A Gellért-hegy szétrobbantása helyett került a Hősök terére a kőtömb, aminek semmi köze a tér szobraihoz

2023 decemberében Budapesten járt Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki a Hősök terére tett rövid látogatásán megkoszorúzta a tér közepén álló Hősök Emlékkövét. Az emlékkő szimbolikus mementó, külföldi politikusok rendszeresen koszorúzzák meg. Azt viszont még itthon is kevesen tudják, hogy a Hősök Emlékköve történetileg nem kapcsolódik a mellette lévő, monumentális millenniumi emlékműhöz. Egy kis, dísztelen tömb, amely évszázados politikai viták mentén lett lebontva, újraépítve, és az eredeti trianonista üzenet helyett újabb és újabb szövegeket kapott.

A Hősök Emlékkövét az 1896-ban épült millenniumi emlékműhöz képest csak évtizedekkel később, 1929-ben avatták fel. Az első világháborúban életüket vesztett katonák emlékét őrzendő, 1917-ben a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság rendeletet adott ki: minden településnek kötelező megemlékeznie az első világháborúban elesett katonákról. Anyagi helyzettől függően lehetett ez bármi, emléktábla, szobor, mindegy, csak valami legyen. 1921-ben, a háború vége után aztán a rendelet nyomán merült fel az igény, hogy legyen egy központi emlékmű is.

A kirobbantott Gellért-hegy ötlete

A társadalmi igény hatására a bizottság kinevezte május utolsó vasárnapját a Hősök Napjának, majd pályázatot írt ki a központi emlékhely elkészítésére. Egyes források szerint 160, míg mások szerint 190 pályamű érkezett be a kiírásra. A 8 Óra Újság nevű lap tudósítója azt írta 1924-ben, hogy bár az emberek örülnek a „szokatlanul sok pályázatnak”, azért az emlékmű ötlete mintha a helyi korszellem szerint későn érkezett volna. Ekkoriban már több más ország rendelkezett első világháborús, állami emlékhellyel:

„Amikor most, a háború befejezése utáni ötödik évben is teljes odaadással adózunk a gondolatnak, hogy nemsokára majd minálunk is örök, közös emléke lesz a sok ezer elesett nemzeti hősnek, megnyugtat az a tudat, hogy minálunk, ha a súlyos gazdasági válságban egyrészt érthető is e késedelem, másrészt nem homályosította el a hősökről való megemlékezés érzését olyan propagandaszerű tendencia, mint ahogyan azt p. o. Franciaországban, stb. láthattuk.”

A bizottsághoz érkező pályaművek a főváros legkülönbözőbb pontjaira – néhány pedig vidékre – helyezte volna el az emlékművet. Végül a bizottság egyhangú döntésével Bánffy Miklós gróf pályázata nyert, ő a Gellért-hegy dunai lejtőjére adta be „A koporsóját föltesszük az égbe, két szikla közé, szörnyű magasságba” című pályázatát. Ez a terv Kertész K. Róbert akkori államtitkár leírása alapján úgy szólt:

„[Bánffy] függélyes sziklafalat kíván létesíteni robbantás útján. […] [Ezután] sávos teraszok képezhetők ki, amelyekre lépcsők vezetnek fel. A legfelső terasz magasságában (mintegy 30-40 méter) ívszerűen nem nagyon mély nyílás lenne, amelyben mintegy 10 méter hosszú jelképes kőkoporsó állana. Ide helyeznék el a névtelen magyar hős tetemét”.

Legyen inkább csak egy kőtömb

Bármi is volt a terv, azt végül a Hősök terére került emlékműhöz nem vitték tovább. A Hősök Emlékköve ugyanis hivatalosan nem sírhely, mert földi maradványokat nem tartalmaz. De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza Bánffy ötletéhez.

Kertész a 8 Órának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy Bánffy hegyrobbantása király, természethez közeli. És amúgy is: „Olyan megoldás ez, amely a természet adta nagyszerű monumentális keretbe kitűnően beleilleszkedik, viszonylag a legkevesebb költséggel valósítható meg és az emlékmű rendeltetését leginkább kifejezi.” Ezt valószínűleg nem sokan látták így, a bizottság győztes pályázatát ugyanis az állam pénzhiány miatt elutasította. Na meg egyeseket zavarta az is, hogy nem teljesen „természet adta”, ha a Gellért-hegyet egy sávban felrobbantják.

A pályázatos megoldás valószínűleg itt kudarcba is fulladt, a „Névtelen hős” című pályázat második helyezettje ugyanis hasonlóan elrugaszkodott volt. Ebben a tervező a Lánchíd és az Erzsébet híd közé, a Duna medrének közepébe illesztett volna egy „hosszas hatszögű pillért keskenyedő törzzsel és fejjel”. Bármit is jelentsen ez, végül sem a dunai emlékmű, sem a Gellért-hegy felrobbantása nem valósult meg.

Az emlékmű megtervezésére ezután Lechner Ödön unokaöccsét, Lechner Jenőt kérték fel. Ő pedig elő is állt a tervvel: készített egy 6,5 méter hosszú, 3 méter széles, 1,3 méter magas és 47 tonnás kőtömböt. A kormány a millenniumi emlékmű előtti részt jelölte ki a kőtömbnek, ami elég szegényes díszítést kapott, hogy a szobrok nagyságát ne nyomja el. A logisztika aztán itt is nehezen pörgött: Lechner bevallása szerint fél évbe telt csak az, hogy a térre tudják szállítani a 47 tonnás követ.

Végül 1929 májusában, a Hősök Napján Horthy Miklós, Bethlen István és külföldi politikusok jelenlétében felavatták a Lechner-féle síremléket a(z akkor még nem így hívott) Hősök terén. Horthy emlékérem alapítását is szorgalmazta, Bethlennek küldött levelében azt írta, hogy az Emlékkővel a tér a „nagyháborúban az ország ezeréves határainak védelmében hősi halált halt katonáiról” emlékezik meg.

A kő átadásakor a Gellért-hegyen ágyúlövéseket adtak le, Budapest összes temploma harangozott. Az Újság a kőről úgy írt: „Ezer év óta mennyi vér, mennyi könny áztatta ezt a földet, amelyet szentté avatott a nagynevű férfiak és a névtelen hősök hazaszeretete és önfeláldozása. Egekig tornyosuló diadalok és poklokig sújtó szenvedések az útjelzői a magyar nemzet honszerző, honfenntartó küzdelmeinek”.

Az emlékhely sokaknak nem tetszett. Az átadáson kitüntetett Zala György, aki a millenniumi emlékművet tervezte, például kifogásolta, hogy az átadás előtt feltöltötték a teret, amivel az ő művéből egy lépcsőfok eltűnt. Márton Ferenc szobrászművész új terveket is készített, mondván, hogy a kő nem illeszkedik az ott lévő emlékműhöz. Négy méterrel megemelte volna az emlékkövet, köré pedig loggiát süllyesztett volna a földbe. De hiába, a kő maradt.

A Hősök tere

Az 1929-es emlékkő a gyász megélése helyett inkább szólt a Trianon utáni veszteségekről. A kő Andrássy út felőli oldalán az „1914-1918” felirat állt, míg Árpád fejedelem szobra felé „Az ezeréves határokért” mondat szerepelt. 1932-ben a teret átnevezték Hősök terére. A névadásról a főváros közleményében azt írták:

„Tudomására adom Budapest Székesfőváros közönségének, hogy az Andrássy út végén, az Ezredéves emlékmű és a Névtelen hősök emlékköve előtt elterülő térség a tegnapi naptól kezdődőleg a Hősök tere nevet kapta. Ez a névadás a világháború milliónyi hősét hívja emlékezetünkbe, ez a téravatás a hősök tiszteletének teremt jelképes otthont az ország fővárosában.”

A második világháborúban az emlékmű megsérült, ideológiai okokból pedig 1951-ben lebontották. Sztálin halála után aztán újra felmerült a visszaállításának gondolata. 1956 áprilisában felavatták az új emlékkövet, amely elvesztette régi, nacionalista jellegét. A korábbihoz hasonló kő már nem a talajba süllyesztve került a térre, mivel a Hősök terét időközben 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszusra készülve letérkövezték. A kő körüli, eleinte füves terület ekkor kapta meg a későbbiekben is megmaradt kerítést.

A kommunista kommunikáció az új emlékkövet igyekezett úgy beállítani, mintha előtte nem lett volna ott soha semmi. Az új kőre egy faragott babérág került, valamint egy felirat, miszerint „a hősök emlékének, akik népünk szabadságáért és a nemzeti függetlenségért áldozták életüket”. Funkcióját tekintve az új emlékmű továbbra is a katonai tiszteletadás és a hivatalos koszorúzások helyszíne maradt.

1956 után 2001-ben a teret ismételten felújították, ekkor kapta meg a kő a ma is látható „Hőseink emlékére” feliratot. 2020-ban restaurálta a honvédség, és ismét fontos helyszíne lett a Hősök napjának. Ahogy az 1920-as években, úgy napjainkra is megtartotta a kialakult diplomáciai funkcióját, miszerint a Magyarországra érkező magas beosztású állami vezetők a Hősök Emlékkövét megkoszorúzva tisztelegnek a vendéglátó ország múltja előtt. Így került 2023-ban a török elnök is a hányatott sorsú, elkerített kőtömb elé.

Források: Honvédelem.hu;Pestbuda; A Nagy Háború; 8 Órai Újság (1924); Honvédségi Szemle (2012)