Egyre súlyosabb állítások kerülnek elő az ukrán pénzszállítók ügyében
Már a The Guardian is foglalkozik a március elején Magyarországon símaszkban, bilincsben előállított ukrán pénzszállítók ügyével: a brit lap ukrán nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva pénteken azt írta, az egyik pénzszállítónak beleegyezése nélkül injekciót adtak a magyar hatóságok. Horváth Lóránt, a pénzszállítók ügyvédje az ukránok beszámolója alapján ugyanezt állította a lapnak, illetve megkeresésünkre a Telexnek is.
Az ukrán pénzszállítók elleni, március elejei magyar hatósági akció még mélyebbre lökte a már eleve nagyon rossz állapotban lévő magyar–ukrán kapcsolatokat, az ügyben pedig újabb kérdéseket vetnek fel a The Guardian pénteki cikkének állításai.
Az ukrán külügy már korábban is azt állította, hogy a pénzszállítók egyikének, egy cukorbeteg férfinak a beleegyezése nélkül gyógyszert adtak be az őrizetbe vétel során. Az a verzió arról szólt, hogy a cukorbeteg férfinak speciális diétára és rendszeres gyógyszerbevitelre van szüksége – ezt az Oscsadbank a The Guardiannak is megerősítette –, az ukrán külügy szerint azonban a magyar hatóságok ezzel mindaddig nem foglalkoztak, amíg rosszul nem lett, és a férfi csak azután kapott orvosi segítséget, hogy elvesztette az eszméletét. A külügy szerint később „erőszakkal gyógyszert adtak be” neki, ami után a vércukorszintje hirtelen megemelkedett, magas lett a vérnyomása, ezért kórházba kellett vinni.
A The Guardian viszont a cikkében egy ennél súlyosabb részletet is állított névtelen ukrán nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva: az Ukrajnába való visszatérése utáni vérvétel alapján az egykor az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU-nál) dolgozó férfi nyugtatót kapott, a lap forrásai szerint azért, hogy „beszédesebb” legyen a kihallgatás során. A The Guardian ugyanakkor azt írta, nem látott erre utaló eredményeket, és nem tudta ellenőrizni ezeket az állításokat.
A cikkben lévő állításokkal kapcsolatban megkerestük az akcióban részt vevő Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A NAV sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a cikkben megjelent „képtelen állítás természetesen nem igaz. Határozottan cáfoljuk azt, hogy a NAV nem tartotta be az eljárási szabályokat vagy bármilyen módon megsértette volna a pénzszállítók jogait. Ezt igazolja az intézkedés végén felvett jegyzőkönyv is. Az abban foglaltakkal, az eljárás szabályszerű lefolytatásával a pénzszállítók egyetértettek, panasszal nem éltek.”
A férfiról pénteken Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója és a Vsquare hírlevél egyik szerkesztője írta meg a Vsquare-re négy, a műveletről részleteket ismerő forrása alapján, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok az ő titkosszolgálati hátterére hivatkozva indítottak kémelhárítási vizsgálatot, ami jogi alapot teremtett az ukrán banki konvoj hosszas megfigyelésére. Panyi forrásaira hivatkozva arról írt, hogy az ukrán pénzszállítók elfogása egy politikailag motivált titkosszolgálati akció volt, és a művelet célja az lehetett, hogy egy újabb konfliktust provokáljanak ki Ukrajnával az április 12-i választások előtt. Az újságíró forrásaitól úgy tudja, a műveletet Farkas Örs polgári titkosszolgálatok felügyeletéért felelős államtitkár tartotta kézben: Farkas a titkosszolgálatokat és a propagandát is felügyelő Rogán Antal egyik kulcsembere és államtitkára a Miniszterelnöki Kabinetirodában. Az újságíró forrásai szerint a magyar titkosszolgálatok legalább 2026 január elejétől figyelték a bank pénzszállítóinak rendszeres útjait Bécs és Ukrajna között.
A TEK és a NAV kommandósai március 5-én az M0-s egyik benzinkútjánál fogták el a hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát – az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán léptek így. Az ukránok ügyvédje és az ukrán Oscsadbank jogásza, illetve az osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók. A magyar kormány és propagandája néhány nappal később azt kezdte el kommunikálni, gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, illetve hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.



