Tisza Párt
„Pócs János szégyen” – a Jászságban kampányolt Magyar Péter
Jászberényben a Magyar Péter országjárására kilátogatókat az egészségügy helyzete és a fiatalok kivándorlása foglalkoztatta. Többen említették, hogy a környezetükben sokan félnek a háborútól, ezért...
Magyar Péter a Direkt36-nak megszólaló nyomozóról: Ha csak a haja szála is meggörbül, a magyar...
„Szabó Bence a hivatásához és az esküjéhez való hűséget választotta az orbáni maffia szolgálata helyett” – mondta Magyar, majd hozzátette, hogy azt üldözi az állampárt, aki a hazáját akarta szolgálni.
Szabó Tímea nem indul a választáson
A Párbeszéd politikusa bejelentette, hogy visszalép a képviselő-jelöltségtől Óbudán.
Radnai Márk: Nem akarok Rogán Antal lenni
Radnai Márknak pár hónappal ezelőtt még nem volt politikusi ambíciója, most pedig már a Tisza országgyűlési jelöltjeként kampányol Komárom-Esztergom megyében. Gyakran csörtézik Magyar Péterrel, de...
Nagyon ritka az, hogy valaki akkora kockázatot vállal, mint Szabó Bence százados
Miért döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák az interjút, és tudták-e, hogy mennyire komoly következményei lehetnek a tényfeltáró munkájuknak? Pethő Andrást, a Direkt36 társalapítóját kérdeztük.
Egy kézi irányítás alatt álló, speciális titkosszolgálati egység dolgozhatott a Tisza Párt...
Szabó Bence szerint a csapat tagja lehetett Magyar Péter exbarátnője, Vogel Evelin is. A gyermekpornográfia felderítésére szakosodott osztályt azért rángathatták bele az ügybe, nehogy lebukjon a...
Török Gábor a Tisza elleni műveletről: Amiről ez a nyomozó beszél, túlmegy minden határon
A politikai elemző arról ír, állami, titkosszolgálati eszközökkel beavatkozni egy ellenzéki párt életébe, olyan határátlépés, amelytől mindenkinek érdemes elhatárolódni.
Medián: Nőtt a Tisza Párt előnye, valószínűleg kétpárti lesz a következő parlament
A márciusi adatok szerint a Mi Hazánk nem éri el az 5 százalékos küszöböt.
Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy nyomozati iratot, ami szerint Vogel Evelin NER-hez köthető...
Magyar azt írta, a feljegyzés alapján a nyomozók is úgy vélik, hogy őket is ki kellene hallgatni, de szerinte ez mindeddig nem történt meg.
A Tisza Párt nem tárgyal a DK-val, és további visszalépésekre számít az óellenzéki oldalon
A párt szerint a magyar emberek és a rendszerváltás mellé álló politikusok helyesen cselekedtek.









