El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Kedden fel-alá furikázik Budapesten egy delegáció, ez nem sok jót ígér

2025. február 17. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

375

Kedden egész nap és szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Mindkét napon reggel 8.30 és 9.30 között lezárások várhatóak a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és az M4-es autóút-M0-s autóút-M3-as autópálya-Kós Károly sétány-Andrássy út útvonalon, kedden délelőtt a Hősök tere környékén, valamint a nap folyamán több alkalommal a Belvárosban és a budai Várban, továbbá szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga környékén.

A korlátozások a BKK járatait, egyebek mellett a kisföldalatti, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 210-es autóbuszok, valamint számos trolibusz közlekedését is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni..

A BKK a 2-es, a 3-as és a 4-es metrók igénybevételét ajánlja, illetve kéri, hogy akinek a repülőgépe kedden vagy szerdán az említett időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról, tekintettel arra, hogy

a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető utat ezekben az időszakokban 30-40 percre lezárják, ezért az oda közlekedő buszjáratok, a 100E és a 200E sem tudják megközelíteni.

A közösségi közlekedésről ezen az oldalon, a közúti lezárásokról pedig itt és a rendőrség honlapján találhatók részletes információk.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 401,70 Ft
USD 371,35 Ft
További élő árfolyamok!