90 éves lett Mihail Gorbacsov, a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) utolsó főtitkára, a Szovjetunió egyetlen elnöke, az ember, aki békésen véget vetett a hidegháborúnak, és leszerelte a Szovjetuniót – vagy hagyta, hogy szétessen alatta. A válasz attól függ, hogy mikor, és hol kérdezzük. Az előbbi Nyugaton és az egykori szovjet blokk országaiban volna jellemző, utóbbi pedig Oroszországban, bár tévedés volna azt állítani, hogy az orosz társadalom egésze visszasírja a Szovjetuniót.
Kedden lett 90 éves Mihail Gorbacsov. Egyetlen szovjet pártfőtitkár sem mondhatja el magáról, hogy megérte ezt a kort, azt pedig végképp nem, hogy a hatalom elvesztése után három évtizeddel is békésen élhet. A pártfőtitkári állás halálig szólt – kivéve a kegyvesztett Nyikita Hruscsovot, akit megpuccsolt a Szovjet Kommunista Párt (SZKP) Leonyid Brezsnyevet támogató központi bizottsága, de 1971-es haláláig legalább békében élhetett nyugdíjasként, ami nagy változás volt az ideológiailag épp általa sztálintalanított országban. Az utódok a párt legfelső köreiben mindig nagy, színfalak mögötti küzdelem árán jelentek meg – jellemzően óvatosan megtagadva az elődöt. Gorbacsov ezt tökélyre vitte, elvégre a megtagadás annyira jól sikerült, hogy hatalma vége a Szovjetunió megszűnését is jelentette. De ne szaladjunk ennyire előre.
Gorbacsov 1931. március 2-án született a Sztavropolhoz közeli Privolnojében, egy ma bő háromezer fős faluban. (Fun fact: sem a Szovjetuniónak, sem a posztszovjet Oroszországnak nem voltak moszkvai születésű vezetői, sem pártfőtitkárok, sem elnökök, de egy rövid kivétellel kormányfők sem.) Azzal már elég nagyot ugrott, hogy innen a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem jogi karára jutott, nem sokkal később pedig elvette az egyetemen megismert Raisza Tyitarenkót – még épp Sztálin életében, 1952-ben az SZKP tagja is lett –, még ha az egyetem elvégzése után vissza is tért Sztavropolba, ahol az ügyészségen helyezkedett el.
Ifjúságon át a hatalom felé
Innen viszont gyorsan talált testhezállóbb feladatot a VLKSZM-ben (a szovjet Kommunista Ifjúsági Szövetség), nevezetesen a sztavropoli agitációs és propagandaosztály helyettes vezetőjeként. Beszélni, hatni, közvetlen stílusával bizalmat ébreszteni és meggyőzni ugyanis tudott, ezt minden tárgyalópartnere, személyes ismerőse megemlíti. Az ifjúsági vonalon emelkedve jutott 1970-re az SZKP sztavropoli körzeti bizottságának élére, aztán ebben a minőségében egy évvel később az SZKP Központi Bizottságába.
Az idővel agrármérnöki diplomát is szerzett Gorbacsovnak ehhez még nem kellett a dél-oroszországi vidékről Moszkvába utaznia. Csak akkor, amikor – minden bizonnyal a KGB-t 1967-től vezető, a magyar forradalom idején budapesti nagyköveti posztot betöltő Jurij Andropov támogatásával – a SZKP KB titkára lett. Ehhez még az ereje teljében lévő Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár hozzájárulása kellett, aki két évvel később, 1980-ban rábólintott arra is, hogy Gorbacsov – 49 évesen a korosodó vezetéshez képest szokatlanul fiatalon – tagja legyen a szovjet vezetés legbelső körének, a Politbürónak.
Andropovi peresztrojka
A szintén Sztavropol környékéről származó Andropov szerepe és hatása egyébként sem elhanyagolható Gorbacsov karrierjében. Olyannyira, hogy a gazdasági, társadalmi reformokat jelző peresztrojka szó is nála bukkant fel először. Ha nem is tette olyan branddé, mint Gorbacsov, de felismerte, hogy az országnak a brezsnyevi pangás évtizedei után változtatnia kell a gazdaságán a globális súlyának megőrzéséhez. A Szovjetunió élén 1982 végétől eltöltött alig több mint egy év kevés, KGB-s előélete meg túl sok volt ahhoz, hogy akárcsak a gorbacsovi peresztrojka előfutáraként emlékezzenek rá.
Viszont városi legendaként tartja magát a történet, hogy Andropov Gorbacsovot szemelte ki utódjául, csak a végrendeletet meghamisította Konsztantyin Csernyenko, magát nevezve meg a temetési szertartás javasolt felelőseként – ami ekkor a főtitkári poszt előszobájának számított. Gorbacsov maga is állítja, hogy Andropov végrendeletét meghamisították.
Gorbacsov felvidéki barátja
A hamisítás vádja jön Zolcer János Gorbacsov-könyvéből is. A felvidéki születésű, később Nyugat-Németországba emigrált újságíró ezt nem mástól hallotta, mint Gorbacsovtól, akihez 20 éves barátság fűzi.
Az utolsó szovjet vezetőt már nyugdíjas éveiben ismerte meg. „Sorozatot akartam készíteni azokról a még élő politikusokról, akik a 80-as évek végén megváltoztatták a világot” – mondta a kezdetről Zolcer, aki egy müncheni, szakmabeli magyar szomszédja, Josef von Ferenczy baráti vonalán lépett kapcsolatba Gorbacsovval. Ferenczy barátja ugyanis Hans Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter volt, aki pedig Gorbacsovval volt baráti viszonyban.
„Két hét múlva már Bécsben várt Gorbacsov, akit felkértem, hogy legyen a sorozat prezentátora” – így vele együtt ment Zolcer Helmuth Kohl német kancellárhoz, az idősebb George Bushhoz, Fidel Castróhoz, Lech Walesához, Simon Perezhez, Jasszer Arafathoz. „A lányával vagyok egykorú, kelet-európaiként, oroszul tudóként gyorsan elfogadott engem. Mindig mondta, ti nas, azaz te a mi emberünk vagy.” Zolcer német stábjával viszont távolságtartóbb maradt Gorbacsov.
A volt pártfőtitkár többször volt vendégségben Zolcernél, rendszeresen beszélnek telefonon. A járvány miatt egy éve nem találkoztak. Tavaly Zolcer könyvet is írt a beszélgetésekből, Gorbacsov titkai címmel, az előszót Gorbacsov írta hozzá.
„Közvetlenül, nyíltan beszél, zseniális tárgyaló volt mindig is” – Zolcer szerint Gorbacsov egyáltalán nem bánta meg, hogy csak hat évet volt a Szovjetunió élén. „Olyat vitt véghez, ami másnak 60 év alatt sem sikerült volna. Világméretű pozitív változást adott a világnak. Szakított a Brezsnyev-doktrínával, szabadságot adott a szovjet blokk országaiban lévő vezetésnek. Németh Miklósnak is mondta, szabadok vagytok, tegyétek, amit akartok, ne kérjetek többé engedélyt.” Gorbacsov hitt ugyan a megreformálható Szovjetunióban – felesége, Raisza állítólag nem, de külügyminisztere, a később függetlenné vált Grúzia első elnöke, Eduard Sevardnadze sem –, de azt, hogy ez nem valósult meg, Zolcer szerint nem éli meg kudarcként Gorbacsov.
„Nem igaz, hogy szétverte a Szovjetuniót, szétesett az magától is.” De az, hogy ez békésen történt, és Gorbacsov nem vetette be a külföldön állomásozó szovjet erőket, az az ő személyes érdeme.
Hogy neki mit mondott Vlagyimir Putyinról, azt Zolcer nem árulta el, mert az már barátságuk személyes része, amivel nem élhet vissza. Annyit azonban elmondott, hogy egyszer Gorbacsov megjegyezte: kétszer felhívta Putyint, de az elnök egyszer sem hívta vissza.
Hogy tényleg átírta-e Andropov végrendeletét a brezsnyevi politika folytatójának tekintett Csernyenko, az kérdéses.
Már csak azért is, mert a haláláig alig 13 hónapnyi főtitkársága idején ő maga a jobbjára ültette a Politbüro ülésein Gorbacsovot, aki többször helyettesíthette a végig betegeskedő pártfőtitkárt. Amikor 1985. március 10-én Csernyenko meghalt, a Kreml orvosi stábjának vezetője elsőként Gorbacsovot értesítette, nem a moszkvai és a leningrádi vezetőket, Csernyenko két másik lehetséges utódját, Viktor Grisint és Grigorij Romanovot. Grisin végül belement abba is, hogy Gorbacsov intézze Csernyenko temetését – a Kreml falánál az utolsót. A moszkvai pártvezető ezzel nem őrizte meg pozícióját, Gorbacsov néhány hónappal később elmozdította. Jobban járt Andrej Gromiko, aki 28 éven át volt a Szovjetunió külügyminisztere. 1982-ben Csernyenkót támogatta, de 85-ben már Gorbacsovot. Cserébe megválva a külügyminiszteri poszttól a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke – az ország kvázi formális államfője lett.
Józan fejjel a reformok felé
És akkor Gorbacsov belevágott a peresztrojkába! Nem.
Az első intézkedései közé tartozott az alkoholtilalom, öt évre megfosztva az országot a kétségtelenül nagy tételben fogyasztott vodkától. Ezen kívül azonban a sokatmondó szavakon túl – például, hogy gyorsítani kell az ország társadalmi-gazdasági fejlődését és szakítani kell a tervgazdasággal –, nem sok minden történt, leszámítva a Kremlben folyó csatározásokat, és a régi káderek lecserélését.
Az SZKP 1986-os, XXVII. ülésén jött az újabb mérföldkő: a párt programja módosult, eszerint a szocializmust kell tökéletesíteni – azaz nem a kommunizmust kell építeni. Ezek nem mellékes dolgok, de a változásnak nagyobb lökést adott a csernobili atomerőmű katasztrófája és az olajár esése. Utóbbi elég ismerős bő harminc évvel később is.
Mindenesetre a gazdasági nehézségekkel párhuzamosan jöttek a leszerelési szerződések: 1987-ben az INF (rövid és közepes hatótávolságú nukleáris rakéták leépítése), 1991-ben a nukleáris robbanófejek számát kölcsönösen korlátozó Start I megállapodás. És Gorbacsovot ünnepelte a Nyugat, amelyről a mai orosz vezetés azt tartja, hogy megvezette a szovjet vezetést, mert a hidegháború lezárása után végül keletre bővült a NATO és az EU, integrálva az egykori szovjet balti köztársaságokat is.
Gorbacsov a peresztrojka idején otthon is megbecsülésnek örvendett, bár a legfeljebb a konyhai politizáláson szocializálódott társadalom eleve nem volt nyílt kritikára kondicionálva. Pedig az áruhiány egyre nyomasztóbb lett, az alapvető élelmiszerekhez jegyrendszerrel lehetett hozzájutni, egyre fontosabb lett a feketegazdaság.
Eközben a teljesen békés átmenet sem sikerült: Bakuban már megindultak az örményellenes programok, Hegyi-Karabahban nem sokkal később igazi háború teljesedett ki az örmények és az azeriek között, harcok indultak a Grúziától elszakadni akaró Abháziában, a függetlenedő Moldáviától elszakadni akaró Dnyesztermenti Köztársaságban, a közép-ázsiai Ferganai-medencében. A balti államok 1990-ben (elsőként Litvánia februárban, majd Észtország és Lettország májusban) kinyilvánították a függetlenségüket, amire Moszkva gazdasági blokáddal, elsősorban az olajszállítás leállításával válaszolt. 1991 februárjában Litvániában a hadsereg is megjelent, az összecsapások 15 ember halálát okozták.
Aki megmentette, elárulta
Gorbacsovnak – aki 1990 március óta egy alkotmánymódosítással a Szovjetunió elnöke lett, technikailag is függetlenítve magát a Politbürótól – azonban 1991 augusztusában már egy puccsal kellett szembenéznie, amitől az utcán megjelent tankokkal szemben kivonuló moszkvaiak és a tankra felmászó Borisz Jelcin mentette meg. Valójában azonban az orosz tagköztársaságot vezető Jelcin ezzel a Szovjetunió súlyával már nem bíró Oroszországot készítette elő, élén saját magával.
Gorbacsov tudta ezt, a mai napig úgy érzi, Jelcin elárulta őt. Decemberben Jelcin a belarusz és az ukrán vezetőkkel aláírta a Szovjetunió végét jelentő belovezsszki megállapodást, ami után Gorbacsovnak nem maradt más lehetősége, mint 1991. december 25-én lemondani. A Kremlben a szovjet zászlót is levonták, ezzel a Szovjetunió megszűnt.
1996-ban még nekifutott az elnökválasztásnak, amely érdemben Jelcin és az Orosz Föderáció Kommunista Pártját (KPRF) vezető Gennagyij Zjuganov között zajlott. Gorbacsov fél százalékot szerzett, a hetedik helyen végzett, fele annyi szavazatot gyűjtve, mint egy lényegében ismeretlen szemészprofesszor, Szvjatoszlav Fjodorov.
Talán nem teljesen alaptalan Gorbacsovban némi nárcisztikus vonást felfedezni, szereplési vágya lehet, hogy nagyobb volt a gyakorlati képességeinél – már ha elfogadjuk, hogy nem volt eleve lehetetlen vállalkozás a Szovjetunió megreformálása –, de az biztos, hogy a folyamat lehetett volna sokkal véresebb és rögösebb. A szocialista táborban állomásozó erők nyugalomban tartása és kivonása ugyanis sokkal inkább rajta – és a szovjet hadseregvezetésen –, mintsem a Varsói Szerződés tagországain múlt.
Gorbacsov peresztrojkát javasol
A 20. századi szovjet múlt értékelésében egyébként is bizonytalan Kreml sem tud nagyon mit kezdeni Gorbacsov megkerülhetetlenségével. Tíz éve, a 80. születésnapján Putyin arról beszélt, mennyit tett Gorbacsov Oroszország tekintélyének megerősítéséért. Két évvel később azonban Gorbacsov azt nyilatkozta: „Olyan időszakhoz értünk, ahol megszakadt a peresztrojka. A politika mindinkább imitációvá válik. Az országnak új vezetési rendszerre van szüksége.” A Kreml azonban nem hagyhatta ezt szó nélkül: Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte: reméljük, több peresztrojka nálunk nem lesz, volt belőle elég.
Mindez nyolc éve történt: azóta jött a Krím elcsatolása, a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása, a még mindig jelentős részben energiahordozók exportjára építő gazdaság a világpiaci ár esése miatt megtorpant – a koronavírus miatti nehézségekről nem is beszélve –, Putyin pedig lényegében 20 éve hatalmon van, és egy tavalyi alkotmánymódosítással ezt további kétszer hat éves mandátum lehetőségével megtoldotta. Ma biztosan többen vannak, akik egyetértenek Gorbacsov 2013-as, változtatást igénylő nyilatkozatával. Még akkor is, ha semmiképp sem szeretnék peresztrojkának nevezni.
Valójában Oroszországban is többen mondják reflexből Gorbacsovra, hogy elperesztrojkázta a birodalmat, mint amennyien valójában szeretnének a Gorbacsov előtti Szovjetunióban élni.
