444: Robbanások, mérgezések is történtek a gödi Samsung-gyárban
Robbanás történt 2017 második felében vagy 2018 első felében a gödi Samsung-gyárban, írta további súlyos megállapításokkal együtt cikkében a 444 a lap birtokába került összefoglalóra hivatkozva. A dokumentumot a vállalat egy korábbi középvezetője készítette, már a cégtől való távozása után. A feljegyzés hitelességét két, egymástól független forrás is megerősítette.
Az akkugyár történetének fontos állomása volt, amikor 2017 tavaszán beüzemelték az 1-1 kódjelű katódgyártósort. Az akkugyártásban anód- és katódgyártási folyamatok vannak, hasonló technológiai alapon, de a katód gyártása a felhasznált anyagok miatt sokkal veszélyesebb az emberi egészségre és a környezetre is – írja a lap. Ezen a gyártósoron a dokumentum szerint kevesebb mint egy évvel az üzembe helyezés után robbanás történt, amikor az NMP-oldószer kritikus szinten lévő koncentrátuma egy azonosítatlan eredetű szikra hatására belobbant.
A gyár egyik volt dolgozója azt mondta a 444-nek, hogy ez a robbanás látható azon a felvételen, amit Magyar Péter hozott nyilvánosságra pár napja. A robbanást a biztonsági kamera rögzíthette, a felvétel egy tárhelyre került, innen vehették fel dolgozók mobiltelefonnal, ezért hallatszik kommentár a nyilvánosságra hozott videón.
A robbanás után akkora tűz keletkezett, hogy két szinten a mennyezet is beszakadt, ennek ellenére nem sérült meg senki.
A cikkben részletesen olvashatnak az esetről, illetve arról, hogy
- a balesetben NMP párolgott ki a levegőbe,
- a helyreállítás sem volt tökéletes,
- az anyagból rendszeresen került a csatornahálózatba is,
- többször előfordult úgynevezett túlnyomásos NMP-robbanás is,
- nitrogénvédőgáz-mérgezés történt az üzemben 2018-ban,
- 2021-ben egy baleset következtében meghalt egy dolgozó,
- komoly szennyeződést okozott a Samsung két gyártási helyén a nikkel és több más fémvegyület is, és hogy
- ezek ellenére mennyire „rugalmasan” kezelték a problémát a cégnél.
A Samsung gödi gyárában elszabadult mérgező porokról ebben a cikkben írtunk részletesen. A gödi Samsung-gyárról szóló tényfeltáró cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy 2023 tavaszán olyan titkosszolgálati jelentés került a miniszterekhez, amely szerint az akkugyárban a korábban ismertnél jóval súlyosabb mérgezések történtek. Volt olyan dolgozó, akit a határértéket 510-szeresen meghaladó rákkeltő vegyi anyag belégzésének tettek ki. Az akkori kormányülésen több miniszter, köztük Rogán Antal a gyár működésének felfüggesztése mellett érvelt, míg Szijjártó Péter a bezárás ellen lobbizott.