Vallomás

RSS

Vallomása szerint András herceggel, Bill Clintonnal és Donald Trumppal is repült Jeffrey Epstein egykori pilótája

A férfi arról is beszélt Ghislaine Maxwell tárgyalásán, hogy a nő volt Epstein jobb keze.

Beismerte a mostohaapa, hogy meggyilkolta az aradi kislányt

A 23 éves férfi kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a gyerek izgága volt, és idegesítette, hogy folyton játszani akart.

Blikk: Boldog István asszisztense vallomása szerint nem is érti, miért bűncselekmény a haveri körök helyzetbe hozása

F. Petra kiszivárgott vallomása jó látlelet a NER-ben szocializálódott politikusgenerációról. Hamis Rolexben járt, hogy ne tűnjön „Boldog kiskutyájának”.

Kanadában Mr. Big oldja meg a legnehezebb gyilkossági ügyeket

Nem a kultikus Szex és New York sorozat egyik szereplőjéről van szó, hanem a kanadai FBI trükkös módszeréről: a kamumaffia segítségével több száz megoldatlan ügyet sikerült felgöngyölíteniük.

SZFE-maszkos utas támadója: A nő fordult bele a késbe

A letartóztatásáról döntő ülésen a bírónak már kicsit módosította a vallomását. Az ügyészség gyorsított eljárásban állítaná bíróság elé a 37 éves férfit.