Koncert

Kiálltak a tüntető diákok mellett, ezért a kormány ellehetetleníti a szerb Exit fesztivált
A szervezők szerint a nyilvános kiállásuk óta a szerb állam elvágta őket a közfinanszírozástól, és több szponzort is visszavonulásra kényszerítettek, ezért utoljára rendezik meg a fesztivált.
Duplázik Azahriah az MVM Dome-ban, mert az első koncertre már elfogytak a jegyek
Az első napra azok vehettek jegyet egy akció keretében, akik vásároltak az Azahriah-repoharakból.
„Mostanában divatos a színpadról üzengetni” – a Tankcsapda frontembere is reagált a zenészek...
Lukács László szerint ha már más közös platform nincs, legalább a Tankcsapda legyen az, a céljuk pedig az emberek összehozása, nem a szétválasztás.
Megdobálták Győzike zenekarát szegedi fellépésükön
A Romantic egy fesztiválon lépett fel, ahol egyszer csak poharakat kezdtek rájuk hajigálni a közönségből, amire Völgyi Zsuzsi, a trió egyik tagja ki is akadt.
Sok gyerek lett rosszul a hőségben az emléknapra szervezett koncerten
A Margitszigeten tartottak iskolásoknak emlékműsort szerdán, a tűző napot sok diák rosszul viselte.
Caramel és Kiss Tibi után ByeAlex is felszólalt a megosztottság ellen
Szombati koncertjén egy „nagyon-nagyon rossz ideológiáról” beszélt. Újra szabad embereket akar látni Magyarországon, és „aki ezt nem tudja nekünk nyújtani, annak viszlát”.
Ősszel újra Budapesten koncertezik a Shame
A brexit utáni brit gitárzenei hullám egyik legizgalmasabb zenekara utoljára 2023-ban lépett fel Magyarországon.
Ősszel újra koncertezik Azahriah
Október 17-én lép fel a budapesti MVM Dome-ban.
Gyula fideszes polgármestere szerint aggasztó és a hetvenes éveket idézi, ahogy Pogány Indulót...
Pogány Induló a hétvégén Gyulán koncertezett, ahol a beszámolók szerint zúgott a „mocskos Fidesz!”. A polgármester szerint azonban nem politikai alapon kell előadókat hívni a városi rendezvényekre.
Egy esztergomi Michelin-csillagos étterem fogja etetni Jennifer Lopezt
A magyarországi koncertet szervező iroda tulajdonosa azt mondta, járt korábban néhány Michelin-csillagos étteremben, de amit ezen a családias hangulatú helyen tapasztalt, az mindet felülmúlta.
Kövess minket Facebookon is!