Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Százmilliárdos osztalék kivonása után ajánl 4 százalékos béremelést dolgozóinak a reptér
A szakszervezetek szerint folyamatosan nő a dolgozók munkaterhelése és nyomottak a bérek, a Budapest Airport szerint felkészültek a nyári szezonra.
Megcsonkíthatták a reptéri vasút legalább nyolc éve fiókban heverő tervét
Így is 400 milliárdba kerülne a fejlesztés, és az igazi újdonság csak az, hogy koncessziós szerződésben épülne meg, és „Brüsszel is tud róla”.
Nagy Márton bejelentette, hogy gyorsvasutat és egy új cargo repülőteret építenek Ferihegyre
Mindkét projekt koncessziós formában valósulna meg, a pályázatokat fél éven belül kiírhatják.
Nagy Márton jókora csúsztatással bizonygatja, mennyire jó üzlet volt a budapesti reptér megvásárlása
Rekordévet zárt a Budapest Airport, de trükköztek egyet, hogy még jobbnak tűnjön az eredmény.
Májustól sűrűbben közlekedik a reptéri 100E expressz busz
A BKK készül a négynapos hétvégén várható nagyobb forgalomra.
Világháborús légibombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
A 2-es terminál közelében lévő parkoló felújítása közben bukkantak a hat robbanóeszközre.
Sztrájk előtti egyeztetést kezdeményeztek a reptéri szakszervezetek
A cél, hogy javítsák a Budapest Airport dolgozóinak béreit és munkakörülményeit, az eddigi tárgyalások eredménytelenül zárultak.
Kedden fel-alá furikázik Budapesten egy delegáció, ez nem sok jót ígér
Még a reptéri busz is megáll 30-40 percre, de máshova sem lesz leányálom eljutni.
Az USA legnagyobb városaiba indulhatnak közvetlen járatok Budapestről
Észak-amerikai, indiai és délkelet-ázsiai közvetlen járatokról folytatnak előrehaladott tárgyalásokat a Budapest Airportnál. A Budapest-Kuvait járat már biztos.
Kövess minket Facebookon is!