2022. február 13. – 09:50
Február elején nagy felháborodást váltott ki az Európai Bizottság, mikor bejelentette, hogy szigorú feltételek mellett ugyan, de a fenntartható energiaforrások közé sorolná az atomenergiát és a földgázt. A zöldítés még az atomenergia esetében is vet fel kérdéseket, az azonban biztos, hogy az atomreaktorokkal még mindig biztosan jobban járunk, mintha az ezekben felhasznált urán dúsított formában egy atombombában pihenne. Valami ilyesmit gondolhatott Oroszország és az Egyesült Államok is, amikor 1993-ban aláírták azt a megállapodást, melynek értelmében
a szétszerelt atomtöltetek miatt rengeteg felesleges dúsított uránnal rendelkező oroszok több ezer tonna, reaktorokban felhasználható uránt állítottak elő és adtak el Amerikának.
A gigaüzletet, melyet a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) fizikusa, Thomas Neff vetett fel 1991 októberében, pár hónappal a Szovjetunió felbomlása előtt a New York Timesba írt véleménycikkében, elsőre furcsának tűnhet. Valójában azonban nagyon is volt értelme, nem véletlen, hogy végül meg is valósult. Mint azt Neff kifejtette, a Szovjetunió akkori (és egyetlen) elnöke, Mihail Gorbacsov ugyan megígérte, hogy meg fogja kezdeni az ország több mint 24 ezer atomfegyverének leszerelését, a szovjeteknek akkoriban nem voltak meg a forrásaik ahhoz, hogy megfelelően hozzá is lássanak ehhez.
Ez főleg azért volt problémás, mert felmerült annak a veszélye, hogy szovjet ügynökök akár a központi hatalom tudta nélkül elkezdik elárasztani a piacot a nukleáris programból származó uránnal, vagy akár simán csak eladják a dúsított uránt annak, aki a legtöbbet fizet érte. A Szovjetunió ezen a ponton már rég árulta is a felesleges uránját a nyugati piacokon, ami jelentős árcsökkenést eredményezett, és az amerikai urándúsító programra is veszélyt jelentett. Neff viszont úgy vélekedett, hogy ezeket a problémákat mind orvosolni lehetne, ha az amerikaiak elkezdenék felvásárolni a feleslegessé vált uránt:
- a szovjeteket rengeteg pénzzel ösztönöznék a nukleáris leszerelésre, amely precedenst teremthetne a jövőre nézve is,
- az Egyesült Államok pedig rengeteg, atomreaktorokban használható alacsony dúsítottságú uránhoz jutnának.
A Szovjetunió aztán december 26-án megszűnt, Gorbacsov helyébe pedig Borisz Jelcin lépett, akiről nemcsak azt érdemes tudni, hogy egyszer annyira berúgott egy elnöki csúcstalálkozó előtt, hogy alsógatyában találtak rá Washington utcáin, mert pizzát akart enni, hanem azt is, hogy orosz részről ő írta alá 1993-ban azt a megállapodást, amit az idősebb George Bush egy évvel korábban már bejelentett. A részletekről természetesen komoly tárgyalások folytak, főleg a vételár kapcsán, az oroszok ugyanis úgy érezték, hogy az amerikaiak alaposan meg akarják kopasztani őket. Philip Sewell, az amerikai energiaügyi minisztérium (DOE) akkor munkatársa később elmondta, hogy az oroszok még tárolni sem tudták megfelelően a leszerelt atomfegyverekből kinyert uránt, a szektorban dolgozó több százezer embernek pedig nem tudtak megfelelő béreket fizetni, de így is sokat kellett győzködni őket, hogy beadják a derekukat, és létrejöhessen az üzlet.
Az 1993-ban aláírt, 20 évre szóló megállapodásban az oroszok azt vállalták, hogy 500 tonna 90 százalékos dúsítottságú uránt alakítanak át kevesebb mint 5 százalékos dúsítottságú, reaktorokban használható uránná. Az aláírt szerződés értelmében az üzletet szigorúan piaci alapon, kormányzati pénzek bevonása nélkül kellett lebonyolítani, így a DOE az újonnan privatizált United States Enrichment Corporation nevű céget bízta meg a feladattal, orosz oldalról pedig az atomenergiáért felelős minisztérium leányvállalata, a Techsnabexport felelt az ügyletért. A dúsított uránt az oroszoknak kellett felhígítania, az amerikai cég pedig ennek megvásárlását és elszállítását vállalta, az első szállítmány 1995 májusában indult útnak.
A Megatons to Megawatts (megatonnákból megawattokat) néven elhíresült program végül a terveknek megfelelően 2013 decemberében zárult le. Ez alatt a húsz év alatt 500 tonna fegyvertisztaságú dúsított uránt alakítottak át összesen 14 ezer tonna alacsony dúsítottságú uránná, és volt olyan időszak, amikor az Amerikában előállított áram 10 százaléka leszerelt szovjet atombombákból származott.
Az Egyesült Államok végül több mint 8 milliárd dollárt költött az orosz urániumra, a program összértéke pedig meghaladta a 12 milliárd dollárt. Matthew Bunn, a Harvard Egyetem professzora 2013-ban, az utolsó szállítmány megérkezése után a történelem egyik legnagyobb diplomáciai sikereként írta le a dolgot, mellyel 20 ezer atombombányi uránt vontak ki örökre a forgalomból. Ez pedig úgy is nagy szó, hogy azóta természetesen nyoma sincs hasonló megállapodásnak a két ország között.
Felhasznált források
- Megatons to Megawatts Program (Wikipedia);
- Megatons To Megawatts: Russian Warheads Fuel U.S. Power Plants (npr);
- Megatons to Megawatts (Centrus Energy)