Munka
Semmiképpen ne dolgozzon a nyaralás alatt, aki nem az önuralom nagymestere
Aki nem képes átcímkézni magában az időt, annak biztosan kárára válik a munkaidőn kívüli munka, és ez a foglalkoztatójának sem jó.
Boldogabbak lettek a havi 560 eurót kapó finn munkanélküliek, de nem ez volt a kísérlet célja
Megjelent a végső, részletes jelentés a két évig tartó finn alapjövedelmi kísérletről. Az emberek boldogabbak lettek, de a munkaerőpiacra nem tudtak jobban visszatérni.
„Ha munka van, minden van” – és ebbe Magyarországon a dolgozói szegénység is belefér
Jelentősen csökkent a szegénység a teljes népességben, de a dolgozó szegények aránya nagyot nőtt. Ez nem független attól, hogy az állam a szegényektől a gazdagok felé osztja újra a forrásokat.
„Napi szinten megköszönik a munkánkat” – közlekedésben dolgozók meséltek a járványhelyzetről
A horrorsztorik ellenére az emberek többsége fegyelmezetten alkalmazkodik a kialakult helyzethez.
Olyan, mintha szó szerint a kénköves pokolban lenne a munkahelyed
Az indonéziai kénbányászok joggal pályázhatnának a világ legrosszabb munkahelye címére.
Erről beszélt mindenki, de egy év után úgy tűnik, a cégek nem kaptak rá a túlóratörvényre
A hároméves munkaidőkeretet összesen egy cég vezette be a szakszervezetek beszámolója alapján. 400 órás túlóra van, de ezt sem viszik túlzásba a cégek, és a kényszerítés ellen is garanciákat kaptak...
A 40 órás munkahét csak az ipari forradalom rabszolgatartó rendszerének enyhébb formája
Miután sokszor bebizonyosodott, hogy kevesebbet dolgozni hatékonyabb, érdemes a kérdést történeti és pszichológiai összefüggésbe is helyezni.
Aránytalanul a nőkre hárulnak az agyzsibbasztó feladatok
A kis erőfeszítéssel járó adminisztratív munkát a csoportok hajlamosak a női tagokra bízni, de vajon kapnak-e így szerepet a fontos feladatokban is?
A most 15 éves magyarok 34 évet fognak dolgozni, a svédek 42-őt
Az ezredforduló óta jelentősen nőtt a várható munkás évek száma, de még így is jóval kevesebb, mint az unió északi és nyugati államaiban.
Embertelenebbek lesznek a helyi vállalkozók, ha sok multi jelenik meg egy országban
Olyan felmérés jelent meg, amely ugyan mexikói adatokat dolgoz fel, de a következtetések jó része Kelet-Európára is érvényesnek tűnik.









