Húszmillió forintból készült a nagy-magyarországos virágágyás Somoskőújfaluban
Ez a Nemzeti Összetartozás Emlékművének része.
Már 34 gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési...
Az országszerte tizenhét helyszínen végrehajtott csütörtöki akcióban nyolcvan rendőr és ügyész vett részt. Ezúttal kilenc ember hallgattak ki gyanúsítottként.
Nem vizsgálja a Közbeszerzési Hatóság, miért nyeri az összes pályázatot ugyanaz a három cég egy...
Megpróbáltuk megtudni, melyik településről van szó, és foglalkozik-e bármelyik állami intézmény az üggyel.
A Von der Leyen-ügy: nyélbe lehet ütni egy több tízmilliárd eurós vakcinabeszerzést sms-ben?
A magyar kormányközeli média hadjáratot indított Ursula von der Leyen ellen, és az Európai Bizottság elnöke valóban megkérdőjelezhető módon járt el, amikor a vakcinákról egyeztetett a Pfizer...
Négymilliárd forintnyi ingatlanvagyonától válna meg a fideszes vezetésű Belváros
Korábban több értékes ingatlan is Fidesz-közeli szereplőkhöz jutott, kérdés, most kik tudnak megfelelni a szűkre szabott pályázati lehetőségeknek.
Horváth Csaba részletes vallomásban írta meg az ügyészségnek, miért hazugság szerinte a korrupciós...
Amellett, hogy mindent tagad, leírja, milyen volt a kapcsolata Fuzik Zsolttal, és hogy milyen belsős fideszes információkat kapott tőle.
Felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát az Országgyűlés
A zuglói egyéni országgyűlési képviselőt korrupciós gyanúk miatt kérte ki a Legfőbb Ügyészség.
Abramovics lemondott a Chelsea irányításáról
Az oligarchát nem csak a Putyinnal való bizalmi viszonya, hanem egy brit belügyminisztériumi jelentés miatt is támadták.
Horváth Csaba: Semmilyen volt helyi politikussal, semmilyen cselekményben nem vettem részt
Zugló szocialista polgármestere még délután megjelent a Központi Nyomozó Főügyészségen, és panasszal élt a gyanúsításával szemben. Az ATV-ben azt is elmesélte, hogyan zajlott a házkutatás otthonában.
Elismerte a Fővárosi Törvényszék elnöke, hogy fogadta Schadl Györgyöt
Persze csak egy zárt, bírósági fórumon, de a Tatár-Kis Péter rövid magyarázkodó közleményéről készült fotó a 444.hu-hoz is eljutott.
Kövess minket Facebookon is!