Vizsgálatot indított a CATL Debrecen, miután a Tisza Párt képviselőjelöltje egy mérgezésről szóló videót posztolt
„A CATL Debrecen vizsgálatot indított a sajtóban megjelent hírek kapcsán, ami jelenleg még zajlik. A fejleményeiről tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot. A szükséges bejelentéseket megtesszük a hatóságoknak és a kivizsgálás kapcsán mindenben együttműködünk” – közölte a CATL Debrecen szombaton, néhány órával azután, hogy a Tisza Párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje arról posztolt a Facebookon, hogy információi szerint legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány napja az egyik debreceni akkumulátorgyárban.
Tárkányi Zsolt egy rövid videót posztolt, amiben egy nő eltorzított hangon részletesen beszél arról, hogy mit tapasztalt, milyen tünetei voltak, többek között arról beszél, hogy gázok, vegyületek szivárogtak a gyárban, amitől ő reszketni kezdett, majd el is ájult. A videóhoz azt írták, hogy további részleteket is közölnek még az esetről.
A videó megjelenése után kérdéseket küldtünk a debreceni CATL gyárnak, hogy megtudjuk, a gyárban történt-e az eset, és ha igen, hogyan kommentálják azt. Ezután adták ki a fenti közleményt arról, hogy vizsgálatot indítanak.
A magyarországi akkumulátorgyártással már korábban is részletesen foglalkoztunk a Telexen, Samsung gödi gyárának szabálytalanságairól már 2022-ben megjelentek hírek, 2023 elején a Telexen is sokat foglalkoztunk ezzel. A téma akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor idén február elején részletesen feltártuk a gyáron belüli mérgezéseket, és azt, hogy a kormány hogyan kezelte ezt a problémát abban az időszakban.
Cikkünk megjelenése után Magyar arról írt a Facebookon, hogy ami Gödön volt, az az Orbán-rendszer lényege. „Korrupció, titkosszolgálat, a sajtó elhallgattatása, gazdasági migránsok behozatala, százmilliárdos támogatás olyan beruházásra, amelynél magyarokat rákkeltő anyagokkal mérgeztek, a Dunakanyar vízbázisának veszélyeztetése, Mészáros-beruházás és a külföldi cégeknek való behódolás” – sorolta.
Miután a cikkünkben leírt eseményeket Orbán Viktor „kamuügynek” nevezte, Magyar közzétett egy videót, amelyről azt állította, hogy 2018-ban a Samsung gödi gyárában készült. A videóban az látszik, ahogy egy gyártósor fölött felrobban és leszakad valami, valószínűleg a szellőzőrendszer.
Az ügyet kirobbantó cikkünket itt lehet elolvasni.



