Matematika

A csodagyerek, aki ugyan 16 évesen már végzett a Harvardon, mégsem lett tudományos világsztár
William James Sidis háromévesen már írt-olvasott és két nyelven beszélt, de ez csak a kezdet volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy könnyen megtalálta a helyét a felnőttek világában.
A matektanításba is beszállna a Duolingo
Az alkalmazással az általános iskolás gyerekeknek segítenének, és a nyelvtanulós apphoz hasonlóan ingyenes lenne.
Ez is olimpia, de nem Tokió, ráadásul magyar sikerekről fog olvasni, aki kattint
Ha még mindig nem kattintott: rengeteg érmet szereztek a diákolimpikonok.
Sokkal többet kellene társasjátékozni a gyerekekkel, otthon és az iskolában is
A szegényebb családok gyerekeinek már egész korán is sokat segíthetne abban, hogy ne kezdjék hátrányból az iskolát.
A véletlen azt jelenti, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy az természetes
Szemerédi Endrének gyerekként még az Aranycsapat tagjai rúgták vissza a labdát, aztán világhírű tudós lett. Nyolcvanévesen is matematikai problémákon töri a fejét, idén ő kapta a Neumann professzori...
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: Gerőcs és Csapodi tanár úr mutatja meg az eredményeket
A középszintű feladatsor első részében 12 egyszerűbb feladat volt. A második részben bonyolultabb kérdések következtek, amelyek közül választani is lehetett. Jégkorongbajnokság, Balaton-átúszás és...
Ma a matekérettségi megoldásai a Telexen, addig tegyen egy próbát, meg tudna-e oldani néhány...
Kedden délután Gerőcs László és Csapodi Csaba tanárok mutatják be a kamerák előtt a középszintű matematika írásbeli helyes megoldásait.
Hétfőtől az érettségi feladatok megoldásai a Telexen
Kiváló tanárok videókon ismertetik majd a középszintű magyar, történelem és matek írásbeli megoldásait.
Kövess minket Facebookon is!