A Jelly Baby a brit gumicukor-kultúra egyik nagy klasszikusa, a viktoriánus korban született, sikere pedig azóta kisebb-nagyobb mélyrepülésekkel, de töretlen. A zselés cukorbabák eredetileg az elsőre elég meglepő „nem kívánt babák” néven futottak. Aztán a világháborúk és egypár tulajdoni változás után már saját személyiséget kaptak, végül pedig a nevük is megváltozott, hogy ne az utcán hagyott árva babákra emlékeztessék a nassolni vágyó briteket.
Ha külföldi édességügyi platformokra tévedünk, könnyen találkozhatunk az internet bugyraiban vitázó britekkel, akik nem tudják eldönteni, hogy az ember formájú zselés gumicukrot, a Jelly Babyt a fejénél vagy a lábánál érdemesebb-e inkább elkezdeni, ha esetleg nem egyben kapnánk be az egészet. Nagyjából olyan fontosnak tűnik ez a britek életében, mint nálunk az, hogy például hol nyissuk ki a banánt, vagy levágjuk-e a kolbász végét, vagy sem. Nagy kérdések ezek a világban, amikre igazi válaszok nincsenek.
A Jelly Baby fontosságát jelzi egyébként az is, hogy hosszas létezése alatt sikerült betörnie a brit kulturális szcénába is. A Beatles korában például George Harrison egyszer egy interjúban azt állította, hogy a Jelly Baby a kedvenc édessége. A koncertező tömeg erre meglepő mód olyan indulatosan reagált, hogy a zenekar másnapi, Cardiffban tartott koncertjén zselés babákkal dobálták meg a szólógitárost. És nemcsak Harrison járt így: a Ki vagy, doki?-ban is többször megjelentek a zselébabák, gyakran itt is heves reakciókat váltva ki:
Egy félresikerült gumimaci
A Jelly Baby a legenda szerint 1864-ben született meg, amikor egy Angliába vándorolt osztrák cukrászt felkértek arra, hogy készítsen zselés macifigurákat (koppintásnak tűnhet, de nem az: a Haribo csak az 1920-as években kezdett működni). A cukrász azonban nem oldotta meg olyan ügyesen a feladatot, az elkészült édességek medve helyett véletlenül inkább újszülöttekre hasonlítottak. Így lett a nevük az, hogy Unclaimed Babies („nem kívánt babák”).
Tim Richardson, az édességekről szóló Sweets: A History Of Temptation szerzője a BBC-nek azt mondta a Jelly Babyről, hogy bár a név „ijesztőnek tűnhet”, a viktoriánus korban teljesen belefért:
„A nem kívánt csecsemők akkoriban az élet részei voltak – sokan például a templomok lépcsőjén hagyták őket, így nem kizárt, hogy az emberek az elnevezést még mulatságosnak is találták.”
A Jelly Baby a 19. században tömeggyártott lett, Unclaimed Babies néven pedig számos újságban megjelent a hirdetések között. A 19. század végétől a 20. század elejéig a „legjobban keresett édességként” emlegették a zselébabákat. Az akkori feljegyzések alapján az édesség Burnley környékén lett a legnépszerűbb, így a történészek nem tartják kizártnak, hogy a közelben lakó osztrák cukrász, Thomas Fryer készíthette őket.
Nem kívánt babáktól a békéig
A Jelly Baby 1885-ben vált igazán ismertté, amikor a London Bridge-en kezdték el hirdetni az édességet. A népszerűsége berobbant, megkezdődött ezzel a zselébabák uralma Angliában. 1918-ban aztán a Basset’s cég lenyúlta az Unclaimed Babiest. Ugyanazt a formát és stílust használta, csak átkeresztelte „Peace Babies”-re a zselébabákat, ezzel is utalva az első világháború végére.
A Peace Babies gyártása aztán egy időre megszakadt: ironikus módon a második világháború válsága és nyersanyaghiánya vetett véget az új korszaknak. 1953-ig nem juthattak a britek zselébabákhoz, ekkor már azonban az Unclaimed Baby és a Peace Babies név is ugrott. Az édesség a ma is ismert nevén, Jelly Babyként tört be újra a piacra.
1989-ben aztán újabb tulajdonváltás érkezett, a név azonban megmaradt. A brit édességóriás, a Cadbury-Schweppes vette át a Jelly Babyk gyártását, a cég pedig teljesen új arculatot adott a babáknak. A marketing érdekében megelevenítették a gumicukrokat, még több reklámot gyártottak hozzájuk, ráadásul még személyiséget is adtak a különböző színű cukorkáknak.
A sárga figura a Bubbles nevet kapta, a piros a Baby Bonnyt, Boofuls lett a zöld zselés cukor neve, Bigheart a sötétlila, Bumper pedig a narancssárga. Még különböző történeteket is kaptak: Boofuls például az elmúlt évtizedekben már úgy néz ki a csomagokban, mintha a szemét törölgetné. A cég szerint azért, mert „ő a legérzékenyebb baba”, aki „örömében és szomorúságában is sír”.