Kevert fajú

Az argentin nagykövet szerint ők nem „fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország”
Németh Szilárd furán gratulált a futball-vb-döntő megnyeréséhez, amit a címzett most el is utasított.
A Kurultáj résztvevői kicsit mást gondolnak a fajkeveredésről, mint Orbán
„Mindenkiben vegyesen vagyunk”, „a barátságos népeket megtűrhetjük” – a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző fesztiválján, a magyarság előtt álló kihívásokról és Orbán fajkeveredős beszédéről...
Ádám vagyok, tanár, katás futár és kevert fajú
Ádám és családja a kilencvenes évek elején menekült Magyarországra a jemeni polgárháború elől. Zeneszerző lett, majd tanár. A tanítással felhagyva futárkodni kezdett, de a katatörvény módosítása ezt...
Kovács Zoltán: Ferenc pápa is úgy beszélt a fajokról, mint Orbán
Az államtitkár azt már nem tette hozzá, hogy a pápa nem a keveredésüket ellenezte, hanem a kiirtásukat.
Kertész János akadémikus Orbán tusványosi beszédéről: A leghelyesebb az lenne, ha lemondana
Már 102 akadémikus aláírta a tiltakozó petíciót a fajkeveredésről szóló beszéd miatt.
Bécsben megtörtént velünk, ami nagyon kevés magyar újságíróval
Orbán Viktor első útja a kevert fajokról szóló beszéde után Bécsbe vezetett, ahol az osztrák kancellár elhatárolódott a rasszizmustól, és Szijjártó Péter szerint csak félreértésről volt szó. Végül...
Orbán 2019-ben: Sok magyarban van kipcsak vér – Orbán 2022-ben: Mi nem vagyunk kevert fajúak
A miniszterelnök tusnádfürdői beszédében azt mondta, mi vagyunk az igazi európaiak, és hogy „a saját európai otthonukban élő népek” keverednek bennünk. Évekkel ezelőtt ebben nem volt ennyire biztos....
Kövess minket Facebookon is!