2023. november 5. – 14:44
„A Szépművészeti Múzeum jó ideje elég mostoha körülmények között tengette életét, de én bíztam abban, hogy előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor az illetékesek meghallják a kérő, a sürgető szót, és egyszer megteszik azt, ami már évtizedek óta halaszthatatlannak látszott.”
Így árnyalta a felelősségét Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum frissen elbocsátott főigazgatója 1984 májusában az Élet és Irodalomnak adott interjújában. Garast miniszteri fegyelmi mellett bocsátották el, miután 1983. november 5-én – éppen negyven éve – ismeretlen tolvajok több értékes képet elloptak a múzeumból. A művelődési miniszter vizsgálata előtt az igazgató maga is beadta a felmondását, lelkiismereti okokra hivatkozva. Kutatóként és vezetőként is kétségtelenül bántották a történtek – mint egy későbbi interjúban megjegyezte: „Azt hiszem, én vagyok a világon az egyetlen, akitől egyszerre két Raffaellót is elloptak.”
A fegyelmi eljárás Garas „egyszemélyi felelősségét” állapította meg, de aligha volt igazságos egyedül őt megtenni bűnbaknak. Az igazgató már évek óta küzdött a forráshiányos múzeum felújításáért és korszerűsítéséért, ám az illetékesek nem reagáltak érdemben. A vagyonokat érő műkincsek filmbe illő ellopása pedig váratlanul érte nemcsak a múzeumot, de a rendőrséget is, sőt az egész országot. A szocializmusban kuriózumnak számított egy ilyen akció, a lapok „nyugati típusú” bűntettről cikkeztek, és hamarosan már az évszázad magyar bűnügyeként hivatkoztak a lopásra.
Az olaszok, azok ott voltak
Az eset a rabolt képek értéke miatt is nagy figyelmet kapott. A tolvajok hét képet tüntettek el a múzeumból, mindegyik a reneszánsz festészet egy-egy remeke volt. Köztük a legértékesebb két Raffaello-festmény volt, az Esterházy Madonna, illetve az Ifjú képmása. Az előbbi pontos címe Mária gyermekével és a kis Keresztelő Szent Jánossal, de miután a két Raffaello-kép az Esterházy-gyűjteményből került a múzeumba, már csak Esterházy Madonnaként hivatkoztak rá. Ezek mellett elloptak még két Tintoretto-művet (Női képmás, Férfi képmás), két Tiepolo-festményt (Szűzanya hat szenttel, Pihenő szentcsalád) és egy ismeretlen festő alkotását (Giorgione képmása). Nemzetközi mércével is jelentős festmények kerültek a bűnözők kezére, a képek összértékét 1983-ban 1 milliárd 436 millió forintra becsülték (ez 2023-ban körülbelül 55-60 milliárd forintnak felelne meg).
Nem meglepő, hogy a nyomozásban más országok hatóságai is részt vettek, különösen sokat segítettek az olasz detektívek, miután egy olasz bűnbandára terelődött a gyanú. A képek és a tettesek is meglettek pár hónapon belül, ezért egészen pontosan ismert, hogyan zajlott a betörés. Sőt, 2019-ben egy olasz–magyar dokumentumfilm is készült az esetről Budapest-művelet (Operazione Budapest) címmel. Az öt olasz elkövető közül akkor már csak három élt, de a film alkotóinak, Gilberto Martinellinek és Nagy Annának mindhármukat sikerült rávenniük, hogy beszéljenek, és a tettesek a filmben is elmesélték, hogyan lopták el a képeket.
Érdemes kitérni arra, hogy egyáltalán mit kerestek az olaszok Magyarországon. A nyolcvanas években Budapest vonzó buliváros volt az olasz fiataloknak. Olcsóbb volt az élet itt, mint Olaszországban, és a magyarok többsége örömmel fogadta az olaszokat, akik a Nyugatot és a szabadságot szimbolizálták. A „digók” ismert figurái voltak a város éjszakai életének is, sűrűn látogatták a felkapott budapesti szórakozóhelyeket. A képtolvajbanda vezére, Ivano Scianti is elmondja a dokumentumfilmben, hogy „a jó nők és a jó ételek” miatt járt sokat Magyarországra.
De Scianti nem csupán mulatott a fővárosban. A budapesti olaszok egy része illegális tevékenységekből tartotta fenn magát, Scianti is, aki többek közt arannyal és valutával feketézett. Az olasz maffia egy része a nyolcvanas évekre ráállt a műkincsekre, és Scianti is sokat foglalkozott festményekkel. 1983 őszén aztán kapcsolatba lépett vele egy titokzatos megbízó, és felkérte a hét kép ellopására.
A Totya mondta, hogy balhé lesz
Scianti hamar beavatta barátját, Graziano Iorit, és pár hétre Carlo Paganelli, illetve Renato Marangoni álnéven Budapestre költöztek. Többször jártak a Szépművészetiben, felderítették a terepet, néhány éjszaka alatt pedig az ablakokon belesve kifigyelték, mikor szokták ellenőrizni az őrök a képeket. Más éjszakákon bulizni jártak, így ismerték meg a 16 éves Jónás Katalint, aki jól beszélt olaszul, és hamar beleszeretett Ioriba. Jónás közvetítésével az olaszok szereztek két magyar segítőt, Kovács Gusztávot és Raffai Józsefet, akik nem beszéltek olaszul, de későbbi beszámolóik szerint mutogatva jól megértették egymást. Az akció előtti hetekben három olasszal lett teljes a banda, amikor Budapestre érkezett Giacomo Morini, Giordano Incerti és Carmine Palmese.
November 5-én, a rablás éjszakáján három őr volt szolgálatban a múzeumban. Este nyolckor bejárták az épületet, körülbelül egy óra alatt végeztek, majd visszavonultak a szolgálati helyiségbe. A banda a múzeum Állatkerti körút felőli oldalán várt, és fél tizenegykor lépett akcióba, amikor már nemigen volt forgalom a környéken. Az őrök éjfélkor tettek egy újabb kört, de addigra az olaszok már messze jártak a képekkel.
Sciantiékat több körülmény is segítette. A gazdasági megszorítások miatt a környék alig volt megvilágítva, így fekete ruhájukban könnyen elrejtőztek az árnyékokban. A múzeum riasztórendszere elavult volt, ráadásul nem is működött rendesen: augusztusban elromlott egy infraérzékelő, november 1-jén, tehát néhány nappal a rablás előtt pedig az ideiglenes riasztó is. De Scianti szerint az állvány volt a legnagyobb segítség, a felújítás alatt levő épület hátsó része ugyanis fel volt állványozva. A tolvajoknak emiatt nem kellett sokat mászkálniuk a múzeumban, pontosan az olasz képek szekciójába tudtak betörni.
Az állványra Iori, Incerti és Kovács mászott fel, a többiek kint falaztak. Incerti kivágott az ablaküvegből egy darabot, a vágott résen benyúlva kinyitotta az ablakot, majd ellenőrizte, hogy nem működik a riasztó. Tudták, hogy melyik teremben hol találhatók a kiszemelt festmények, ezeket Incerti levette, Kovács pedig kihordta Iorinak, aki egy erkélyen várakozott. Ott kiszedték a festményeket a díszkeretből, zsákokba tették a képeket, és lemásztak az állványon. Kovács és Raffai Trabantjaival távoztak a helyszínről.
Az olaszok albérletében a vakkereteket is leszedték a képekről, ezeket az üvegvágóval együtt zsákba tették és a Dunába dobták. Másnap reggel az olaszok megindultak a határ felé, Scianti és Iori Hegyeshalomnál hagyta el Magyarországot, majd vonaton Romániába utaztak. Incerti, Morini és Palmese Letenyénél távozott, Jugoszlávia felé. Scianti azért vette be a balhéba Morinit, mert neki nem volt priusza, az ő Fiat Ritmójába rejtve csempésztek ki hat képet az országból. A hetedik festmény, az Ifjú képmását ábrázoló Raffaello-mű a magyaroknál maradt biztosítékul. Scianti tíz-tízezer dollárt ígért Kovácsnak és Raffainak, a pénz kifizetésekor kapta volna meg a festményt.
Másnap már jött a rendőrség
A magyar rendőrség több napig helyszínelt, és hamar felmerült az olasz kapcsolat. Találtak ugyanis egy olasz feliratú műanyag zsákot, egy piros-fehér-zöld fonállal átszőtt kötelet és egy „Parana USA PV 68 SQ” feliratú csavarhúzót, ami szintén olasz gyártmányú volt. Ez utóbbival az elkövetők félre akarták vezetni a rendőrséget, mint azt Scianti elmondta 2015-ben, amikor a Népszavának adott interjút:
„Direkt otthagytunk egy csavarhúzót, amelyről azt hittük, hogy amerikai, hogy az amerikaiakra tereljük a gyanút, és egy kis bonyodalmat okozzunk a Szovjetunió és az USA között. A cél a megtévesztés volt, de hibát követtünk el.”
November 10-én a százhalombattai hőerőmű zsilipénél előkerült a szintén olasz gyártmányú zsák, amiben Sciantiék a Dunába dobták a vakkereteket. Másnap nagy erőkkel kezdtek nyomozni az országban tartózkodó olaszok után. Mivel akkor az olasz állampolgárok vízummal léphettek csak be az országba, és a határon regisztrálták őket, hamar összeállt egy lista, amit két hét alatt leszűkítettek ötven gyanús névre.
A magyar nyomozók ekkor már folyamatosan egyeztettek olasz kollégáikkal. Az olasz rendőrségnél akkor már létezett egy műkincsvédelmi osztály, aminek dolgozói segítettek tovább szűkíteni a listát, rajta az öt olasz elkövető nevével, illetve segítettek azonosítani az álnév mögé rejtőzött Sciantit és Iorit. December 2-án az Interpol római irodája értesítette a magyarokat, hogy a tetthelyen talált ujjlenyomatok megegyeznek Giordano Incerti nyilvántartásban szereplő ujjnyomával.
Közben november 9-én hozzátartozói bejelentették a rendőrségen a kiskorú Jónás Katalin eltűnését. Mivel a lány nem sokkal a rablás után, útlevéllel együtt tűnt el, ráadásul olaszul is beszélt, a képlopás ügyében nyomozó csoport is megkapta a nevét. December 5-én aztán a biharkeresztesi határátkelőn sikerült azonosítani Jónást, akit bevittek kihallgatásra. A nő mindent elmondott olasz udvarlójáról, és azt állította, hogy Bukarestben tudta csak meg, hogy az olaszok lopták el a képeket. Később kiderült, hogy Jónásnak tolmácsként már az akció előkészítésében is volt szerepe. A nő adta meg Kovács és Raffai nevét a nyomozóknak, és a két férfit december 15-én elfogták.
Raffai még aznap beismerő vallomást tett, és Törökbálinton megmutatta azt a helyet, ahol elásták a Raffaello-képet. Az egyik festmény így előkerült. Kovács bő egy hónapig ártatlannak vallotta magát, de január 17-én ő is beismerte tettét. 1984 elején az olasz rendőrség apránként elfogta az olasz elkövetőket is, de volt, aki feladta magát, mert olasz bíróság elé akart kerülni, gondolván, hogy a magyarországi ítélet szigorúbb lenne. Január 5-én Morini akadt horogra, 18-án Incerti, 20-án Palmese. Sciantit február 28-án sikerült letartóztatni, Iorit egy nappal később. Addigra a hiányzó hat képet is megtalálták január 20-án egy névtelen bejelentés alapján. A görögországi Panagia Trypiti kolostor kertjébe valaki bedobott egy bőröndöt, ebben voltak a vagyont érő festmények.
Aztán volt balhé
Az ügyet természetesen végigkövette a magyar sajtó, már amennyire a nyomozás részleteit követni tudta – azt például csak január 14-én árulták el az újságíróknak, hogy egy hónappal korábban már megtalálták az egyik Raffaello-képet. A képlopás hónapokig foglalkoztatta a közvéleményt, ezzel viccelődött a kor élclapja, a Ludas Matyi, a Markos–Nádas humoristapáros pedig emlékezetes műsort állított össze a rablásról, megszemélyesítve az elkövetőket és a múzeumi őröket is. Még egy 1987-ben készült magyar Commodore 64-es játékot, a Catch a Thiefet is a képlopás ihlette.
A festmények január 23-án tértek haza Magyarországra, a Malév különgépet adott a rendőrségnek a szállításhoz. A képek megsérültek a viszontagságok során, az Esterházy Madonna fatáblája függőlegesen kettérepedt. Az A4-es lapnál alig nagyobb festményt Móré Miklós restaurátor vezetésével állították helyre aprólékos munkával, egy présgépet is készítettek erre a célra. A többi képet és a díszkereteket is restaurálták, majd a festményeket újra kiállították, de érthető módon szigorúbb biztonsági intézkedések mellett. Garas Klára múzeumigazgató áprilisban kérte a nyugdíjazását. Az ügy érdekes diplomáciai következménnyel is járt: 1984 áprilisában Budapestre érkezett az akkori olasz miniszterelnök, Bettino Craxi – 1945 óta nem történt ilyen látogatás.
A magyar elkövetők pere április közepén kezdődött, Kovács Gusztáv, Raffai József és Jónás Katalin mellett a vádlottak padján ült Kovács élettársa, Balogh Béláné is, akit Kovács rávett arra, hogy igazolja az alibijét. Egyik vádlott sem volt 28 évesnél idősebb. A Fővárosi Ügyészség Kovácsot különösen nagy értékű, társtettesként elkövetett lopással, a devizagazdálkodás megsértésével és hamis tanúzásra való felbujtással vádolta. Raffai esetében a képlopáshoz nyújtott bűnsegély és a devizagazdálkodás megsértése volt a vád, Jónást bűnpártolással, Baloghnét hamis tanúzással vádolták.
1984. május 15-én a Fővárosi Bíróság kihirdette az elsőfokú ítéletet. Kovácsot 11 év fegyház-, Raffait 5 év börtön-, Balogh Bélánét egyévi börtönbüntetésre ítélték, Jónás Katalin féléves felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Mivel mindannyian fellebbeztek, a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy, ami október 2-án hozott jogerős ítéletet. Kovács büntetését 12 évre, Raffaiét 7 évre súlyosbították, a bíróság indoklásában kiemelte, hogy a tettesek nemzeti értékeinkben okoztak szinte felmérhetetlen kárt. A két férfi elsírta magát az ítélet hallatán. Jónás büntetését magatartási szabályok előírásával egészítették ki, a lánynak folytatnia kellett esti középiskolában megkezdett tanulmányait, rendszeresen kellett dolgoznia, és eltiltották a szórakozóhelyek látogatásától. Balogh Béláné büntetése nem változott, de mivel neki volt már egy nyolc hónapos felfüggesztett büntetése, azt is le kellett ülnie.
Az olasz banda tagjainak bevált a számításuk, hogy Olaszországban enyhébb büntetést kapnak: október közepén Morinit és Sciantit 4 év 6 hónap, míg a banda másik három tagját 4 év 9 hónap börtönre ítélték, de végül csak büntetésük egy részét kellett leülniük. A dokumentumfilmben elmondták, hogy nem sejtették előre, mekkora botrány lesz a lopásból. Az, hogy a képeket ki és miért tette ki a bőröndben a kolostor elé, nem ismert, de vélhetőleg az orgazda megijedt a tetteseket sorra beazonosító nemzetközi hajtóvadászat miatt, és megszabadult az amúgy is sérült szajrétól.
Non conosco Raffaello
Az, hogy kinek a megbízásából lopták el a képeket, sosem derült ki. Az ügyben szinte biztosan érintett volt egy dúsgazdag görög étolajgyáros, Efthimiosz Moszkoklaidesz, az olaszok valószínűleg neki szállították le a festményeket. Moszkoklaideszt és testvérét ki is hallgatta a görög rendőrség, és Athénban bírósági eljárás is indult, de bizonyíték hiányában felmentették a milliomost. Ehhez az is kellett, hogy a korábban Moszkoklaideszre valló tanúk a bíróságon már csak semmitmondó tényeket soroljanak. Scianti vélhetően tudta, hogy ki a megbízó, de a Népszavának adott interjújában ezzel kapcsolatban ezt mondta:
„Soha nem fogom elárulni ezt a nevet, pedig minden módon próbáltak megtörni, hat hónapra még sötétzárkába is csuktak a római Rebibbia börtönben, ahol meg lehetett őrülni, azt sem tudtam, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Egy dolgot azonban megmondok: ezeknek a képeknek New Yorkba kellett volna jutniuk, és nekem Svájcban kellett volna megkapnom a pénzt több részletben, 2-3 millió dollárt.”
Az egyébként alaposan felderített képlopásnak tehát még negyven év elteltével is akadnak titkai. Sejteni lehet, hogy a szicíliai és a görög maffia is szerepet játszott az ügyben, de azt, hogy pontosan milyet, nem tudni. Mint ahogy homályos az a román titkosszolgálati szál is, amire Scianti a dokumentumfilmben utal sejtelmesen. A románok ugyanis átengedték az olaszokat az országon, amikor már fél Európa őket kereste, sőt Scianti szerint a titkosszolgálat segített is nekik Görögország felé távozni.
Az Esterházy Madonna később még többször elhagyta a múzeumot, de nem illegális úton. 2014-ben egy időszaki tárlaton kiállították Milánóban, később a fertődi Esterházy-kastélyban is látható volt rövid ideig, 2018-ban pedig a római Barberini-képtárban turnézott. E rövid távolléteket leszámítva a Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteményében volt, és ma is megtekinthető ott.
