Miért van az, hogy néha annyira éhesek vagyunk, hogy egy kis kaja látványától felfordul a gyomrunk? Ez a cikk eredetileg erről a kérdésről szólt volna, és viszonylag hamar el is jutottam ehhez a magyarázathoz a LiveScience-en, ahol egy gasztroenterológus segítségével arra jutottak, hogy a jelenségnek viszonylag egyszerű magyarázata van: ha túl sokáig nem eszük, akkor a folyamatosan termelődő gyomorsav felgyülemlik, és amikor így visszajut a nyelőcsőbe, refluxhoz, gyomorégéshez, émelygéshez vezethet.
Ez kicsit túl egyszerűnek tűnik: elvégre ha arról van szó, hogy a gyomrunk szépen lassan megtelik gyomorsavval, ami viszonylag hamar simán visszajut a nyelőcsőbe is, akkor, ha esetleg napokig nem ennénk, elméletben akár ki is lötyöghet belőlünk a sav. Ez nem nagyon szokott így történni.
A következő bekezdésben amúgy már arról írnak, hogy egy másik magyarázat az lehet, hogy ha bizonyos hormonok (a leptin és a ghrelin) nincsenek egyensúlyban, és ez egyeseknél émelygéshez vezethet.
Nem voltam teljesen meggyőzve, így dr. Iliás Ákos segítségét kértem. A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika gasztroenterológusa és adjunktusa hamar rá is mutatott, hogy ez nem feltétlenül ilyen egyszerű.
„Komoly probléma, hogy az émelygést is nagyon nehéz definiálni. Ez nem olyan, mint amikor felmegy a vérnyomás, ami egyszerűen mérhető és kutatható dolog. Azt, hogy valakinek van egy kis bizonytalan émelyégése, nagyon nehéz bárhogy is megfogni”
– mondta Iliás.
A gyomron rendszeresen átfutnak úgynevezett lassú hullámok, ezek segítenek a gyomor kiürítésében. Amikor üres a gyomor, akkor vannak úgynevezett éhségkontrakciók, és amikor ez föntről lefelé végig megy a gyomorban, azt érzékeli az enterális idegrendszer.
A gyomornak saját beidegződése van, nem tudjuk tudatosan mozgatni vagy forgatni. Ezért van ez az entrális idegrendszer, ami automatikusan működik – nagyjából úgy, ahogy a szívünk, ahhoz sem kell folyamatosan koncentrálnunk, hogy dobogjon. Ez az automatizmus indítja meg fentről lefelé ezeket a lassú hullámokat.
Emellett amikor az ember eszik, felmegy az inzulinszintje, de ha nem eszik, és csökken a vérben a glükóz mennyisége. A szervezet a vércukorszint fenntartása érdekében a a májban lévő elraktározott erőforrásokhoz nyúl, és ez a folyamat is befolyásolja az éhségérzetet.
„Biztos, hogy ez az inzulin-glükóz rendszer is hatással van arra, hogy amikor az ember nagyon éhes, akkor van egy ilyen bizonytalan, rossz érzés benne.”
Ahogy testünk szinte minden része, úgy az emésztőrendszer is egy rendkívül összetett masina, így valójában nem egyértelmű, hogy honnan jöhet az éhség miatti émelygés. Iliás szerint a gyomorsav is közrejátszhat ebben, de ha valóban ilyen egyszerű lenne, akkor egyszerűen bevehetnénk egy savcsökkentőt, és meg is szűnne a panasz. Sokaknak egyébként segít is a savlekötő az émelygésen, ami ugyanakkor nem feltétlenül csak akkor jelentkezik, amikor éhesek, hanem olyankor is előfordulhat, amikor van kaja a rendszerben.
„Azért a gyomorsav termelését az is szabályozza, hogy mennyi étel van benne. Szóval fölöslegesen nem önti az ember a gyomorsavat a gyomrába”
– magyarázta a gasztroenterológus. Ugyan van egy alapszintű gyomorsavtermelés, de azt a bevitt étel mennyisége nagyban befolyásolja.
Mit jelent az, hogy éhes vagyok?
Arra jutottunk, hogy nem nagyon lehet rámutatni egyvalamire, hogy biztosan az okozza az éhség közbeni émelygést, viszont magáról az éhségről elég sokat sikerült megtudnunk. Iliás például elmondta, hogy az előbb említett hullámok miatt korog a gyomrunk. Amikor szinte kiürül, de aránylag sok levegő marad benne, akkor ahogy a kontrakciók végigmennek, a szerv ezeket a furcsa hangokat produkálja.
Azt is elárulta, hogy a gyomrunk nem úgy működik, mint egy akkumulátor, hogy 20 százalék körüli töltöttségnél szól, hogy hahó, lassan enni kéne valamit. A gyomorban, a patkóbélben, a vékonybélben és hasnyálmirigyben is termelődnek olyan anyagok, amik befolyásolják az éhségérzetet és a motilitást (ez ebben a kontextusban azt a képességet jelenti, amivel az ember szájtól fenékig végig tudja vinni az ételt). Ha étel kerül a szervezetbe, összehangoltan kell felmérnie, hogy annak milyen tápanyag-összetétele van, azok kinyeréséhez milyen emésztőenzimekre van szükség, valamint, hogy milyen jellegű motilitásra van szükség ahhoz, hogy a kaja ne fusson át túl gyorsan az emberen (mert akkor nincs ideje megemésztődni), de túl lassan se csorogjon végig rajtunk, mert akkor feleslegesen terheli a szervezetünket.
„De a gyomorban nincs olyan rendszer, ami mondjuk tíz százalékos telítettségnél küld egy jelet az agynak.”
Na de akkor mitől jövünk rá, hogy éhesek vagyunk? Ez nagyon-nagyon sok mindentől függ. Az egyik legfontosabb éhséget szabályozó központ a hipotalamuszban van, erre rengeteg minden hat. Két hormont érdemes kiemelni (ahogy a LiveScience cikke is tette), a leptint és a gherlint. A leptin a zsírszövetben termelődik, és ha elég zsírszövet képződött, akkor a központi idegrendszeren keresztül szól, hogy elég a táplálékbevitelből.
A gherin ennek pont az ellenkezőjét éri el. Ez a hormon a gyomorban termelődik, és a szintje folyamatosan változik attól függően, hogy mennyi étel van a gyomorban. Ha túl kevés az étel, akkor megnő a gherinszint, és ez jelzi, hogy enni kéne. Ez a két anyag felel az éhségérzet ciklikusságáért, de valójában még rengeteg mindentől függ, hogy mikor lesz éhes az ember. Ilyen például az, hogy mennyire feszül a gyomor, mert az például azt is szabályozza, hogy mennyi emésztőenzim kerül a rendszerbe.
Az is nagyon sokat számít, hogy mit eszünk, mert az inzulin és a glükóz komoly hajtóerők az éhségérzet szempontjából. Az idegsejtek nem képesek glükózt előállítani, azt csak a vérből tudják felvenni, ezért igyekszik a szervezet a vércukor szintjét állandó értéken tartani. Emiatt egyébként az is szerepet játszhat a korábban említett éhségkori émelygésben, ha valakinek alacsony a vércukorszintje.
Arról nem is beszélve, hogy a két éhesség között eltelő idő nem általános, egyéntől függ, és Iliás szerint ebben a mai embereket már nagyon befolyásolják a tanult, szociális szokások is.
„Ha valaki megszokja, hogy naponta kétszer eszik, akkor az egész rendszere egy picit beáll arra, hogy kétszer eszik. Egy másik embernek pedig a napi hatszori étkezés lehet a természetes. Ezek már inkább egyéni különbségek és nem feltétlenül az enzimek határozzák meg az éhségérzetét, hanem az enzimek állnak be egy kicsit erre a ritmusra”
– magyarázta.
A szervezetünknek alkalmazkodnia kellett, mivel a fejlettebb országokban a legtöbben ma már nem úgy eszünk, mint néhány tízezer éve (vagy mint az állatok), hanem kis túlzással gyakorlatilag akkor, amikor akarunk, vagy időnk/kedvünk van. Ez közrejátszik az egyre gyakoribb elhízásban is, ami a gasztroenterológus szerint legalább akkora egészségügyi kockázatot jelent a társadalom számára, mint az alkoholizmus vagy a drogfogyasztás.
Az ősidőkben az emberek – ha tudtak – négy-hat óránként ehettek, de gyakori volt a hosszabb éhezés is. Az, hogy mi lenne ma az ajánlott étkezési ritmus, heves tudományos vita tárgyát képezi. Van, aki szerint többször kéne kevesebbet, hogy ne terheljük a szervezetünket, egy másik iskola szerint viszont nem lenne baj, ha a szervezet néha éhezne egy kicsit, mondjuk 8-10 órát, mert az állna közelebb a test természetes igényeihez.
Amúgy miért is eszünk? Mármint azon túl, hogy ha nem tesszük, kellemetlen, fáj a hasunk, szélsőséges esetben éhen is halhatunk. A táplálék jelentős része az alapanyagcserére megy el, hogy a sejtek működjenek. 10-15 százalék arra, hogy ha stresszes helyzetbe kerülnénk, azt meg tudjuk oldani, valamint a hőhatások kezelésére (bevitt energiából hőt termelni, vagy a plusz energia elhasználásával hőt leadni). Amit még tud, azt a testünk beépíti a zsírszövetbe, hátha később szüksége lesz rá. A leptin ekkor szól, hogy nem biztos, hogy szükség van még arra az x+1-edik szelet rántott húsra.
„De ez csak mondjuk egy dolog a százból, ami beleszól a szabályozásba”
– mondja a szakember.
A leptin szerepét sokan kutatják, például azért, hogy kiderítsék, hogy lehet beleavatkozni, mert esélyes, hogy fel lehetne használni a kóros elhízás visszafordítására – de ez egyelőre teljesen elméleti fázisban van.
Fontos újra kiemelni, hogy a táplálék-feldolgozási rendszerünk rendkívül összetett, és sok részéről még ma sem pontosan tudni, hogyan működik, ahogy azt sem, hogy az egyes elemek pontosan milyen hatással lehetnek egymásra. Egy nap talán pontosan kiderül az is, miért lesznek néhányan rosszul a kaja látványától, amikor nagyon éhesek.