Rendőrség

Egy fiatal anyát is megkéseltek a Notting Hill-i karneválon, a rendőrök 334 embert tartóztattak le
Összesen 8 embert késeltek meg a karneválon, ahol több ezer rendőr volt jelen.
Lefejelte a rendőrt igazoltatásnál, két évet kapott
Gyorsított eljárásban került bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés kísérlete miatt egy férfi Csongrád-Csanád vármegyében.
Mobilvécébe rejtett kamera miatt indított nyomozást a rendőrség
A kamerát két lány találta meg egy szolnoki szórakozóhelyen.
Rázáródott egy kétéves gyerekre a kocsiajtó a napon, kalapáccsal jöttek a rendőrök
A rendőrök kiérkezéséig vízzel locsolták a járművet, nehogy felforrósodjon.
Négyszer mellkason szúrta a feleségét, majd bevitte a kórházba
Azonban a nő életét már nem lehetett megmenteni, a 66 éves férfit emberöléssel gyanúsítják.
A kézjellel kért segítség életet menthet, de ehhez a társadalomnak is meg kell tanulnia használni
A Signal for Help nevű segítségkérő kézjelzéssel az áldozatok némán és diszkréten jelezhetik, hogy bántalmazzák őket. A Kanadából indult módszert a magyar rendőrség is hasznosnak tartja: szerintük...
Rendőr főhadnaggyá léptették elő Gulyás Michelle-t
A párizsi olimpián aranyérmet szerző öttusázó soron kívül kapta meg az előléptetést az országos rendőrfőkapitánytól.
Megütött egy kalauzt és összetörte a vécé ajtaját egy férfi a Szombathelyre tartó vonaton
A kedd reggel történt eset eset szemtanúi ijesztő jelenetről számoltak be, a vonat csak Kelenföldig jutott, ott kapták el az őrjöngő férfit a rendőrök.
Kövess minket Facebookon is!