszichoszociális környezet döntő szerepet játszik a fejlődő országok tömeghisztériájának előfordulásában.
A tömeghisztéria hátterében az is lehetett, hogy szeptember 14-én este 9 óra körül egy nagy tűzgömb haladt át Afrika délkeleti része felett, meg is ugrottak az ufóészlelések rendesen. Kevesen tudták, hogy tulajdonképpen nem tűzgolyót (és nem is ufót) láttak, hanem egy Zenit–2 rakéta visszatérését az atmoszférába, ami korábban pályára állította a Cosmos-2290 műholdat. A rakéta a visszatéréskor darabokra tört és elégett a légkörben.
A témával foglalkozó Netflix-sorozat, az Encounters egy, azóta felnőtt szemtanút is megszólaltatott, aki azt mondta: csak kitalálta az egészet. A Dallynnak nevezett férfi azt állította, hogy lógni akartak az iskolából, ezért ő és egy barátja „egy őrült ötlettel álltak elő, amelynek soha, de soha nem kellett volna működnie”. Azt mondta, hogy egy kőre mondta azt, hogy űrhajó, és kis idegenekről is beszélt, fél óra múlva pedig már az összes gyerek ugyanezt hajtogatta.
Harminc év távlatából persze nehéz megmondani, hogy mi is történt pontosan azon a zimbabwei iskolaudvaron, de kétségkívül valószínűbbnek tűnik a tömeghisztéria és a csaló szakértők teóriája, mint az, hogy az idegenek egy csapat afrikai iskolás gyerek elé szálltak le, és velük közölték, hogy haldoklik a bolygó.
