A Close Look at Therapeutic Touch, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy A terápiás érintés vizsgálata. Nem egy clickbait cím, még akkor sem, ha a címhez tartozó cikk nem a mainstream médiában jelenik meg, hanem egy tudományos szaklapban. Ilyen felvezető után nyilván az következik, hogy márpedig létezik ilyen cikk, ami mégis különleges valamiért. A neves Journal of the American Medical Association (JAMA) orvosi szakfolyóiratban publikálták 23 évvel ezelőtt, és egyik szerzője, Emily Rosa miatt egyedülálló. Ő ugyanis csupán 11 éves volt, amikor a szakcikk megjelent, és 9 éves, amikor elkezdte a kísérleteit, amiket a cikk taglal.
Emily 1987-ben született a Colorado állambeli Lovelandben, és nyilván már gyerekként érdekelték a természettudományok. 1996-ban látott egy videót a Therapeutic Touch (TT) nevű módszerről, és ez beindította a fantáziáját. A magyarul érintésterápiának is nevezett alternatív gyógymódot az amerikai Dolores Krieger találta ki a hetvenes években, és nevével ellentétben alkalmazói többnyire nem is érintik meg a betegeket. A módszer lényege ugyanis az emberi energiamező, ami a képzett TT-terapeuták szerint nemhogy létezik, de ők érzik is, és tenyerükkel a páciens fölött körözve hatni tudnak az energiamezőn keresztül a betegségekre. Ilyesféle energia több áltudományban is jelenlevő motívum, és a TT-vel kapcsolatban is az a legnagyobb probléma, hogy tudományosan nem igazolt a hatása. Cáfolni viszont többször is cáfolták a működését, például Emily Rosa.
Az akkor negyedikes Emily az amerikai általános iskolákban népszerű science fairre, vagyis egy tudományos témákat bemutató iskolai börzére vitte a témát.
Rábeszélt 15 gyakorló TT-terapeutát, hogy vegyenek részt egy egyszerű kísérletben, amiből kiderülhet, valóban érzik-e az energiamezőt.
A kísérlethez csupán egy kartonfal és egy érme kellett. A kartonfalra Emily két lyukat vágott, majd saját maga és a kísérleti alany közé helyezte azt. Az alany és Emily egy asztal két szemközti oldalán ültek, az alanynak át kellett dugnia a kezét a két lyukon, Emily felére. A kartonfal megakadályozta, hogy az alany lássa, mit csinál a kislány, de Emily látta az alany két nyitott tenyerét. Ekkor jött az érme szerepe: a lány fej vagy írással eldöntötte, hogy az alany jobb vagy bal tenyere fölé helyezi a sajátját (persze a két tenyér nem ért össze). Az alanynak tíz érmefeldobás után minden egyes alkalommal meg kellett mondania, hogy melyik tenyerénél érzi Emily emberi energiamezőjének jelenlétét.
Emily hetekig készítette a projektjét, ami az iskolában ugyan nem aratott kiugró sikert, viszont hónapokkal később felfigyelt rá egy orvosi átveréseket leleplező szervezet alapítója, Stephen Barrett. Az amúgy orvos Barrett szorgalmazta, hogy publikálják az eredményt egy rendes szaklapban, és ehhez 1997-ben megismételték a kísérletet a Scientific American Frontiers szervezésében. Ebben 13 TT-terapeuta vett részt (közülük 7 már az első, 1996-os próbán is), a kísérletről pedig videófelvétel is készült. Ebből láthatók is részletek egy akkortájt született riportban, ami a YouTube-on is megtalálható, és minden szkeptikus öregapja, James Randi is megszólal benne.
Újabb egy év múlva, 1998. április 1-jén a JAMA megjelentette a két kísérlet eredményét összegző cikket. A kézránemtétellel gyógyító módszer képviselői nem örültek: mint kiderült,
csak az esetek 44 százalékában találták el, hogy melyik tenyerük fölött van Emily keze,
vagyis olyan arányban, amit véletlenszerű tippeléssel is könnyű felülmúlni. A tanulmány, akárcsak a későbbi hasonló kutatások, arra a konklúzióra jutott, hogy a TT működése tudományosan nem igazolható, hatása pedig nem erősebb puszta placebóeffektnél. (Tegyük hozzá a rend kedvéért, hogy ez a placebóhatás alkalmanként nagyon erős tud lenni.)
Emily Rosa elismerésre méltó teljesítményét azért muszáj árnyalni néhány megjegyzéssel. Például egyáltalán nem véletlen, hogy ő 9 évesen TT-ről szóló videót látott. Édesanyja, Linda Rosa és mostohaapja, Larry Sarner ugyanis elhivatott áltudomány-ellenesek voltak, és a TT-lobbi hamis állításai ellen is hevesen harcoltak. Így nem meglepő, hogy a JAMA-ban megjelent tanulmány első szerzője az édesanya lett, és a társszerzők között Emily mellett megjelent Larry Sarner, valamint Stephen Barrett. De ettől még tény – és a Guinness Rekordok Könyvében is jegyzett tény –, hogy Emily Rose eddig a legfiatalabb ember, aki társszerzője volt egy peer reviewed (azaz független bíráló szakértőkkel dolgozó) szakfolyóiratban megjelent tanulmánynak. A JAMA szerkesztője, George Lundberg egyébként egy külön előszót is írt a szakcikkhez, elismerve a helyzet egyediségét, de azzal védte meg a döntését, hogy
„ami igazán számít, az a jól művelt tudomány, márpedig ez az”.
A TT-terapeuták (akik közül talán néhányan nem vettek volna részt a kísérletben, ha nem egy okos kislány, hanem egy szkeptikus orvos elé kellett volna leülniük) persze háborogtak. Volt, aki a körülményeket hibáztatta mondván, túl hideg volt a szoba, egy másik alany szerint a légkondicionáló bezavart a kísérletbe, de olyan is akadt, aki kijelentette, hogy a TT csak akkor működik, ha a páciens is hisz benne (ami elég jól leírja a placebohatás fő feltételét).
Akárhogy is, ellentanulmány nem született komoly lapban, a TT érdemi, placebóeffekten túlmutató hatását nem sikerült még igazolni peer reviewed publikációban. Ennek ellenére a módszer ma is virágzik, magyarul is hirdeti magát több vállalkozás, fűt-fát-energiamezőt ígérve. Emily Rosa pedig a rövid hírnév után visszament az iskolapadba: 2009-ben a denveri Coloradói Egyetemen végzett, pszichológia szakon.