Pénz

Tényleg lesz gellérthegyi sikló, két éven belül elkészülhet
A főváros megerősítette, hogy fél éven belül indulhat az építkezés, és 2020 nyarára elkészülhet a projekt. A turistabuszokat pedig száműzik a Gellért-hegyről.
Az IKEA-alapító vagyonának töredékét örökölték csak gyermekei
Korábban 14,6 ezer milliárd forintra becsülték Ingvar Kamprad vagyonát, de mivel nagy része alapítványokban volt, örököseinek 19 milliárddal kell beérniük.
Két világcég született abból hetven éve, hogy Adolf és Rudolf összeveszett
Hetven éves lett a Puma sportszegyártó cég. A Dassler-testvérek két vállalatot tettek világhírűvé: az Adidast és a Pumát.
Vannak, akiknek még mindig óriási profitot termel a bitcoin
Először engedett betekintést számaiba a kriptodeviza-biznisz legjelentősebb, egyben leginkább titkolózó és legmegosztóbb vállalata, a Bitmain Technologies.
Bezúzták a Századvég kinyomtatott példányait, mégsem tudták eltüntetni
A keményedő médiapolitika része a Századvég szerkesztőinek kirúgása és a folyóirat legfrissebb számának bezúzása. A netre mégis felkerült az egész.
Dél-Korea Kim Dzsongun segítségével oldaná meg a munkaerőhiányt
Észak-Korea nagyon akarja a déliekkel a gazdasági együttműködést, ami nem is csoda, hiszen a csőd szélén állnak
Úgy tűnik, elindult a gellérthegyi sikló építése, de a főváros ezt titkolja
A közelmúlt egyik leglátványosabb budapesti beruházása lehet, de sok részlet egyelőre homályos és eddig szándékosan nem beszéltek róla.
Beteg gyerekeknek és állatoknak adtuk az 1 százalékok nagy részét
A kormányközeli alapítványok viszont ezúttal sem taroltak, úgy tűnik, az emberek többsége szerint ezeknek jut elég forrás máshonnan.
Hamarabb távozhat posztjáról Michael O'Leary, a Ryanair botrányos vezérigazgatója
Az is lehet, hogy csak marketingtrükk a vezérigazgató visszavonulásáról szóló hír. Egyébként is csak jövőre jár le Michael O'Leary szerződése.
Megújul a Blaha, hosszabb lesz a 3-as metró, de a biciklis fejlesztések elmaradnak
A 3-as metró bővítésének csak a tervezése 3 milliárdba kerül, a biciklis projektek pedig pont akkor buktak, amikor felmérték, hogy mennyire fontosak lennének.
Kövess minket Facebookon is!