Párt
Két oroszbarát pártot is eltiltottak az indulástól a moldovai választások előtt
A helyi hatóságok szerint illegális pártfinanszírozás gyanúja merült fel mindkét oroszbarát pártnál.
Elon Musk új pártja lehetetlennek tűnő feladat előtt áll
Elon Musk a világ leggazdagabb embere, de a Demokrata és a Republikánus Párt kétpártrendszerének megdöntéséhez a történelmi példák alapján tán a világ pénze is kevés.
A Momentum elnöksége támogatja, hogy ne induljon a párt a 2026-os választáson
A legutóbbi ülésen emellett foglaltak állást, de a végső döntést a június eleji küldöttgyűlésen hozza meg a teljes közösség.
Vogel Evelin többeket megkeresett, hogy pártot alapítana, de most inkább mégis pihenne kicsit
Magyar Péter volt barátnője a 444.hu-nak adott interjút, amiben beszélt arról is, mennyire kellemetlen neki, hogy most a Fidesszel összefüggésbe hozzák a személyét.
Magyar Péter: Hozzám ne csatlakozzanak a NER-ből kiugrók
Magyar a „NER funkcionáriusait” és a „levitézlett ellenzéki politikusokat” sem várja a mozgalmába.
Magyar Péter párttal, egyesülettel és ernyőszervezettel is készül a választásokra
Az egyesületet már bejegyezték, a szombati tüntetésen pedig az is kiderülhet, milyen párttal indul az EP-választáson.
Magyar Péter már a júniusi EP- és önkormányzati választáson is elindulna
Azt viszont viccnek tartja, hogy miniszterelnök legyen. Csak azzal a feltétellel kötne koalíciót a Fidesszel, ha nem Orbán a miniszterelnök.
Az Andrássy útra hívja az embereket Magyar Péter március 15-én
Zászlóbontás március idusán címmel tartja rendezvényét.
Publicus: A fideszesek több mint negyede elégedetlen azzal, ami az országban zajlik
Novemberhez képest nőtt az elégedetlenség az országban.
Új szabályokkal védenék meg a Balaton partját és a strandokat
A törvénytervezetet legkésőbb ősszel nyújtják be.









