Nobel-díj

Óriásplakáttal köszöntik Krasznahorkai Lászlót Ferencvárosban
24 órán keresztül ünnepelik majd a Nobel-díjas írót a NobelMobil 2025 rendezvényen.
Már Stockholmban várja a Nobel-díj átadóját Krasznahorkai László
Az író vasárnap délután öt órakor ünnepi beszédet mond, amit élőben is lehet majd követni.
Krasznahorkai: Magyarország egy olyan anya, aki iszik, verekszik, megver minket, mégis szeretem
A svéd állami televízió friss portréfilmjében a Nobel-díjas író azt mondja, a rendszerváltozás óta eljátszottuk a lehetőséget, hogy a hazánk élhető hely legyen.
Platós teherautó járja majd Budapest utcáit a Nobel-díj-átadó napján
A lassan haladó járműről Krasznahorkai László szövegei lesznek hallhatók az író felolvasásában.
Mi köze van az idei közgazdasági Nobel-díjnak a klímaváltozáshoz?
Az idén díjazott elméletek egyrészt lesöprik a 2018-ban még jutalmazott megközelítéseket, másrészt jelzik, hogy milyen közgazdasági gondolkodás lesz irányadó és szükséges a következő években.
Krasznahorkai Lászlót mélyen megindították a Dankó utcai olvasók
A nyilvános szerepléseket kerülő író hetedszer posztolt a Facebookon a Nobel-díj odaítélése óta.
Krasznahorkai László tiszteletére Nobel-hetet szervez a szülővárosa
December 6. és 12. között tizenegy ingyenes programmal ünneplik az írót Gyulán.
Nobel-díjasok, ha találkoznak: a svéd követségen járt Krasznahorkai László
Az író tiszteletére rendezett budapesti fogadás másik vendége Karikó Katalin biokémikus volt.
Bécsben 30 órás felolvasással ünneplik Krasznahorkai László Nobel-díját
A maratoni rendezvényhez bárki csatlakozhat hallgatóként vagy felolvasóként.
Kövess minket Facebookon is!