Jogállamban elképzelhetetlen lett volna, ahogy Varga Juditék megrendelték a Ryanair megleckéztetését
A magyar kormány kivetett egy különadót a légitársaságokra, amit a Ryanair azonnal áthárított az utasokra. A kormány eljárást ígért, majd 300 milliós bírságot vetett ki. Mára kiderült, hogy az...
A Kúria döntésének értelmében nem kell 300 milliós bírságot fizetnie a Ryanairnek
A fogyasztóvédelem még 2022-ben szabott ki bírságot a légitársaságra, amiért az az utasokra terhelte az extraadót.
Egy sor utazási iroda törölte kínálatából a Ryanair járatait, a cég nem számít profitcsökkenésre
A légitársaság több nagy nemzetközi utazásszervezőt nem tart becsületesnek és átláthatónak.
A Kúria is helybenhagyta a Ryanairre kiszabott 200 millió forintos bírságot
A légitársaságot fogyasztóvédelmi jogsértés miatt bírságolták meg, miután 2020 februárjában a Budapest-Gran Canaria járatának késése során nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének.
Közel 24 órával a tervezett indulás után végre megérkeztek Budapestre a Treviso reptéren ragadt...
Egy magyar utas megírta nekünk, hogy este 21 óra körül landoltak a Ferihegyi repülőtéren. A rossz idő miatt gépük nem tudott időben felszállni tegnap, sokan a reptéren éjszakáztak.
Pitéket nyomtak a Ryanair-vezér arcába
Az elsőt az arcába, a másodikat a tarkójára kapta.
A rekordforgalom ellenére még mindig a Covid miatt csökkentett fizetést kapják a Ryanair pilótái
A pilóták sztrájkba is kezdtek, több mint 80 járatot kellett törölni Belgiumban.
Végül 28 órát kellett várniuk a budapesti járatra a Ryanair péntek este Zadarban ragadt utasainak
A szombat hajnali viharban megsérült a repülőgép, amivel eredetileg jöttek volna, és a társaságnak ennyi időre volt szüksége, hogy pótolja.
A vihar miatt Zadarban maradtak a Ryanair Budapestre készülő utasai
A kint lévők még bíznak abban, hogy ma éjszaka hazajutnak.
Négyszeresére nőtt a Ryanair negyedéves profitja
Magyar büntetés ide vagy oda, a tavalyi 170 millió euró után 663 millió euró adózott eredményt ért el az ír társaság.
Kövess minket Facebookon is!