„Néptelen táj, sehol egy bennszülött, kopár, sziklás vidék és soha-nemlátott fehér bundás jegesmedvék”
– írta feljegyzéseiben Budai Parmenius István humanista tudós, aki az első (vagy második, erre később visszatérünk) magyarként juthatott el 1583-ban egy angol hajó fedélzetén az amerikai kontinensre. Hogy miért a bizonytalanság? Mert lehet, hogy egy Tyrker nevű magyar férfi a vikingekkel már 1000 körül eljutott az észak-amerikai partvidékre, sőt, ha hihetünk a forrásoknak, első magyarként be is rúgott az ottani szőlőktől.
De ki is volt jegesmedvéket megörökítő Budai Parmenius és szőlőkóstoló Tyrker, akik jóval a gyarmatosítás időszaka előtt jártak az új kontinensen?
Noha Amerika felfedezését hagyományosan 1492-re datálják, több forrás szerint a viking hajók már valamikor 1000 körül járhattak az észak-amerikai partvidéken. És meglehet, hogy az egyiknek a fedélzetén egy magyar férfi is tartózkodott.
Ő volt Tyrker, aki a viking krónikák szerint Leif Erikson vezetésével szállt hajóra Grönlandon (Leif apja, Vörös Erik volt Grönland felfedezője). Innen előbb a sziget partjait követve északnyugati irányba, majd nyugat felé, a mai Davis-szoroson átkelve eljutottak a mai kanadai Új-Fundland és Nova Scotia, illetve az amerikai Boston partvidékére.
Tyrkert Leif atyai jóbarátjaként, sőt nevelőapjaként tartja számon a viking krónikákat összegyűjtő izlandi Heimskringla, amit Samuel Laing skót történetíró fordított le angolra. Ezt a művet használta Pivány Jenő forrásként a Tyrkerről szóló, 1909-ben megjelent tanulmányában.
Hogy kerülhetett egy magyar a vikingek közé?
Ez a kérdés Piványt is foglalkoztatta, aki a korabeli történészek munkáit megvizsgálva több magyar származásra utaló bizonyítékot is felfedezett a Tyrker történetét bemutató krónikában.*
Ezek szerint az Új-Fundlandra érkező Leif elhatározta, hogy a telet már az új földeken fogják tölteni, így csapatát kettéosztva, egy társaságot felfedező körútra küldött. Tyrker sokáig nem került elő, ezért a keresésére indultak. Végül egy szőlősben találták meg, ahol a feljegyzések szerint furcsán viselkedett, a szemét forgatta, fintorgott és mikor kérdezni kezdték, az anyanyelvén válaszolt. Ezt persze a vikingek nem értették, így Tyrker óskandináv nyelven is bemutatta a szőlőket, amelyet a táborhelyüktől nem messze talált.
„Igazat mondasz kedves nevelőapám, biztos vagy ebben?” – kiáltott fel Leif a krónika szerint, mire Tyrker így felelt: „Biztos lehetsz benne, hogy igazat mondok, mert szülőföldemen bőven megterem a szőlő.” Az persze furcsa, hogy Tyrker megrészegült volna a szőlőtől, hiszen mint tudjuk, annak csak erjedés után van bódító hatása.
A szőlő felismerése viszont azzal együtt erősítheti a magyar származás gyanúját, hogy a leírások szerint Tyrker testfelépítése olyan lehetett, mint a 9. században élt magyaroké. A források kis termetűnek említik, egyértelműen megkülönböztetve őt a jellemzőn magas vikingektől.
Magyar vagy nem magyar?
Tény ugyanakkor, hogy Tyrkert több történész nem magyarnak, hanem más nemzetiségűnek titulálja. A krónikában törökként említik, míg a dán történész, Johannes Brandsted szerint inkább német származású lehetett. Ő Rudolf Pörtner német íróval, A viking kaland című történelmi munka szerzőjével együtt úgy véli, hogy Tyrker vagy harcosként kerülhetett kapcsolatba a skandináv népekkel, vagy a törökkel való harc idején vehette fel a türk hangzású nevet, amellyel aztán a viking barátai is illették.
Noha a magyar származást Pivány nem jelenti ki egyértelműen, szerinte több tényező szól emellett. A törökre emlékeztető neve szerinte még nem feltétlenül jelenti azt, hogy török lett volna, mivel a bizánci forrásokban minden sztyeppei népet, amelynek életmódja és politikai berendezkedése a törökökéhez volt hasonló, türköknek neveztek – köztük a magyarokat is.
A krónika szerint, amikor Tyrker az anyanyelvén szólalt meg, azt a vikingek nem értették. Márpedig ha német lett volna, akkor azt vélhetően a vikingek nyomban felismerik, hiszen külön kifejezésük is volt a német nyelvre (saxneskrnek, azaz szásznak nevezték, míg a Tyrker által beszélt nyelvet thyrsknek hívják a krónikában).
Persze felmerül a kérdés, hogy ha valóban magyar volt, hogy kerülhetett kapcsolatba az északi skandináv népekkel. Pivány ezt a vikingek kereskedő életvitelével magyarázza. Az északiaknak nemcsak Grönlandon és Izlandon, hanem több európai területen is voltak telepeik, kereskedelmi lerakataik. Például a Magyar Királysággal szomszédos Kijevi Fejedelemség közelében, a Dnyeper alsó folyásánál volt egy katonai lerakatuk, ahol rabszolga-kereskedelem is zajlott. Elképzelhető, hogy Tyrker egyike volt azoknak a rabszolgáknak, akik a skandináv vidékre kerültek, de az sem kizárható, hogy harcosként szegődött a vikingek szolgálatába.
Pivány ezért vagy a magyar vagy a török származást tartja elképzelhetőnek, és bár a magyarra több bizonyítékot is felmutatott, egyértelműen azóta sem sikerült ezt bebizonyítani. Ezért is fontos a másik magyar, a cikk elején említett Budai Parmenius István, aki igazoltan magyar volt, és egy 16. századi expedíció tagjaként vett részt egy újvilági kalandban.
Két hét az Újvilágban: Budai Parmenius István halálos útja
A férfi Stephanus Parmenius Budaeus néven korának ünnepelt humanista költője és tudósa volt, aki hazai tanulmányai révén jutott el a kor szokásának megfelelően Nyugat-Európába, majd Angliába – derül ki egy 1985-ös tanulmányból. Oxfordban ismerkedett meg Richard Hakluyttal, a tudós humanista geográfussal, általa pedig bekerült Erzsébet királynő kedvelt lovagja, Sir Humphrey Gilbert baráti körébe. Az ő invitálására hívták meg Gilbert új-fundlandi expedíciójára 1583 júniusában.
A csapat négy hajóval, 52 napi vitorlázás után ért partot a Szent János-öbölben, Új-Fundland szigetén. Parmenius itt már a harmadik napon megírta beszámolóját az útról és az első benyomásairól. Nem sokkal később Gilbert a királynő gyarmatává nyilvánította a szigetet, ahonnan két hét elteltével indultak haza. Augusztus 29-én viszont a hajók viharba kerültek, és a Delight nevű zászlóshajó – fedélzetén Budai Parmeniussal – sziklazátonyra futott, majd féloldalra dőlve a hullámokba merült.
A katasztrófát csak a kapitány, Edward Hayes élte túl, aki később így emlékezett meg Parmeniusról az Erzsébet királynőnek írott jelentésében: „A vízbe fulladtak között volt egy nagy tudós is, egy magyar, aki Buda városában született, ezért budainak nevezték. Ő nemes érzelmekből és jótettek iránti hajlandóságból vett részt a vállalkozásban, szándékában lévén, hogy latin nyelven megőrizze ezen felfedezés érdemes cselekedeteinek és dolgainak emlékét, nemzetünk dicsőségére, melynek dísze volt, mint szónok és ritka tehetségű, ékes stílusú költő.”
Felhasznált források
- Pivány Jenő: Magyar volt-e Heimskringla Tyrker-je? Századok, 1909.
- Havas Gáborné: Középkori magyar utazók. Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 1. szám, 1985.
- Harmat Árpád Péter: Kik voltak a vikingek?
- Szöllősi Antal: A norvégiai magyarság története
