Részletesen beszélt a CATL Debrecen gyárában dolgozó nő arról, szerinte hogyan került kapcsolatba mérgező gázokkal

Részletes videót tett közzé a Tisza Párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt, amelyen a CATL debreceni akkumulátorgyárában dolgozó nő eltorzított hangon arról számol be, február közepén mérgezést szenvedett a gyárban, miután állítása szerint olyan munkát végeztettek vele, amihez nem rendelkezett képesítéssel.

Tárkányi a videó rövidebb verzióját már szombaton közzétette, ezután a CATL közölte, vizsgálatot indított a sajtóban megjelent hírek kapcsán.

A nő a videóban azt mondta, tavaly október eleje óta dolgozik a gyárban „operátor, betöltő” munkakörben. Munkába állás előtt elméleti és munkavédelmi oktatást is kapott, gyakorlati vizsgát kellett tennie, ezzel állítása szerint csak a fenti munkakört végezhette el. Február 13-án azonban azt az utasítást kapták, hogy a betöltésről legalább egy ember menjen át a “rework”-re. Ez a dolgozó szerint egy olyan zárt helyiség, ahol az NG, azaz a nem megfelelő akkumulátor-cellákat tárolják. Itt lett rosszul ő is, és egy másik munkatársa is. Elmondása szerint "szédültem, úgy éreztem magam, mint aki be van rúgva, zsibbadtak a kezeim, a szám, a nyelvem, megégett a szemem. Állítása szerint később még rosszabbul lett, el is ájult, a kollégái később azt mondták neki, reszketett, félrebeszélt, elvesztette az eszméletét.

A nő állítása szerint azután lett rosszul, hogy egy olyan cellát fogott meg, amiről hiányzott a póluskimenet, így a cella belsejében található gázok, vegyületek kiszivárogtak. Amikor ezt észlelték, behívták a műszakvezetőt és egy kínai munkairányítót is, aki a nő szerint megerősítette, hogy a cellát a mérgező gázok szivárgása miatt azonnal el kell zárni. Ezt meg is tették, a nő állítása szerint ezután a katasztrófavédelmet is riasztották.

A nőhöz mentőt hívtak, és kórházba szállították, a videóban bemutatott zárójelentésében az áll, a nő a mentőknek azt mondta, több órán át lélegezte be a mérgező gázokat.

Arra a kérdésre, milyen munkavédelmi felszerelést viselt, amikor az eset történt, a nő azt válaszolta, nem tudja, milyen felszerelést kell viselni abban a helyiségben, ő csak bement. A videóban azt mondta, a sérült cellához kesztyűvel nyúlt, de azon keresztül is érezte, hogy éget.

A szombati hírre, hogy a CATL Debrecen vizsgálatot indított a debreceni akkumulátorgyárában az esettel kapcsolatban, a Miniszterelnökségi Sajtóiroda is reagált, azt írták, „Magyarországon a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni – kicsi vagy nagy, magyar vagy külföldi cégeknek egyaránt. A hatóságok minden szabálytalanságot kivizsgálnak és ha bármely híresztelés bármilyen munkavédelmi szabály megsértéséről igaznak bizonyul, szigorú büntetéseket szabnak ki”.

Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a CATL-nak, az illetékes kormányhivatalnak, a kórháznak és a katasztrófavédelemnek is.

Cikkünk megjelenése után a Hajdú-Bihar vármegyei kormányhivatal közölte: "A sajtóban megjelent, a CATL gyárban – az állítások szerint hetekkel ezelőtt – történt esettel kapcsolatban a munkavédelmi hatósághoz nem érkezett sem jelzés, sem bejelentés sem dolgozótól, sem munkáltatótól, sem pedig az esetről információkkal rendelkező más személytől.

Ennek ellenére, mivel a mai napon az egyik közösségi médiafelületen megjelent az esettel összefüggésben egy videó, azt a munkavédelmi hatóság bejelentésnek tekinti és haladéktalanul megkezdi annak vizsgálatát".

A magyarországi akkumulátorgyártással már korábban is részletesen foglalkoztunk a Telexen, Samsung gödi gyárának szabálytalanságairól már 2022-ben megjelentek hírek, 2023 elején a Telexen is sokat foglalkoztunk ezzel. A téma akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor idén február elején részletesen feltártuk a gyáron belüli mérgezéseket, és azt, hogy a kormány hogyan kezelte ezt a problémát abban az időszakban.

Cikkünk megjelenése után Magyar arról írt a Facebookon, hogy ami Gödön volt, az az Orbán-rendszer lényege. „Korrupció, titkosszolgálat, a sajtó elhallgattatása, gazdasági migránsok behozatala, százmilliárdos támogatás olyan beruházásra, amelynél magyarokat rákkeltő anyagokkal mérgeztek, a Dunakanyar vízbázisának veszélyeztetése, Mészáros-beruházás és a külföldi cégeknek való behódolás” – sorolta.

Miután a cikkünkben leírt eseményeket Orbán Viktor „kamuügynek” nevezte, Magyar közzétett egy videót, amelyről azt állította, hogy 2018-ban a Samsung gödi gyárában készült. A videóban az látszik, ahogy egy gyártósor fölött felrobban és leszakad valami, valószínűleg a szellőzőrendszer.

Az ügyet kirobbantó cikkünket itt lehet elolvasni.

Cikkünket utólag frissítettük a kormányhivatal válaszával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!