Az évek óta súlyos alkoholproblémákkal küzdő Molnár Gusztáv ügyfélszolgálatosként kezdett el dolgozni a rehab után

2025. január 11. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Egy számítástechnikai cégnél ügyfélszolgálatosként kezdett el dolgozni Molnár Gusztáv, miután nemrég kijött a rehabról. Az évek óta súlyos alkoholproblémákkal küzdő színész tavaly októberben vonult be az egyik pécsi intézménybe, miután 2022-ben több hónapot töltött el a komlói rehabon. A Fókusz műsorában most arról beszélt, hogy a munka is segít neki, mert rendszerességet visz az életébe.

A rehab előtt a Magyar Hang Mindenki függő című podcastjében azt mondta, ha nem megy el rehabilitációra, akkor egy-két hónap múlva akár meg is halhat vagy az utcára kerülhet. „Az elmúlt három hónapban teljesen elveszítettem a kontrollt, mindennap megittam másfél-két liter tömény alkoholt. Egy olyan spirálba kerültem bele, amiből nem tudok segítség nélkül kimászni” – mondta akkor.

Molnár Gusztáv a Fókuszban arról is beszélt, hogy alkoholizmusa csak egy tünete a borderline személyiségzavarának, ami a gyógyszeres kezelés mellett több évig tartó pszichoterápiát igényel. Ez a probléma a gyerekkori traumáira vezethető vissza. A színész szerint egészen addig nem fog felépülni és vissza fog esni, amíg nem dolgozza fel ezeket „a belső sebeket” és gyerekkori traumákat. Azt mondta, hogy a mindennapait nagyon megkeserítik a már-már elviselhetetlen hangulatingadozásai. Ilyenkor ájulásig issza magát, „kiütöm magam a valóságból”.

A függőségekkel a Telexen korábban mi is foglalkoztunk egy öt részből álló sorozatban, amikben a következő témákat érintettük:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!