2021. szeptember 22. – 05:01
Kijev főpályaudvarától nem messze van a Sztart Stadion, amatőr és félprofi csapatok szoktak itt futballmeccseket játszani. A pálya előtt egy érdekes szobor áll. Egy futballista lövésre lendülő lábát egy sas igyekszik elgáncsolni, eközben a csőre a labdára irányul. A madár két szemében egy-egy horogkereszt. Aki csak sétál a stadion mellett, a kompozíciót nem veheti közvetlen közelről szemügyre, mert ezt a szobrot magasra helyezték el. A szoborral egy különleges, a második világháború idején rendezett futballmeccsnek állítanak emléket, amit 1942. augusztus 9-én játszottak ott. A küzdő felek: a kijevi Sztart, a kenyérgyári munkások csapata, valamint a Flakelf, a német légierő válogatottja.
Ez valójában már egy visszavágó, mert három nappal korábban a kijeviek 5–1-re nyertek. A visszavágón valamennyivel jobban játszottak a németek, de így is 5–3-as vereséget szenvedtek, noha a félidőben már 3–1-re vezettek. A történet folytatása szerint a németek nem tudták elviselni a vereséget, ezért a meccs végén sortűzzel vetettek véget az összecsapásnak.
A történetnek azonban van egy szépséghibája: hogy nem igaz.
A szovjet propaganda évtizedeken át használta a saját céljaira ezt a meccset, és Kijev háborús történelmének is sokáig aktív részét képezte – sőt a mai napig a része. De még ha így is őrzi az emlékezet, és így is tanították a szovjet iskolákban a második világháború után, az újabb kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a kivégzések a meccs után nem történtek meg.
Előkerült olyan kép is, ahol a két csapat fotózkodik, és ha nincs is önfeledt mosoly a fotókon, a halálfélelem sem szűrődik át, inkább a büszkeség a szembetűnő. Igaz, happy end sem lett, mert a Sztart négy játékosa végül életét vesztette, de nem a hármas sípszó után közvetlenül, hanem hetekkel, hónapokkal később.
Na de egyáltalán hogyan jöhetett létre ez a meccs?
Miután a németek 1941 szeptemberében elfoglalták Kijevet, nemcsak a fővárosban, hanem az ukrán területeken is felszámolták a közigazgatást, és többek közt a sportéletet is. Az év végére azonban már engedélyezték a klubok működését, viszonylag szervezett keretek között újraindulhatott a sport.
1942 nyarán a németek hangulatjavító intézkedéseket hoztak, a lakosság egyre nagyobb fejadagokkal számolhatott az étkezéseknél, lehetett moziba járni, és a futballmeccsek is a szórakozást szolgálták. Így próbálták feledtetni valamelyest az önkényes fogolyszedést, hogy munkatáborokba kényszerítettek tízezreket, és hogy az ukrán főváros zsidóságának nagy részét kiirtották az érkezésük után.
Mivel a futball már akkor is nagy népszerűségnek örvendett a német és az ukrán oldalon is, kézenfekvőnek látszott, hogy a csapatok összemérjék az erejüket. A Sztartot egy pékség dolgozói alapították, Nyikolaj Truszevics, a Dinamo utánpótlásában nevelkedett népszerű kapus itt talált munkát. Az egykori társai közül többeket maga mellé vett, így tudták garantálni a családjuknak a megfelelő ellátást. Egy üzletembertől kaptak ösztönzést, hogy alakítsanak egy futballcsapatot.
Megtették, a munka után futballozhattak, és három hónap alatt nagy sikereket értek el. Három magyar katonai csapattal is összemérték az erejüket, de volt meccsük románokkal szemben is, a német tüzérséget is megverték, folyamatosan nyertek. Augusztusban aztán jött a Flakelf elleni két találkozó, amiket egy plakát is megörökített, a német katonák neveit cirill betűkkel is feltüntették rajta.
A meccset kétezren nézhették végig a helyszínen, az ukránok nem voltak hajlandóak karlendítéssel köszönni. Keményen is játszottak, meg akarták mutatni az erejüket. A játékvezető egy SS-tiszt volt, aki ennek ellenére összességében igazságosan ítélkezett. A nézők azonban elborzadva láthatták, hogy Truszevics egy nem szándékos ütközés után lent maradt. Amíg ápolták, és magához tért, addig a németek nagy rohamokat vezettek, ezért a félidőben már 3:1-re vezettek. A második félidőre azonban az ukránok összeszedték magukat, és ha a szünetben fel is hívták a figyelmüket arra, hogy egy esetleges győzelemmel bajba kerülhetnek, győzött a sportösztön, fordítottak és nyertek. Arról eltérően emlékeznek, hogy a félidőben, az öltözői látogatáson mi hangzott el, de az biztos, hogy egyetlen szemtanú sem erősítette meg, hogy a németek utána meggyilkolták volna a győztes csapat tagjait.
Voltak, akiket kivégeztek, de nem a meccs miatt
A Sztart viszont nemsokára egy Rukh nevű ukrán csapatot 8:0-ra mosott le, ennek pedig súlyos következményei lettek. Az egyik olvasat szerint a vereséget nem tudta elviselni a Rukh edzője, aki egyébként kollaborált a nácikkal, és azt jelentette a Gestapónak, hogy a Sztartból többen az NKVD (Belügyi Népbiztosság) ügynökei. A pékségben augusztus 19-én jelentek meg a németek, a csapat tagjai közül jó néhányat elhurcoltak. Az is elterjed a városban, hogy a pékségben apróra tört üvegeket raktak a németeknek szánt kenyérbe, emiatt is vonultak ki nagy erőkkel a nácik a gyárhoz, nemcsak a feljelentés nyomán.
Nyikolaj Korotkihet letartóztatták, nála állítólag találtak konkrét nyomokat, hogy valóban kapcsolatban van a szovjet titkosszolgálattal, egyenruhás fotó lehetett a bizonyíték. Válaszul halálra kínozták. Truszevics mellett még két játékost – Alekszej Klimenkót és Ivan Kuzmenkót – munkatáborba vittek, és 1943. február 24-én ott haltak meg, lelőtték őket. Truszevics holttestére csíkos kapusmezben találtak rá. Az is elterjedt, hogy olyan ürüggyel gyilkolták meg őket, hogy túlzottan agresszíven bántak a parancsnok kutyájával.
Abban azonban a kutatások egyetértenek, hogy nem azért végezték ki őket, mert fél évvel korábban győzni merészeltek.
A halálmeccsről először, 1946-ban egy szovjet újság írt, akkor engedték ki a szellemet a palackból. 1958-ban is felerősítették a lapok ezt a legendáriumot. Németországba 1974-ben jutott el a meccs híre, a hamburgi ügyészség vizsgálatot indított, de a szovjet hatóságok nem működtek együtt az NSZK-val, így később lezárták az ügyet. „Ez egy jó mese, de propaganda. A kijeviek szeretnek hinni a legendákban, de mindenkinek tudnia kell az igazságot” – összegzett Georgij Kuzmin, aki évek óta kutatja ennek a meccsnek a hátterét.
A meccsről szóló híradások megihlették Bacsó Pétert és Fábri Zoltánt, a Két félidő a pokolban című filmet 1961. november másodikán mutatták be itthon. 1981-ben készült el ennek a remake-je Pelével, Sylvester Stallonéval, ezt a korabeli MTK-pályán forgatták, de a történet Párizsban játszódik.
