Az ukrán Oscsadbank szerint meghamisították azt a videót, amit a NAV kirakott a pénzszállítókról

Reagált az ukrán Oscsadbank a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményére, amelyben azt állították, hogy kizárólag frissen nyomtatott euró és dollár volt azokban a pénzszállító autókban, amiket március elején megállítottak a TEK kommandósai Magyarországon. A NAV ehhez egy videót is közzétett, amin az látható, hogy egy vécében valaki papírokat tölt ki jó hangulatban. A NAV ehhez képest úgy fogalmaz, hogy „a felvételen a gyanú szerint a pénzszállításokat felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy a szállítás során egy benzinkút mellékhelyiségében dokumentumokat hamisít, társai pedig korrupciós pénzről beszélnek”.

Az ukrán bank szerint a NAV közleménye megerősíti, hogy az Oscsadbank által szállított bankjegyek újak, nemrég nyomtatottak, és nem voltak forgalomban. Mint írták, ez teljes mértékben megfelel a bank jogszerű tevékenységének, amely készpénz-valuta szállítását végzi Ukrajnába az osztrák Raiffeisen Bankkal kötött nemzetközi megállapodás alapján.

Az ukrán bank állítása szerint a felvételt feltehetően az egyik, Magyarországon feltartóztatott pénzszállító munkatárs mobiltelefonjáról szerezték meg. „A NAV szerint a feltartóztatott ukrán állampolgárok tanúi státuszban vannak. Ugyanakkor az intézkedés óta eltelt közel egy hónap során a nyomozó hatóság nem adott választ a vagyon visszatartásának jogalapjára vonatkozó számos megkeresésre – ideértve az egyik pénzszállító mobiltelefonját, valamint az azon található adatokhoz való hozzáférést is” – olvasható az ukrán bank jogi képviseletét ellátó dr. Horváth Lóránt Facebook-oldalán.

Azt írta az Oscsadbank, hogy e körülmények között a bank álláspontja szerint a mobiltelefon lefoglalása, annak további visszatartása, valamint a tartalmához való hozzáférés jogellenes. „Ennek megfelelően az eszközről származó videó közzététele is jogellenes” – fogalmaztak a közleményben.

Az Oscsadbank hivatalosan közölte, hogy a közzétett videót meghamisították, a felvétel pedig a pénzszállító csoport tagjainak beszélgetését tartalmazza. „A magyar közönség számára történő publikáláskor magyar feliratokat adtak hozzá, amelyekbe egy olyan – a hanganyagban nem szereplő – kifejezést illesztettek be, hogy »korrupciós pénz«. A NAV következtetései, amelyek a videót az Oschadbank pénzeszközeinek jogellenes visszatartásával kapcsolják össze, kifejezetten ezen mesterségesen hozzáadott kifejezésen alapulnak” – írták.

Közleményében az ukrán bank ismertette a videó körülményeit. Mint írták, a videó archív felvétel, ami évekkel ezelőtt készült egy Bécs közeli pihenőhelyen. Szerintük az útközbeni dokumentumnyomtatás bevett gyakorlat a banknál, mivel a csoport már azelőtt elindul, hogy a partnerük előkészítette volna a készpénzt. „Minden pénzszállító járművünk mobil irodával van felszerelve, amely laptopot és nyomtatót is tartalmaz; a működéshez az autók STARLINK internetkapcsolattal és inverterrel vannak ellátva” – írták.

A bank szerint a pénzszállító invertere meghibásodott az út során, ezért a csoport kénytelen volt egy parkolóban elektromos hálózathoz csatlakozni a dokumentumok kinyomtatásához. Mint írták, a kinyomtatott dokumentumcsomag tartalmazta a CMR-t, csomagolási listát, számlát és jegyet, a csoportvezető aláírását pedig bélyegző hitelesítette. Az Oscsadbank szerint megfelelően dokumentálták a folyamatokat, és bekerült az Európai Unió, valamint Ukrajna vámhatóságainak rendszerébe. „A videón szereplő dokumentumok eredeti példányai rendelkezésre állnak, és tartalmazzák a magyar és ukrán vámhatóságok bélyegzőit” – tették hozzá.

Az Oscsadbank közleményéről megkérdeztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, ha érdemben reagálnak, beszámolunk róla.

A TEK kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán cselekedtek így. Az ukrán pénzszállítók ügyvédje később egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a rajtaütésen – a jegyzőkönyvvel szemben – csak a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben.

Az ukránok ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán Oscsadbank jogásza, illetve a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók.

A magyar kormány és propagandája néhány nappal később azt kezdte el kommunikálni, gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, illetve hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.

Laczó Adrienn, a pénzszállítókat védő ügyvédi iroda, a dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda egyik partnere korábban a Telexnek azt mondta: fordított símaszkban, bilincsben vitték el az ukrán pénzszállítókat a magyar hatóságok.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!