Amikor a Covid-járvány idején hirtelen tömegeket kezdett érdekelni, hogyan zajlik egy új vírus megismerése és ellene a megfelelő vakcina fejlesztése, az emberi sejtvonalak használatáról is több cikk született, és gyakran előkerült Henrietta Lacks neve.
Az, hogy miért jobb állati minták helyett emberi sejteken kutatni embereknek szánt új gyógymódokat, orvosi diploma nélkül is könnyen belátható. Egy felnőtt ember egészséges sejtjei viszont nem szaporodnak a végtelenségig, pedig a kutatásokhoz használt sejtvonalaknál épp az a kívánatos, hogy a sejtek folyamatosan osztódjanak, és így a sejtvonal bármeddig fenntartható legyen. Ilyen folyamatosan osztódó emberi sejtvonalból kétféle létezik természetes körülmények között: a daganatsejtek és az őssejtek. A legtöbb, az orvosi kutatásokban, gyógyszerfejlesztésben kulcsfontosságú sejtvonal ezért rákos sejtekből ered. Ezek közül az első a HeLa-sejtvonal volt, ami Henrietta Lacksból származik – Lacks már több mint hetven éve halott ugyan, a továbbszaporított sejtjei a mai napig szolgálják az orvostudományt és így az emberiséget.
Egy szegény nő rövid élete
Henrietta Lacks Loretta Pleasant néven született a virginiai Roanoke-ban, és rövid élete nagy részét mélyszegénységben töltötte. Apai és anyai ágon is fekete rabszolgák leszármazottja volt, vezetékneve is erre utalt: őseit egy Pleasant nevű rabszolgatartó birtokolta. Azt, hogy a keresztneve mikor változott meg, már nem tudni, de Lorettát már gyerekként is csak Hennie-nek szólították. A lány csupán négyéves volt, amikor az édesanyja meghalt, miközben megszülte a tizedik gyerekét. Hennie apja ekkor Cloverbe költözött, ahol a családnak több rokona élt, és ők a gyerekek felnevelésében is részt vettek.
Henrietta az anyai nagyapjához került, aki egy volt rabszolgaszálláson lakott. A lány ott nőtt fel, és a többi családtagjához hasonlóan már korán dolgozni kezdett a virginiai dohányültetvényeken (az általános iskolát nem is fejezte be emiatt). A szobáját megosztotta unokatestvérével, David Lacksszel, aki később a férje lett. Henrietta csak 14 éves volt, amikor megszülte első gyerekét, és mire 1941-ben hozzáment Lackshez, már kétgyerekes anya volt. Harmincéves korára öt gyereke született, addigra családjával Baltimore megyébe költözött, a férje egy ottani hajógyárban kapott munkát.
1951 elején méhnyakrákot diagnosztizáltak a nőnél a baltimore-i Johns Hopkins kórházban, ami akkoriban azon kevés klinikák egyike volt, ahol szegény feketékkel is foglalkoztak. Lacks sugárkezeléseket kapott, később pedig vérátömlesztést is, de nem tudták megmenteni az életét. Augusztusra a rák már áttéteket képzett, és október 4-én, 31 évesen a kórházban meghalt. Cloverben temették el jelöletlen sírba, abban a temetőben, ahol a Lacks család több generációja nyugodott.
Sejtek az örökkévalóságnak
Az, hogy egy ilyen szomorú, de a világtörténelem szempontjából jelentéktelen életút ma orvosi tankönyvekben szerepel, Lacks kezelőorvosának, Howard Jonesnak köszönhető. Jones mintát vett a nő testében növekvő tumorból, és azt elküldte a Johns Hopkins egyik rákkutatójának, George Otto Geynek. Gey akkor már jó ideje próbálkozott emberi sejtek laboratóriumi tenyésztésével, sikertelenül. A Lacks biopsziájából származó minta viszont más volt, mint amiket addig használt.
A kromoszómát alkotó DNS-szál két végén rövid, ismétlődő szakaszok, úgynevezett telomerek találhatók, amik védik a DNS-t. Sejtosztódáskor a telomerek egyre rövidülnek, és bár a telomeráz nevű enzim kiegészíti ugyan a csonkolódott telomerszakaszt, egy idő után a telomer már olyan rövid lesz, hogy leáll a sejtosztódás. A rákos sejtekben viszont a telomerek hosszúsága fennmarad, és elméletileg bármeddig osztódhatnak. Lacks mintájában ilyen sejtek voltak, és Gey képes volt izolálni egy sejtet, amit bármeddig tudott szaporítani és az így létrejövő új sejteken hosszabb távú kutatásokat végezni. Mivel akkor még nem voltak szigorú szabályok ilyen minták kezelésére és anonimizálására, a páciens nevének első betűiből HeLának nevezte el a sejtvonalat.
A HeLa-sejtekkel új távlatok nyíltak az orvosi kutatásokban. A gyerekbénulás elleni egyik védőoltás fejlesztője, Jonas Salk például 1954-ben már HeLa-mintákon tesztelte a vakcináját. 1955-ben HeLa-sejt volt az első emberi sejt, amit sikeresen klónoztak. A Szputnyik–6 egy évvel Gagarin útja előtt már HeLa-sejteket vitt az űrbe, hogy a kutatók tanulmányozhassák, milyen hatással van a mikrogravitáció az emberi sejtekre. A sejtvonal később is számos fontos kísérletben szerepelt az AIDS-kutatástól kezdve a rákkutatásokon át a mesterséges megtermékenyítés felfedezéséig. Felbecsülni sem lehet, hogy a sejtvonal létezése milyen hatalmas segítség volt a gyógyászatban – és segítség még ma is, hiszen a HeLa-sejtek ma is léteznek, osztódnak és rendszeresen használják őket kísérletekben.
A gond az, hogy minderről senki nem egyeztetett sem Henrietta Lacksszal, sem a családjával.
25 év után tudták meg
Howard Jones nem említette betegének, hogy levett sejtjeivel Gey kísérletezni fog. Akkoriban sokkal lazábbak voltak a bioetikai szabályok, Lacks pedig szegény, fekete nő volt, így egyszerűen nem szóltak sem neki, sem a családjának. Amikor azonban a HeLa-sejtek híresek lettek, a médiát is érdekelni kezdte, honnan erednek. Gey egy ideig el tudta terelni az érdeklődést azzal, hogy kitalált egy Helen Lane nevű beteget, és azt állította, tőle származik a sejtvonal.
Aztán a hetvenes évek elején egy olyan kutatásban találtak HeLa-sejteket, ahol semmi keresnivalójuk nem volt. Kiderült, hogy a nem elég sterilen kezelt minták képesek HeLa-sejtekkel szennyeződni, és nagy tudományos vita robbant ki a helyzet megoldásáról. Ennek részeként egy kutatócsoport lenyomozta, hogy a sejtvonal Henrietta Lackstől származik, és 1975-ben felkereste Lacks családtagjait. Vérmintákat szerettek volna kérni tőlük, hogy többet megtudhassanak arról, milyen genetikai jellemzői vannak a Lacks családnak és így a HeLa-sejtek eredeti gazdájának.
Henrietta rokonai így közel 25 év elteltével tudták meg, hogy rég halott hozzátartozójuk sejtjei kutatások részei voltak és orvostudományi szenzációkhoz járultak hozzá. Mindezt azonban még elmagyarázni is nehéz volt a család több tagjának, például Lacks volt férjének, aki három évet végzett el az általános iskolában, és azt sem tudta pontosan, mi az a sejt. Azt azonban mindenki megértette, hogy egy csomó tudós az ő vérvonalukat figyeli, ennek köszönhetően néhány orvos vagyonokat keres új gyógyszerekkel, és ebből a család egy fillért sem kap.
A Lacks család később sem tudott pénzt szerezni a HeLa-sejtekből, miután 1990-ben egy precedensértékű perben a kaliforniai legfelsőbb bíróság azt az ítéletet hozta, hogy egy diagnosztikai célból levett sejtminta az azt kezelő intézet tulajdona. Azt viszont elérték, hogy világszerte megismerjék és tiszteljék Henrietta Lacks nevét, főleg miután megjelent Rebecca Skloot Henrietta Lacks örök élete című könyve (a szerzőnek Lacks egyik lánya segített).
A HeLa-sejtek sztorija rámutatott arra, hogy minden sejtminta mögött egy emberi történet van, és az ezzel járó bioetikai kérdéseket nem szabad bagatellizálni. 2013-ban a család két tagja bekerült abba a hattagú bizottságba, ami szabályozza a HeLa-sejtekhez való hozzáférést, így már beleszólhatnak a sejtvonal kutatási célú felhasználásába. Ennek ellenére van, aki még mindig szabad prédaként tekint a sejtvonalra: a család éppen perben áll egy biotechnológiai céggel, ami az engedélyük nélkül adott el HeLa-sejteket.
Henrietta Lacks utólag több elismerést és szobrot is kapott, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyelőtt posztumusz díjjal tüntette ki a modern orvostudományért tett – akaratlan – szolgálataiért. A díjat a nő akkor 87 éves fia, Lawrence Lacks vette át. 2010-ben pedig Gey egyik volt kollégája, Roland Pattillo sírkövet adományozott a családnak, hogy megjelölhessék Henrietta sírját. Pontosan nem tudni ugyan, hol temették el a nőt, de nagyjából sejthető, mert az édesanyja közelében helyezték végső nyugalomra. A sírkövön többek közt ez áll:
Itt nyugszik Henrietta Lacks (HeLa). Halhatatlan sejtjei örökké segíteni fogják az emberiséget.
