NAV

Éles licitverseny után adott el egy bezárt kórházat az állam
Eladta az egykori Árpád kórházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Az ingatlanra kiírt árverésen komoly licitháború alakult ki, végül bő másfélszeresére srófolták fel az árat.
Hétmilliárd forintot csaltak el, de rajtuk ütött a NAV
A hatóság végül 113 személyt gyanúsított meg, és több mint 30 ezer oldalnyi nyomozati anyagot készített. Most az ügyészség asztalán van az ügy.
Az kapja meg az anyáknak járó adókedvezményeket, aki kitölti ezeket a nyilatkozatokat
A kedvezmények nem járnak automatikusan, az érvényesítéshez adóelőleg-nyilatkozatot kell kitölteni.
NAV-osok és minisztériumi dolgozók feje fölül is eladott egy-egy irodaházat az állam
Az összesen 4,1 milliárdért értékesített két ingatlan egymás közvetlen közelében található, a Szent István Bazilikától pár perc sétára.
Százmilliókat kerestek azzal, hogy létrehozták az oringo.hu-t, majd elkezdték a nagyüzemi adócsalást
Egy búvárbolt feletti irodából irányították azt a számlagyárat, amely milliárdos nagyságrendben csalta az adót. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan.
Akár 280 ezres adójóváírást is kaphat, aki év végéig önkéntes nyugdíjpénztári számlát nyit
Idén összesen 70 milliárd forintnyi adót spóroltak meg azok, akik igénybe vették az adókedvezményt.
Karácsonyi vásárokon fog akciózni a NAV
A számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét és a foglalkoztatás szabályszerűségét is ellenőrizni fogják.
Külföldi áruszállítói hálózatra csapott le a NAV a Nagybani Piac közelében Budapesten
Többtonnányi ellenőrizetlen zöldséget és gyümölcsöt próbáltak eladni.
Sportrepülőket, hajókat és nagy értékű ingatlanokat is lefoglalt a NAV az áfacsalással gyanúsított...
A nyomozás során géppisztolyt és drogokat is találtak. Az ügyben tíz embert letartóztattak.
Kövess minket Facebookon is!