Ki volt az első magyar, aki eljutott Amerikába?

2022. április 30. – 10:02

Ki volt az első magyar, aki eljutott Amerikába?
A Leif Erikson és társai partot érését megörökítő illusztráció az 1800-as évek végéről – Forrás: The Print Collector / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

„Néptelen táj, sehol egy bennszülött, kopár, sziklás vidék és soha-nemlátott fehér bundás jegesmedvék”

– írta feljegyzéseiben Budai Parmenius István humanista tudós, aki az első (vagy második, erre később visszatérünk) magyarként juthatott el 1583-ban egy angol hajó fedélzetén az amerikai kontinensre. Hogy miért a bizonytalanság? Mert lehet, hogy egy Tyrker nevű magyar férfi a vikingekkel már 1000 körül eljutott az észak-amerikai partvidékre, sőt, ha hihetünk a forrásoknak, első magyarként be is rúgott az ottani szőlőktől.

De ki is volt jegesmedvéket megörökítő Budai Parmenius és szőlőkóstoló Tyrker, akik jóval a gyarmatosítás időszaka előtt jártak az új kontinensen?

Noha Amerika felfedezését hagyományosan 1492-re datálják, több forrás szerint a viking hajók már valamikor 1000 körül járhattak az észak-amerikai partvidéken. És meglehet, hogy az egyiknek a fedélzetén egy magyar férfi is tartózkodott.

Ő volt Tyrker, aki a viking krónikák szerint Leif Erikson vezetésével szállt hajóra Grönlandon (Leif apja, Vörös Erik volt Grönland felfedezője). Innen előbb a sziget partjait követve északnyugati irányba, majd nyugat felé, a mai Davis-szoroson átkelve eljutottak a mai kanadai Új-Fundland és Nova Scotia, illetve az amerikai Boston partvidékére.

Tyrkert Leif atyai jóbarátjaként, sőt nevelőapjaként tartja számon a viking krónikákat összegyűjtő izlandi Heimskringla, amit Samuel Laing skót történetíró fordított le angolra. Ezt a művet használta Pivány Jenő forrásként a Tyrkerről szóló, 1909-ben megjelent tanulmányában.

Hogy kerülhetett egy magyar a vikingek közé?

Ez a kérdés Piványt is foglalkoztatta, aki a korabeli történészek munkáit megvizsgálva több magyar származásra utaló bizonyítékot is felfedezett a Tyrker történetét bemutató krónikában.*

Ezek szerint az Új-Fundlandra érkező Leif elhatározta, hogy a telet már az új földeken fogják tölteni, így csapatát kettéosztva, egy társaságot felfedező körútra küldött. Tyrker sokáig nem került elő, ezért a keresésére indultak. Végül egy szőlősben találták meg, ahol a feljegyzések szerint furcsán viselkedett, a szemét forgatta, fintorgott és mikor kérdezni kezdték, az anyanyelvén válaszolt. Ezt persze a vikingek nem értették, így Tyrker óskandináv nyelven is bemutatta a szőlőket, amelyet a táborhelyüktől nem messze talált.

„Igazat mondasz kedves nevelőapám, biztos vagy ebben?” – kiáltott fel Leif a krónika szerint, mire Tyrker így felelt: „Biztos lehetsz benne, hogy igazat mondok, mert szülőföldemen bőven megterem a szőlő.” Az persze furcsa, hogy Tyrker megrészegült volna a szőlőtől, hiszen mint tudjuk, annak csak erjedés után van bódító hatása.

A szőlő felismerése viszont azzal együtt erősítheti a magyar származás gyanúját, hogy a leírások szerint Tyrker testfelépítése olyan lehetett, mint a 9. században élt magyaroké. A források kis termetűnek említik, egyértelműen megkülönböztetve őt a jellemzőn magas vikingektől.

Magyar vagy nem magyar?

Tény ugyanakkor, hogy Tyrkert több történész nem magyarnak, hanem más nemzetiségűnek titulálja. A krónikában törökként említik, míg a dán történész, Johannes Brandsted szerint inkább német származású lehetett. Ő Rudolf Pörtner német íróval, A viking kaland című történelmi munka szerzőjével együtt úgy véli, hogy Tyrker vagy harcosként kerülhetett kapcsolatba a skandináv népekkel, vagy a törökkel való harc idején vehette fel a türk hangzású nevet, amellyel aztán a viking barátai is illették.

Noha a magyar származást Pivány nem jelenti ki egyértelműen, szerinte több tényező szól emellett. A törökre emlékeztető neve szerinte még nem feltétlenül jelenti azt, hogy török lett volna, mivel a bizánci forrásokban minden sztyeppei népet, amelynek életmódja és politikai berendezkedése a törökökéhez volt hasonló, türköknek neveztek – köztük a magyarokat is.

A krónika szerint, amikor Tyrker az anyanyelvén szólalt meg, azt a vikingek nem értették. Márpedig ha német lett volna, akkor azt vélhetően a vikingek nyomban felismerik, hiszen külön kifejezésük is volt a német nyelvre (saxneskrnek, azaz szásznak nevezték, míg a Tyrker által beszélt nyelvet thyrsknek hívják a krónikában).

Persze felmerül a kérdés, hogy ha valóban magyar volt, hogy kerülhetett kapcsolatba az északi skandináv népekkel. Pivány ezt a vikingek kereskedő életvitelével magyarázza. Az északiaknak nemcsak Grönlandon és Izlandon, hanem több európai területen is voltak telepeik, kereskedelmi lerakataik. Például a Magyar Királysággal szomszédos Kijevi Fejedelemség közelében, a Dnyeper alsó folyásánál volt egy katonai lerakatuk, ahol rabszolga-kereskedelem is zajlott. Elképzelhető, hogy Tyrker egyike volt azoknak a rabszolgáknak, akik a skandináv vidékre kerültek, de az sem kizárható, hogy harcosként szegődött a vikingek szolgálatába.

Pivány ezért vagy a magyar vagy a török származást tartja elképzelhetőnek, és bár a magyarra több bizonyítékot is felmutatott, egyértelműen azóta sem sikerült ezt bebizonyítani. Ezért is fontos a másik magyar, a cikk elején említett Budai Parmenius István, aki igazoltan magyar volt, és egy 16. századi expedíció tagjaként vett részt egy újvilági kalandban.

Két hét az Újvilágban: Budai Parmenius István halálos útja

A férfi Stephanus Parmenius Budaeus néven korának ünnepelt humanista költője és tudósa volt, aki hazai tanulmányai révén jutott el a kor szokásának megfelelően Nyugat-Európába, majd Angliába – derül ki egy 1985-ös tanulmányból. Oxfordban ismerkedett meg Richard Hakluyttal, a tudós humanista geográfussal, általa pedig bekerült Erzsébet királynő kedvelt lovagja, Sir Humphrey Gilbert baráti körébe. Az ő invitálására hívták meg Gilbert új-fundlandi expedíciójára 1583 júniusában.

A csapat négy hajóval, 52 napi vitorlázás után ért partot a Szent János-öbölben, Új-Fundland szigetén. Parmenius itt már a harmadik napon megírta beszámolóját az útról és az első benyomásairól. Nem sokkal később Gilbert a királynő gyarmatává nyilvánította a szigetet, ahonnan két hét elteltével indultak haza. Augusztus 29-én viszont a hajók viharba kerültek, és a Delight nevű zászlóshajó – fedélzetén Budai Parmeniussal – sziklazátonyra futott, majd féloldalra dőlve a hullámokba merült.

Az 1700-as években készült illusztráció a szerencsétlenségről – Fotó: Hulton Archive / Getty Images
Az 1700-as években készült illusztráció a szerencsétlenségről – Fotó: Hulton Archive / Getty Images

A katasztrófát csak a kapitány, Edward Hayes élte túl, aki később így emlékezett meg Parmeniusról az Erzsébet királynőnek írott jelentésében: „A vízbe fulladtak között volt egy nagy tudós is, egy magyar, aki Buda városában született, ezért budainak nevezték. Ő nemes érzelmekből és jótettek iránti hajlandóságból vett részt a vállalkozásban, szándékában lévén, hogy latin nyelven megőrizze ezen felfedezés érdemes cselekedeteinek és dolgainak emlékét, nemzetünk dicsőségére, melynek dísze volt, mint szónok és ritka tehetségű, ékes stílusú költő.”

Felhasznált források

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass