RSS
A problémás közbeszerzésben a Miniszterelnökség épp olyan közbeszerzési szakértőket keresett, akik a közbeszerzések szabályosságát vizsgálták volna.
A „fideszes orkok” leleplezését ígérő filmrendező pénteken posztolt ki egy levelet, melynek tartalmát nem ellenőrizte, és amelyről nehéz megmondani, hogy mit akar bizonyítani.
Ez a Nemzeti Összetartozás Emlékművének része.
Az országszerte tizenhét helyszínen végrehajtott csütörtöki akcióban nyolcvan rendőr és ügyész vett részt. Ezúttal kilenc ember hallgattak ki gyanúsítottként.
Megpróbáltuk megtudni, melyik településről van szó, és foglalkozik-e bármelyik állami intézmény az üggyel.
A magyar kormányközeli média hadjáratot indított Ursula von der Leyen ellen, és az Európai Bizottság elnöke valóban megkérdőjelezhető módon járt el, amikor a vakcinákról egyeztetett a Pfizer...
Korábban több értékes ingatlan is Fidesz-közeli szereplőkhöz jutott, kérdés, most kik tudnak megfelelni a szűkre szabott pályázati lehetőségeknek.
Amellett, hogy mindent tagad, leírja, milyen volt a kapcsolata Fuzik Zsolttal, és hogy milyen belsős fideszes információkat kapott tőle.
A zuglói egyéni országgyűlési képviselőt korrupciós gyanúk miatt kérte ki a Legfőbb Ügyészség.
Az oligarchát nem csak a Putyinnal való bizalmi viszonya, hanem egy brit belügyminisztériumi jelentés miatt is támadták.