Vlagyimir Putyin
Trump: Senki nem volt keményebb Oroszországgal, mint én
Donald Trump szerint Ukrajna lehet, hogy nem tud ellenállni az orosz támadásoknak, és nem zárta ki, hogy vámjai recesszióba taszítják az amerikai gazdaságot.
Musk úgy követel békét Ukrajnában, hogy megint arról írt, puszta kezes harcra hívná ki Putyint
Az X vezére arról írt az X-en, hogy legyen már béke Ukrajnában.
Trump: Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki tenne
Az Egyesült Államok elnöke ismét a Kremlnek kedvező kijelentést tett, miután az orosz erők újabb intenzív rakétatámadást hajtottak végre Ukrajna ellen.
Bloomberg: Putyin feltételekkel hajlandó tűzszünetet kötni Ukrajnában
A lap információi szerint Oroszország egy lehetséges békefenntartó misszió kereteit is megszabná, beleértve azt is, hogy mely országok vennének részt benne.
Vučić Moszkvába utazik a győzelem napjára, Putyinnal is egyeztetett
A szerb elnök szerint a tárgyalás során szóba került a politikai együttműködés, valamint az is, hogy miként lehetne újraéleszteni a két ország közötti kereskedelmet és gazdasági kapcsolatokat.
Donald Tusk szerint Orbán vagy az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta
A lengyel kormányfő szerint Vlagyimir Putyin Orbánt használja, hogy megossza a nyugati világot.
A kormánynak Ukrajna már nem szuverén ország, nem állam, csak „terület”
Orbán Viktor már korábban is megkérdőjelezte Ukrajna szuverenitását, de eddig „Ukrajna nevű területként” még nem emlegette az országot. A miniszterelnök politikai igazgatója az „érdekszférákkal”...
Orbán Balázs nem értette az Orbán Viktor posztjából egyenesen következő kérdést, hogy Putyin...
A gyenge vezetők háborút csinálnak – írta Orbán Viktor. Orbán Balázs nem értette, hogy miért kapja meg a kérdést arról, hogy Vlagyimir Putyinra igaz-e az állítás, amit a miniszterelnök tett.
Autokraták alkuin és józanságán múlhat a világ alakulása – erős gondolatok Sz. Bíró Zoltán...
A történész, Oroszország-kutató azt is kifejtette, hogy a háború lezárásakor milyen békemegállapodás lenne Magyarország érdeke.
Drámai gyorsasággal alakul át az eddig ismert nyugati világ – Sz. Bíró Zoltán a Most jövökben
Putyin körül már nincs kontroll, a körülötte lévők felerősítették az orosz elnök geopolitikai rögeszméit. Trumpék tárgyalási technikáját egyelőre dilettánsnak tartja, Magyarországnak pedig elemi...









