Űripar

Magyar űripari hálózat is lesz, Hungarian Spacelab Networknek fogják hívni
Közösen állapodott meg a létrehozásáról kilenc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.
Épp Kapu Tibor kilövése után jelent meg az első átfogó uniós űrjogszabály terve
A javaslat többek között az űrszemét miatti biztonsági kockázatokat mérsékelné.
Gazdasági dealről tárgyal az amerikai és a magyar kormány a külügyi államtitkár szerint
Magyar Levente szerint űripari, hadiipari és energetikai projektekben lehet együttműködés, hogy ellensúlyozzák Trump vámjainak negatív hatását.
Magyar műhold, magyar űrhajós, magyar milliárdok – így próbál belépni Magyarország az űrgazdaságba
Magyarország 45 év után újra embert küld a világűrbe, de Kapu Tibor repülése csak a jéghegy csúcsa. A magyar űrprogram valódi célja, hogy beszálljunk az űripar 2.0 globális versenyébe. Ez már most...
Saját földmegfigyelési műhold-konstellációja lesz Magyarországnak
A 4iG Űr- és Védelmi Zrt. most épülő martonvásári központjában nyolc saját és egy vendégműhold készül majd, előbbiek földmegfigyeléssel fognak foglalkozni. A műholdgyárban a tervek szerint a...
Végre megtudhattuk, miért kell Magyarországnak az űrbe mennie
A Balatonfüreden megrendezett I. Magyar Űrkongresszus fő célja az volt, hogy a gyerekeket az űrszektorban hasznos pályák felé tereljék, hogy Magyarország egyszer majd vághasson magának egy szeletet...
Nagy Márton: Magyarország alkalmas arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űriparban
A gazdasági miniszter 4000 négyzetméteres űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét tette le Martonvásáron, a 4iG elnökével együtt.
A legjobb tíz között végzett a BME rakétafejlesztő csapata Európa legnívósabb űrversenyén
Nem ment minden simán, de a BME Suborbitals a 9. helyen végzett az összesített ranglistán.
Az indiai Mars-szonda a magyar elektronikai cég eszközeivel kommunikál
De a brüsszeli, berlini és teheráni metrón is használják a fejlesztéseiket. Harminc éve indult a BHE Bonn története, bemutatjuk a céget.
Kövess minket Facebookon is!