A sötét lencséjű szemüveg akár még károsabb is lehet, mint ha pőre szemmel sétálgatnánk

2021. június 11. – 05:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Itt a nyár, mindenkinek eszébe jut, hogy a napszemüveg nem csak tarkódísznek van, vagy azért, hogy David Caruso egy frappáns megjegyzés után látványosan felvehesse. A szemünket védi, mégis kevesen tudják, hogyan is működik.

Ahogy az erős napfény UV-tartalma a bőrünket is kikezdi, és rákot okozhat, úgy a szemünknek is rosszat tesz. Épp ezért nem elég csak naptejet használni, érdemes beruházni egy UV-szűrős napszemüvegbe. Ez a sugárzás folyamatosan roncsol, és összeadódik, így tulajdonképpen nem lehet elég hamar elkezdeni a rendszeres napszemüveg-viselést. Ha nem vigyázunk, idősebb korunkra nagyobb eséllyel alakulhat ki például szürke hályog a szemünkön.

Az előnyük nem csak abban mutatkozik meg, hogy nem kell hunyorognunk az utcán. A lencse gyakran üvegből, műanyagból vagy polikarbonátból van, de az, hogy mivel kezelik, hogy kiszűrje az UV-A és UV-B sugárzást, változó. A pontos anyagösszetétel gyakran üzleti titoknak minősül.

A tükrös hatást általában alumínium- vagy ezüstbevonattal érik el, a fémoxid bevonatokat pedig arra használják, hogy csökkentsék az átjutó UV-sugárzást. A fotokromatikus lencsék, amik fényre sötétednek, általában egy réz(I) ionos-ezüsthalogenides (AgCl) vagy valamilyen szerves bevonatot kapnak. Az előbbi esetben UV hatására az ezüstatomok kupacokba rendeződnek, így szűrik ki a káros sugárzást, és csökkentik a bejutó látható fényt. A réz(I) ionok addig lefogják a klóratomokat, hogy azok ne tudjanak meglépni.

Csak azért, mert egy szemüveg lencséje sötét, még nem biztos, hogy megfelelően védi is a viselőjének szemét.

A gólyatáborokban, bulikban, rendezvényeken ingyen osztogatott napszemüvegek gyakran még károsabbak is, mint ha meztelen szemekkel sétálgatnánk, ugyanis ritkán nyújtanak 99+ százalékos UV-védelmet, de a sötét lencse miatt a pupillánk jobban kitágul, így több sugárzást enged be.

Lehet, hogy a régi napszemüvegek sokkal menőbbnek tűnnek, de érdemes letesztelni, hogy mennyire védenek, mert míg régen külső bevonattal oldották meg az UV-védelmet, addig manapság már a lencsén belül oldják meg, ami hatékonyabb. Nem nehéz vagy drága manapság 99-100 százalékos UV-védelmet nyújtó napszemüveget találni.

A legmagasabb szintű lencsék általában úgy állnak össze, hogy kívül van egy tükröző bevonat, ami a látható fényt szűri meg – hogy ne hunyorogjunk –, majd azt egy karcellenes réteg követi. A harmadik védelmi rész egy polarizáló réteg, ami a vízszintes felületekről (víz, hó, homok) visszaverődő fényt szűri, és ezt követi maga az UV-ellenes lencse. Aminek a belső felére is kerül végül egy bevonat, ami megakadályozza a tükröződést.

A napszemüveg természetesen minél nagyobb, annál hatékonyabb. Minél nagyobb felületen, szorosabban öleli körül a fejünket, annál jobban véd a káros sugárzásoktól.

Bár akár egy sima, átlátszó lencse is nyújthat UV-védelmet, ha megfelelően van kezelve, a színezéssel is el lehet játszadozni. A borostyános lencse például jó síeléshez, ködös időben javítja a látást, felismerhetőbbé teszi a buckákat. A zöldes lencse jobban kíméli a szemet, és a kontrasztot is növeli. Innentől kezdve ez már személyes cél és preferencia kérdése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!