„Mit szólna, ha arra ébredne, hogy a felesége arca megváltozott?”
„Mintha Trójai Helénát megplasztikázták volna.”
„Miért kell kisikálni egy történelmi korszakot?”
Ilyen olvasói levelek érkeztek százával a New York Times szerkesztőségébe 1967-ben, amikor az újság grafikusai minimálisan átrajzolták a logót, és eltüntették belőle a pontot, ami több mint száz évig volt ott. Az utolsó idézet különösen vicces: az olvasó egy tintapötty eltűnéséből vezeti le egy éra végét. Mint amikor a Holló Színház egyik klasszikus feldolgozásában a tornapapucsot ellopó diákra ráüvölt az igazgató: „Ma a tornapapucs, holnap a világ???”
A New York Times logója az egyik legismertebb és legerősebb logó a nyomtatott sajtóban: az 1851-ben alapított lap története során mindvégig ugyanazzal a középkori fóliánsokat idéző betűtípussal írta címlapra az újság nevét. 1904-ben is, amikor a szerkesztőség a Manhattan közepén épített új székházba költözött, és onnantól kezdve azt a teret Times Square-nek nevezte a világ. 1971-ben is, amikor nyilvánosságra hozták a Pentagon-iratok tartalmát, amiből kiderült, hogy több amerikai politikus, köztük elnökök rendszeresen hazudtak a vietnámi háborúról. És most a héten is, amikor megírták, hogy egy New York-i farm tulajdonosai minden karácsonykor szerenádoznak a teheneknek.
A logó állandóságot jelent a lap történetében, és az archaikus betűtípus már önmagában egy olyan korra emlékeztet, amikor rangnak számított, ha valaki tudott olvasni. A logó betűinek formája egészen a 8. századig vezethető vissza, amikor Nagy Károly udvari teológusa, Alcuin kódexmásoló szerzetesek segítségével újfajta betűformákat alkotott meg. Ezeket az úgynevezett Karoling-betűket Nagy Károly birodalmának felbomlása után is használták Európában több változatban. Német nyelvterületen egy tömörebb, szigorúbb verzió lett népszerű, amit angolban blackletternek neveznek. Amikor Gutenberg elkészítette az első könyveit, ezt a változatot használta, vagyis a blackletter ekkor vált betűtípussá (azóta már gothicnak is neveznek bizonyos blackletter betűkészleteket).
Nem meglepő, hogy a nagy múltú brit lap, a Times is a blackletterhez nyúlt a 19. században, amikor Amerikában megjelent London Times néven. A New York Times alapítója, Henry Jarvis Raymond pedig nem volt szívbajos, lemásolta a brit lap logójának betűtípusát, és hasonló címet is adott az újságjának, amikor 1851-ben elindította azt. A Times azóta már rég elhagyta a blacklettert, de a New York Times kitartott mellette.
A logó azóta többször is megváltozott, de általában csak apró átalakítások történtek rajta. A legnagyobb változás nem sokkal indulás után esett meg, 1857-ben: egészen addig „The New-York Daily Times.” volt a lap neve, illetve logója, de hat év után Raymond megváltoztatta „The New-York Times.”-ra. 1884-ben néhány betű kicsit cicomásabb lett, de 1894-ben visszavettek a díszítésből. 1896-ban az akkori új tulajdonos, Adolph S. Ochs a nyelvtani szabályokkal haladva elrendelte, hogy a címből tűnjön el a kötőjel, ekkor lett „The New York Times.” a logó szövege, továbbra is ponttal a végén, és több mint hetven évig ez így is maradt.
1967 februárjában viszont eltűnt a pont, és ezt pár olvasó katasztrófaként élte meg.
A döntést a lap művészeti vezetője, Lou Silverstein hozta meg. Silverstein úgy érezte, hogy a logó gyengén jelenik meg a nyomtatott promóciós anyagokon, ezért egy pauszpapíron kicsit áttervezte azt. „Ami vastag volt, még vastagabbá, ami vékony volt, még vékonyabbá tettem” – emlékezett vissza. A sok évszázados betűformák modernizálása közben aztán Silverstein elhagyta a pontot, majd az általa vázoltak alapján megkért egy neves betűtervezőt, Ed Benguiatot, hogy öntse végleges formába az elképzelést. A pont eltüntetése kiváltott egy kisebb vitát a vezetőségben, amiben érvként az is előkerült, hogy kevesebb tintával pénzt lehet spórolni a nyomdai számlán. Hogy mennyit, arról nem egyeznek a visszaemlékezések, de nem vagyonokról van szó: Silverstein szerint évi 600 dollárt takarított meg így a kiadó, mások 41 dollárra emlékeznek.
Viszont veszített is a lap, mert nagyjából ezer előfizető a pont hiányára hivatkozva mondta le az előfizetését. De hiába követelték vissza a tintapöttyöt, a lap logójában azóta sincs ott. Az olvasói reakciók meglepték a szerkesztőket, pedig csak működött az „állandóság = megbízhatóság” képlet. Bár az alapító csak simán lenyúlt egy betűtípust, a logó változatlanságához idővel olyan ideológiát költött az utókor (meg a lap marketingesei), amit az olvasók magukévá tettek, még ha nem is feltétlenül tudatosan. A tudást őrző régi könyveket idéző betűformák biztos pontot jelentettek az amerikai sajtóban, és annyira megszokottá vált a logó, hogy még egy pont eltűnése is sokakat kiborított. A lapvezetés a továbbiakban tartózkodott a nagyobb átalakításoktól, a logó 1967 óta csak pár minimális igazításon esett át.
