Lázár János

Lázár János arról beszélt, hogy a Mi Hazánknak és a Fidesznek össze kell fognia
A miniszter szuverenitáspárti politikusoknak tartja Toroczkai Lászlóékat, bár elmondta azt is, miben nem értenek egyet.
Orbán Viktor országjárása már csak arról szól, hogy mennyire hangosan tudják kifütyülni az...
Sajátos koreográfiája alakult ki a miniszterelnök gyűléseinek: megjelennek a fütyülő, bekiabáló ellentüntetők, akiket egy láthatóan utasításra dolgozó ellenskandáló csapat próbál túlordítani....
Egyszerre zúgott a Mocskos Fidesz! és a Hajrá Fidesz! Orbán kecskeméti gyűlése alatt
Kecskeméten is ellenzéki tüntetők várták Orbán Viktort. A skandálásukat egy tízfős csoport próbálta semlegesíteni, de Orbán Viktor így is hallotta, amit kiabálnak.
„Nagyon jólesett kimondani azt, hogy mocskos Fidesz” – Orbán Viktor Hódmezővásárhelyre ment...
Sokan azért mentek ki Orbán Viktor hódmezővásárhelyi országjárására, mert abban reménykednek, hogy utoljára látták miniszterelnökként. Az ellentüntetők nem voltak szervezettek, de csak két szegedi...
Tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök többször is üzent a...
A miniszterelnök szerint száz tiszás hangoskodott a gyűlésen, de ők bezzeg 3 ezren voltak.
Lázár János tiszás provokációt képzelt Miskolcra, és legyőzte
Valójában kimondottan kedélyesen feleselgettek egymásnak a kifejezetten spontánnak tűnő ellentüntetők és Orbán hívei a miniszterelnök országjárásának miskolci állomásán. A Szent István téren nem a...
A Fidesz kampányrendezvényén jelentett be közös miskolci és borsodi bérletet Lázár János
A miniszter az ő saját ajándékaként hivatkozott arra, hogy a miskolci tömegközlekedési eszközökön elfogadják a MÁV-Volán vármegyei bérleteit, és a miskolciak is az egész megyében ingyen utazhatnak a...
Lázár szerint ők vannak többen, ezt a Békemeneten is megszámolta
Törökszentmiklóson beszélt arról is, hogy a Mi Hazánkkal egyetért a pedofilok kivégzésében, de abban nem, hogy ki kell lépni az EU-ból és a NATO-ból.
Vitézy Dávid: Leállította Lázár János a csepeli és a ráckevei HÉV fejlesztését
A volt közlekedési államtitkár szerint így nemcsak végleg lezártak egy három éve leállított projektet, de a következő kormány is nehezen folytatja majd a munkát.
Kövess minket Facebookon is!