Nyomozás

Nem találja a rendőrség a Neptun és a KRÉTA meghekkelőit, akik visszaéltek a Telex nevével
Tavaly áprilisban a közoktatási és a felsőoktatási tanulmányi rendszerben is furcsa üzenetek érkeztek, volt egyetem, ahol napokig elérhetetlen volt a Neptun. A rendőrség mindkét ügyben...
Injekciókat adott be és műtőkbe is bement az álorvos, a rendőrség kuruzslás miatt nyomoz
Orvoshallgatónak és egészségügyi dolgozónak adta ki magát, így jutott be több kórházba is.
Letartóztatták az emberkereskedelemmel gyanúsított férfit, akinek köze lehet Lakatos Márk ügyéhez
Egyelőre január közepéig szól a letartóztatása, ha bebizonyítják bűnösségét, akár 12 évet is kaphat.
Elhúznak Romániából a vizsgálat elől a választásban érintett influenszerek
Határátkelőkről, repülőgépekről posztolták, hogy „Viszlát!” és „Hiányzol!”.
A tanúk befolyásolása miatt új nyomozás indulhat Till Tamás ügyében
Utólag több tanú is elismerte, F. János vette rá őket arra, hogy hazudjanak a rendőröknek.
Till Tamás édesapja: Nem lehet felfogni, hogy valaki így meg tud úszni egy gyilkosságot
Till Mátyás azt mondta, hidegzuhanyként érte őket, hogy a rendőrség megtalálta a fiuk gyilkosát.
Huszonnégy év után megtalálta a rendőrség Till Tamás gyilkosát
F. János 2000 májusában 16 éves volt. Ő tett most vallomást az akkor 11 éves Till Tamás meggyilkolásáról, majd holttestének elrejtéséről. Büntethetősége mára elévült, szabadon távozhatott a...
Már gyanúsított is van a Telex munkáját kamera-ellenőrzéssel akadályozó rendőri intézkedés ügyében
A nyomozó ügyészség hivatali visszaélés miatt folytat büntetőeljárást, miután kollégáinkra rendőrt küldött a TEK, hogy ne tudják kérdezni Szijjártót.
Kövess minket Facebookon is!