Kisvárda

RSS

Bakteriális fertőzést kapott a kisvárdai stadion gyepszőnyege

Néhány éve a felcsúti pályával is ez történt.

Padlógázzal tolatva elütött egy nőt és egy gyereket, majd kiszállt az autóból és elsétált

A rendőrség szerint a sofőr ittas lehetett, a 8 éves fiú intenzív osztályra került.

A Kecskemét legyőzte a Kisvárdát is, első szezonjában ezüstérmes az NB I.-ben

A Kecskemét 2015 után tavaly jutott vissza az NB I.-be, és 57 ponttal rögtön másodikként zárta a bajnoki idényt.

A szemünk előtt találkozik a tél és a tavasz

Havazásban didergő gólyapár, színes virágok amiket vastag hóréteg borít, elmaradt focimeccsek Kisvárdán.

Kisvárdai vendégvadász lőtte le a fokozottan veszélyeztetett jeladós barátkeselyűt

A vadász a terület hivatásos vadászának engedélyével lőtte le a bolgár jelölésű madarat. A hivatásos vadász több ragadozómadárral is végzett már.

Hazaküldték a 12 éves gyereket, másnap meghalt: a kisvárdai kórház vizsgálata szerint nem történt...

A Szent Damján Kórház belső vizsgálata szerint nem mulasztottak, a rendőrségi nyomozás még tart az ügyben.

Három góllal kikapott a Kisvárda a Konferencia-ligában

A norvég Molde ezzel könnyen ki is ejtheti a magyar csapatot, amelyik gólt sem szerzett most.

Négy hazai futballcsapat nyolc kupameccsén egyetlen magyar gólszerző sem volt

Orbán Viktor tíz éve úgy látta, hogy a sportban felhasznált, százmilliárdokban mérhető társaságiadó-támogatás egy nemzeti sikertörténet. A felcsúti akadémiát most egy portugál középcsapat árazta be,...

Kettős győzelemmel lépett tovább a Kisvárda az Ekl-ben

A Fehérvár veszített Azerbajdzsánban, de nem forgott veszélyben a továbbjutása.

Kövess minket Facebookon is!