Mérgezés

A hivatalos szakvélemény szerint is a Breaking Badből ismert szer okozta egy olasz nő és 15 éves...
A nyomozók figyelmének középpontjába most a nő nagykorú lánya került, aki túlélte a végzetes karácsonyi vacsorát, mert a barátaival ment pizzázni.
Az álmennyezet felett halmokban állt a fekete por – itt vannak a Samsungból kiszivárgott...
Súlyos technikai problémák, igénytelenség és a rendkívül laza hatósági kontroll vezetett ahhoz, hogy a gödi Samsung sok dolgozója éveken keresztül rákkeltő anyagokkal teli levegőben végezte a...
Tárkányi Zsolt posztolt egy jegyzőkönyvet, ami szerint mérgezés léphetett fel a CATL-akkugyár...
A CATL korábban azzal zárta a belső vizsgálatot, hogy nem történt mérgezés.
Részletesen beszélt a CATL Debrecen gyárában dolgozó nő arról, szerinte hogyan került kapcsolatba...
A nőhöz mentőt hívtak, kórházba szállították. A CATL és az illetékes kormányhivatal is vizsgálatot indított az ügyben.
Trumpék később még elővehetik Navalnij megmérgezését, most inkább a tárgyalást helyezik előtérbe...
Amerikai–ukrán megbeszélést tartottak csütörtökön Genfben, Zelenszkij szerint március elején lehet háromoldalú tárgyalás az oroszokkal. A Trump-kormány vélhetően az eredmény reményében maradt távol...
444: Robbanások, mérgezések is történtek a gödi Samsung-gyárban
A lap birtokába került a Samsung volt középvezetője által készített feljegyzés, ami súlyos szennyeződésekről is ír.
Kiürítettek egy mezőkövesdi iskolát, mert szúrós szagtól lettek rosszul a diákok
A szakemberek speciális műszerekkel vizsgálják át a Szent László Gimnáziumot.
A Kreml elutasítja, hogy az oroszok mérgezték volna meg Navalnijt
Öt európai ország azt állítja, a két évvel ezelőtt meghalt orosz politikai foglyot egy nyílméregbéka toxinjával ölték meg.
A NAIH szerint törvénytelenül titkolja a Kormányhivatal, mit mértek a Samsung-gyár tetején...
A Pest Vármegyei Kormányhivatal megtagadta a jegyzőkönyv átadását Tordai Bencének, az Adatvédelmi Hatóság most 30 napot adott nekik.
Zelenszkij: Próbálok nem gondolni Putyin mérgezéses terveire, különben csak erre gondolnék
Az ukrán elnök arra reagált, hogy szombaton öt európai ország közölte: Oroszország nyílméregbéka toxinjával ölte meg a két évvel ezelőtt meghalt Alekszej Navalnijt.
Kövess minket Facebookon is!