Oktatás

RSS

A Belügyminisztérium szerint „fake news”, hogy a kis létszámú iskolák bezárását tervezi a kormány

„Fake news” – válaszolta tömören kérdéseinkre a sajtóosztály.

A Belügyminisztérium szerint az iskolaigazgatók dönthetik majd el, hogy melyik alsós tanár mit...

Már szakos tanárnak sem kell lenni ahhoz, hogy egy tanító tarthassa meg a felsősöknek az órákat.

Tanárbéremelés? Nesze semmi, fogd meg jól!

Ismét tanárok és diákok tüntettek az oktatás helyzete miatt. Egy felszólaló a kopasz államtitkárt gúnyolta, egy másik a belügyminisztert próbálta hipnotizálni. Volt, aki a januári béremelésről azt...

Az EU Horizont programjához nem férünk hozzá, hát elindítjuk a HU-rizont programot

– jelentette be Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára.

Csak pedagógiából nem érettségizhetnek a pedagógusnak készülő szakiskolások Csornán

A pedagógiai szakgimnáziumok nem alakultak át technikummá 2020-ban. Ennek már eddig is érezték a hátrányait, de most kiderült, hogy hiába készültek rá, négy év után mégsem érettségizhetnek a...

Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség

Egy adott tantárgyat eddig csak „a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett” tanító oktathatott.

Állami egyenruhával kísérleteznek a francia iskolákban

A diákok közti egyenlőtlenségeket fednék el, valamint az iskolai bántalmazás ellen tennének, de a kormány a vallásokhoz köthető ruhadarabokat is szeretné ezzel hatékonyabban távoltartani az oktatási...

Megjött a Brüsszeltől kizsarolt garancia, most már tényleg biztosan 32 százalékkal nő a tanárok...

Nagyon hosszú idő után a kormány elkezdte rendezni az oktatásban dolgozók béreit, de azok még így is elmaradnak majd a román tanárfizetésektől.

2231 pályakezdő pedagógus állt munkába idén, jóval kevesebben, mint ahányan a képzést elkezdték

Öt évvel korábban, 2018-ban közel tízezren kezdték el a pedagógusképzést.

Olyan kevés főállású tanár dolgozik Magyarországon, mint az utóbbi tíz évben soha

Csak az általános iskolai tanárok száma több mint ezerrel csökkent tavalyhoz képest.

Kövess minket Facebookon is!